Hírek Visszalépett Joe Biden, Kamala Harrist támogatja

Az elmúlt hetekben egyre több demokrata kérte az elnököt, vonuljon vissza a versenytől.

Bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az X-en (korábbi Twitter) közzétett levélben.
Mivel a hagyományok szerint az újrainduló elnököket a pártok támogatni szokták, tavaly áprlisi bejelentése után mindenki készpénznek vette, hogy Biden lesz a demokraták jelöltje. Ugyanakkor hónapok óta téma, hogy a 82. évében járó elnök, aki többször zavarodott bele nyilvános beszédeibe alkalmas-e arra, hogy még egy ciklust végigcsináljon.

A június végi elnökjelölti vita után a közvéleménykutatók egyértelműen Donald Trumpot hozták ki győztesként, ez fordulópontot jelentett a kampányban, egyre több demokrata szereplő beszélt nyíltan arról, hogy az elnöknek vissza kellene lépnie.

Az elnök korával kapcsolatos aggályok egyébként már az előző kampányban, 2020-ban is és azóta is folyamatosan előkerültek – emlékeztet a 24.hu.
Biden levelében azt írta, úgy hiszi, a párt és az ország érdeke, hogy visszalépjen, további indoklást nem fűzött a döntéshez, de előrevetítette, hogy a héten részletesebben fog beszélni róla. Mint írta, a következő hónapokban a ciklusban hátralévő elnöki feladataira koncentrál majd.

A levél elején felsorolt néhány eredményt az elmúlt évekből, például, hogy csökkentették a gyógyszerárakat, kiterjesztették a megfizethetőbb egészségügyi ellátást és olyan szimbolikusabb lépéseket is említett, mint, hogy először neveztek ki afroamerikai nőt a Legfelsőbb Bíróság tagjának. Köszönetet mondott alelnökének, Kamala Harrisnek.

1721623510077.jpeg
 
Kétlem. Biden a biztos bukás lett volna.
Persze ez még nem zárja ki, hogy KH nem bukik még nagyobbat, de az már úgyis tökmindegy, 49% vagy 22%. De én bízom az újdonság erejében, a demók megkönnyebbülnek, hogy nem kénytelenek a vén tatára szavazni, és azok is elmennek voksolni, akik esetleg Bidenre már nem szívesen vagy sehogyse szavaztak volna.
Egy biztos: JB lemondása előtt KH meglehetősen népszerűtlen volt. Hogy a választásig mennyit fog javulni, ma még nem tudhatjuk.
 
csak nem lehetnek már az amerikai szavazók annyira életképtelen hülyék hogy a trotyos vén bolond Trumpot válasszák meg, Kamala Harris legalább egy teljesen életképes elnökjelölt, nem olyan selejtes mint Putyin pincsi Trump kutyuli.
 
Érdekes, hogy ahogy JB lemondott a jelöltségről, egyből előszedted a "trotyos vén bolond" jelzőt. Gondolom, a mainstream média nem fog ilyen átlátszó trükkel élni. Ez visszaüt! (ugyanis JB-t még nem felejtettuk el)
 
A nyugati országokban amúgy megszokott dolog a magas életkort kizáró feltételként kezelni.
Nem az életkort kell nézni, hanem hogy fizikai és kognitív alkalmassági vizsgálaton megfelel-e valaki...

Ez ügye csak a te gondolatvilágodban van ugy.
Bagoly mondja. Évek óta olvasom a "gondolatvilágodat" és bármilyen vitáról legye is szó, bárkivel szemben, mindig az objektív realitást próbálod megcáfolni... Szélmalomharc.

Ma volt a secret cervix igazgató szenátusi meghallgatása. Na ő is egy jó példa a Biden kormány DEI direktívájára...
 
Nem az életkort kell nézni, hanem hogy fizikai és kognitív alkalmassági vizsgálaton megfelel-e valaki...

Bagoly mondja. Évek óta olvasom a "gondolatvilágodat" és bármilyen vitáról legye is szó, bárkivel szemben, mindig az objektív realitást próbálod megcáfolni... Szélmalomharc.

