Hírek Végeredmények vidékről, Győr szolgáltatta a legnagyobb meglepetést

Elérkezett a választások napja, 2024. június 9-e. Az alábbi cikkünkben minden olyan fontos részletet megtalál, amit a megyei jogú városokról tudni kell. A települések következő öt évéről döntöttek a választópolgárok 19 óráig.

1.46 A megyeszékhelyek polgármestereit böngészve ne feledkezzünk meg arról sem, hogy közben a vármegyei közgyűléseket tekintve narancssárgába borult az ország. Erre Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is felhívta közösségi oldalán a figyelmet.

1.00 Míg a 2019-es önkormányzati választások után a 23-ból 13 megyei jogú várost tudhattak magukénak a kormánypártok és támogatottjaik, addig a 2024-es voksolás eredményeképp – Bajával és Esztergommal kiegészülve – a 25-ből 15-öt. Fontos győzelmet aratott a Fidesz-KDNP például Miskolcon és Egerben, az ellenzéki oldalon pedig a nap legnagyobb nyertese kétségkívül Győr új polgármestere, Pintér Bence.

0.48 Az Érden "címvédő" Csőzik László (Szövetség Érdért) a magabiztos sikerét így köszönte meg támogatóinak: "Fantasztikusak vagytok! Igyekszem megszolgálni továbbra is a bizalmat. Ez olyan mértékű felhatalmazás, ami a Karmelitából is látszik!"

00.35 Győztes polgármesterek a megyei jogú városokban

Baja: Kámánné Bari Bernadett (Fidesz-KDNP, 47,95 százalék)

Békéscsaba: Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba, 61,73)

Debrecen: Papp László (Fidesz-KDNP, 48,39)

Dunaújváros: Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület, 67,78)

Eger: Vágner Ákos (Fidesz-KDNP, 35,51)

Érd: Csőzik László (Szövetség Érdért, 61,26)

Esztergom: Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP, 70,33)

Győr: Pintér Bence (TSZV, LMP–Zöldek, Momentum, 31,17)

Hódmezővásárhely: Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa, 55,11)

Kaposvár: Szita Károly (Fidesz-KDNP, 52,10)

Kecskemét: Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP, 41,89)

Miskolc: Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP, 40,2)