Ma volt a secret cervix igazgató szenátusi meghallgatása. Na ő is egy jó példa a Biden kormány DEI direktívájára...
#25-re:

Nem. Majd mikor Te is betöltötted a 80-at, rá fogsz jönni, hogy rövid az idő! A társadalom érdeke fontos ugyan, de a Tiéd se' kutya. Az életkor fontosabb az alkalmassági vizsgálatnal.
 
Nem az életkort kell nézni, hanem hogy fizikai és kognitív alkalmassági vizsgálaton megfelel-e valaki...
Ez akkor igaz, ha egyszemélyi vezetés van valahol. Ha pl. Caligulát is alávetették volna alkalmassági vizsgálatnak, az jogos lett volna, pedig ő nem volt öreg.
De manapság egy demokráciában nem egyszemélyi vezetés van.
 
Gondolom, a mainstream média nem fog ilyen átlátszó trükkel élni. Ez visszaüt!
Én egyetlen mediával szemben sem lennék ilyen túlzó elvárással. Az egyik kutya, másik eb. Bármely oldal leírhat bármit, a saját szektájuk üdvözli, az ellentétes szekta szörnyülködik a jelzőkön. Majd fordítva. Az ilyen jó és rossz közti apokaliptikus harcnak pont az a lényege, hogy mindegyik oldal meg van győződve, hogy a saját oldalán a média és mindenki a fényt és az egy igaz ügyet követi, az ellenkező oldalon maga a nagy sátán és az összes követői vannak. A hivek kiépítették már a saját szekértáborukat és folytatják a harcot egymás ellen. Pont ezért nem fog visszaütni, ha bármi jelző kerül elő, mert majdnem teljesen mindegy, hogy ki mit mond, a hívek bólogatnak, vagy a másik oldal meg óbégat a felháborodástól.
Természetesen mindenkit megnyugtatok, az Ő oldalán lévő sajtó írja meg az igazat, a másik oldali meg csak álhíreket terjeszt. :)
 
Nem az életkort kell nézni, hanem hogy fizikai és kognitív alkalmassági vizsgálaton megfelel-e valaki...

Trump fizikumát és szájaló-képességét tekintve egy vitálisabb kandidátus képét festi mint Biden.
Pedig Trump sem mentes az öregedési folyamattól. Ez kevésbé feltűnő nála mert az évek során alig változott.
Trump sem nem művelt, sem nem intelligens, affektusokkal reagál, tőmondatokat, sztereotípiákat használ, amit gombnyomásra lehív.
Míg a hivatalban levő elnök, azon töri a fejét, hogy egy komplikált, többszörösen összetett mondatot szerkesszen, diplomatikusan fejezze ki magát.

40 éves kortól az agy veszít a tömegéből - 10-15%-kal kisebb lesz egészen idős koráig.
Ez az öregedési folyamat az idegsejtek közötti kapcsolatokat (szinapszisokat) is megváltoztatja.
A memóriateljesítmény ezért az életkor előrehaladtával csökken, és előbb-utóbb mindenkit érint.

Az időskori feledékenység tipikus tünetei a nevek vagy kifejezések időnkénti elfelejtése, az információk felidézésének nehézségei és a feldolgozási sebesség némileg lelassulása.
Ettől még nem hülye valaki, sokkal inkább az aki gondolkodás nélkül papol, egy pojáca szerepét ölti magára.

Trump alig 3 évvel fiatalabb mint Biden, a megválasztása esetén a választási periodus végén még idősebb lesz mint Biden most.

Bagoly mondja. Évek óta olvasom a "gondolatvilágodat" és bármilyen vitáról legye is szó, bárkivel szemben, mindig az objektív realitást próbálod megcáfolni... Szélmalomharc.

Ma volt a secret cervix igazgató szenátusi meghallgatása. Na ő is egy jó példa a Biden kormány DEI direktívájára...

A "secret cervix" kifejezés valószínűleg egy elírás vagy szójáték lehet a "secret service" (titkosszolgálat) helyett.

A titkosszolgálat vezetője, Kimberly Cheatle elismerte, hogy ügynöksége nem tudta megakadályozni a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletet.
„Kudarcot vallottunk” - mondta Cheatle az amerikai kongresszusban tartott meghallgatáson.

Nem az első eset, 2021 január 6.-án még a Trump Administration volt felelős a biztonságér.
Ez a zavargás az amerikai történelem egyik legsúlyosabb biztonsági incidense volt, amely jelentős következményekkel járt mind emberi, mind anyagi szempontból.

30625491-anhaenger-von-donald-trump-in-den-gebaeuden-des-parlaments-auf-dem-kapitol-in-washington-dc-am-januar-2nzsCTlV5H73.jpg

Összesen öt ember vesztette életét, több mint 140 rendőr sérült meg a zavargások során.
Az anyagi károk becslések szerint több millió dollárra rúgtak.
Az épületben és annak berendezésében keletkezett károk mellett értékes műtárgyakat is megrongáltak vagy elloptak.

Trump már Hillary Clinton elleni választás elején megmondta, hogy nem fogja elismerni ha nem ö győz,
jó ha Amerika komolyan veszi ezeket a fenyegetéseket.

Nem tudom mit akarsz mondani a DEI irányelvekről?
Talán azt, hogy ha egy BPoC (Black or People of Color) személy lett volna a Trump elleni merénylő akkor már mint "gyanús alak" lelőték volna,
igy azt gondolhatták Trump privát-hadseregének tagja aki lelki nyugalommal felveszi a pozícióját a tetőn? :)

Felelevenítés képen hiszen DEI nem Biden óta létezik.
A DEI (Diversity, Equity, and Inclusion) irányelvek, már évtizedek ota, formálisan és informálisan is jelen vannak különböző szervezetekben és intézményekben,
az Egyesült Államokban és más országokban.

Íme néhány mérföldkő a DEI irányelvek történetében:
- Az 1964-es Polgárjogi Törvény (Civil Rights Act) fontos lépés volt a faji, nemi, vallási és egyéb diszkrimináció elleni küzdelemben.
- Az Egyenlő Foglalkoztatási Esély Bizottság (EEOC) és más szervezetek megerősödtek, hogy biztosítsák a munkahelyi egyenlőséget és harcoljanak a diszkrimináció ellen.
- Az affirmative action (pozitív diszkrimináció) politikák bevezetése a munkahelyeken és az oktatásban szintén ebben az időszakban kezdődött.
- A DEI irányelvek egyre inkább az inkluzivitásra és a sokszínűség előnyeire helyezték a hangsúlyt.
- Vállalatok és szervezetek széles körben kezdtek DEI programokat és képzéseket bevezetni.
- A globális munkaerőpiac és a digitális technológiák terjedése új kihívásokat és lehetőségeket hozott a DEI irányelvek terén.
- Az egyre változatosabb munkaerő miatt a DEI irányelvek fontossága tovább nőtt.
- Az olyan események, mint a George Floyd halála és a Black Lives Matter mozgalom, fokozott figyelmet irányítottak a DEI kérdéseire.
- A Biden-kormányzat különösen nagy hangsúlyt helyezett a DEI irányelvekre, különböző végrehajtási rendeletekkel és kezdeményezésekkel támogatta azokat.

Akinek ez elvont, annak röviden:
A DEI intézkedések és rendeletek mind arra irányulnak, hogy egy igazságosabb és befogadóbb társadalmat építsenek, ahol mindenki egyenlő esélyekkel rendelkezik.

Ennek tükrében világos az antagonisztikus ellentét közted és köztem, amivel meg szólítottál

Akinek nincs sok ideje utánagondolni, miröl is szol a DEI, annak egy ellenpélda erre, egy Lengyel EP képviselőtől akit Orbán a barátai közé sorol.

Utoljára módosítva:
#25-re:

Nem. Majd mikor Te is betöltötted a 80-at, rá fogsz jönni, hogy rövid az idő! A társadalom érdeke fontos ugyan, de a Tiéd se' kutya. Az életkor fontosabb az alkalmassági vizsgálatnal.
Miért lenne fontosabb? Az csak egy szám. Ezt nem értem, szíves engedelmeddel: "rövid az idő! A társadalom érdeke fontos ugyan, de a Tiéd se' kutya". Pedig még nem töltöttem be a 80-at...

Ez akkor igaz, ha egyszemélyi vezetés van valahol. Ha pl. Caligulát is alávetették volna alkalmassági vizsgálatnak, az jogos lett volna, pedig ő nem volt öreg.
De manapság egy demokráciában nem egyszemélyi vezetés van.
Pont ellenkezőleg. Mikor egy csapat van a vezető mögött, akkor mindegy az életkor igazán! Főleg, ha szellemileg és fizikailag alkalmas az illető. Van, aki 80 évesen forgalommal szemben hajt fel az autópályára, mert azt sem tudja hol van, és van. Az ilyennél sem pusztán az életkor a gond. Ha Clint Eastwoodot is eltiltottad volna a filmezéstől 70 évesen, akkor nem láthattunk volna egy csomó jó filmet...
 
Trump ideges. ;)

"Donald Trump republikánus elnökjelölt állítólag meg akarja akadályozni, hogy Kamala Harris amerikai alelnök hozzáférjen bizonyos kampányalapokhoz.
A New York Times és a CNN arról számolt be, hogy a republikánusok csapata panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Szövetségi Kampányfinanszírozási Hatóságához (FEC).
Trump csapata azzal vádolja Harrist, hogy megsértette a kampányfinanszírozási törvényeket, amikor hozzáfért Joe Biden amerikai elnök által korábban, még elnökjelöltként gyűjtött forrásokhoz....

A jogi szakértők véleménye megoszlik.

Több jogi szakértő azzal érvel, hogy Harrisnak jogos volt hozzájutni a pénzhez, mert a nevét is bejegyezték jelöltként. Mások azonban arra a következtetésre jutottak, hogy Harris nem tudhat könnyen hozzájutni a pénzhez. A vitát a november 5-i választás napjáig valószínűleg nem sikerül megoldani."

Forrás: SRF (Svájci televízió)
 
Miért lenne fontosabb? Az csak egy szám. Ezt nem értem, szíves engedelmeddel: "rövid az idő! A társadalom érdeke fontos ugyan, de a Tiéd se' kutya". Pedig még nem töltöttem be a 80-at...

Pont ellenkezőleg. Mikor egy csapat van a vezető mögött, akkor mindegy az életkor igazán! Főleg, ha szellemileg és fizikailag alkalmas az illető. Van, aki 80 évesen forgalommal szemben hajt fel az autópályára, mert azt sem tudja hol van, és van. Az ilyennél sem pusztán az életkor a gond. Ha Clint Eastwoodot is eltiltottad volna a filmezéstől 70 évesen, akkor nem láthattunk volna egy csomó jó filmet...
Olvass is, ne csak írj: #29 2.-3. bekezdés.

Amúgy valóban túl tömör volt a hozzászólásom, félreérthető voltam, bocs. Idős korban már szükség van a pihenésre, a túl hosszú munka már megrövidítheti az életet.

És ami Clint Eastwood-ot illeti, én nem filmezést kifogásoltam, hanem a nukleáris világháború szenilis kirobbantásanak a veszélyét. Nem ugyanaz.
 
Trump ideges. ;)

"Donald Trump republikánus elnökjelölt állítólag meg akarja akadályozni, hogy Kamala Harris amerikai alelnök hozzáférjen bizonyos kampányalapokhoz.
A New York Times és a CNN arról számolt be, hogy a republikánusok csapata panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Szövetségi Kampányfinanszírozási Hatóságához (FEC).
Trump csapata azzal vádolja Harrist, hogy megsértette a kampányfinanszírozási törvényeket, amikor hozzáfért Joe Biden amerikai elnök által korábban, még elnökjelöltként gyűjtött forrásokhoz....

A jogi szakértők véleménye megoszlik.

Több jogi szakértő azzal érvel, hogy Harrisnak jogos volt hozzájutni a pénzhez, mert a nevét is bejegyezték jelöltként. Mások azonban arra a következtetésre jutottak, hogy Harris nem tudhat könnyen hozzájutni a pénzhez. A vitát a november 5-i választás napjáig valószínűleg nem sikerül megoldani."

Forrás: SRF (Svájci televízió)
Nincs ott egy Szuverenitásvédelmi Hivatal? Majd az kiderítené.
 
Olvass is, ne csak írj: #29 2.-3. bekezdés.

Amúgy valóban túl tömör volt a hozzászólásom, félreérthető voltam, bocs. Idős korban már szükség van a pihenésre, a túl hosszú munka már megrövidítheti az életet.

És ami Clint Eastwood-ot illeti, én nem filmezést kifogásoltam, hanem a nukleáris világháború szenilis kirobbantásanak a veszélyét. Nem ugyanaz.
A rendezéshez, íráshoz legalább olyan szellemi képességek kellenek, mint bemenni a fehérházba, ahol úgyis egy millió másik ember gondolkdik az elnök helyett... AMúgy írhattam volna Sorost is. 90 évesen még teljes kapacitással gonoszkodik... Nem függ az életkortól a beszámíthatóság vagy az alkalmasság. Van aki trotty már 60 évesen van aki még nem...
 
Valahogy elszámoltad magadat mert:
- Az emberek és a legközelebbi rokon főemlősök csimpánzok genetikai kódja körülbelül 98-99%-ban egyezik. A különbség tehát 1-2%-os.
- Az emberek és a gorillák között a genetikai hasonlóság körülbelül 98%, tehát a különbség 2%-os

Az emberi csoportok (pl. különböző etnikai csoportok) közötti genetikai eltérés szintén nagyon kicsi.
Az emberi populációk közötti genetikai különbség általában kevesebb mint 0,1%.
Tehát, az afrikai és az európai népek közötti genetikai különbség kevesebb mint 0,1%-os.

Ezek az adatok hangsúlyozzák az emberi faj genetikai homogenitását, és azt,
hogy a legtöbb genetikai variáció egyénen belül, nem pedig csoportok között létezik.

Hogy együtt tudunk élni vagy sem az akarat, intelligencia röviden egy kulturális kérdés, Orbán a barbar időkbe kívánja visszavezetni az országot.

Az etnikai sokféleség szempontjából több ország is kiemelkedő.

Az Egyesült Államok etnikailag az egyik leg sokszínűbb ország a világon.
Az ország lakosságát különböző európai, afrikai, ázsiai, latin-amerikai és őslakos csoportok alkotják.

Brazília szintén rendkívül sokszinü etnikailag. A lakosságot európai, afrikai, indián és ázsiai származású emberek alkotják.
Brazília történelme során különösen Portugáliából, Olaszországból, Japánból és az arab országokból jöttek bevándorlók.

India az egyik legnagyobb etnikai és kulturális sokféleséggel rendelkező ország a világon.
Több száz etnikai csoport és nyelv található itt, különböző vallási közösségekkel együtt.
Az ország rendkívül változatos kulturális és nyelvi szempontból is.

Kanada híres multikulturalizmusáról és bevándorlási politikájáról.
Az ország lakosságát különböző európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai származású emberek alkotják.
Kanada aktívan támogatja a kulturális sokszínűséget és a bevándorlást.

Papua Új-Guinea-ban rendkívül magas etnikai sokféleség,
több mint 800 nyelv és számos különböző törzs jellemzi, amelyeket mind saját egyedi kultúráik és hagyományaik különböztetnek meg.

Az etnikai fractionalizációs indexe közel 1.0000, ami azt jelzi, hogy nagyon magas a valószínűsége annak, hogy két véletlenszerűen kiválasztott személy különböző etnikai csoportokhoz tartozik.

Afrika számos országa is kiemelkedően etnikailag sokszínű, beleértve
Ugandát, amely több mint 56 etnikai csoporttal rendelkezik, valamint Libériát, ahol több mint 28 különböző etnikai csoport található

Ha elfogadom az álláspontodat, miszerint vannak "gonosz" etnikumok
akikkel nem lehet élni
akkor, kérlek válad fel az Európai kereszténység 2000 esztendös bűnlajstromát, amit a napjainkig elkövettek a "kultúrájuk, bör-szinük, vallásuk nevében"
Mi köze Kamala Harrisnak a gorillákhoz?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,854,325
Tagok
618,820
Legújabb tagunk
Geletei László
Oldal tetejére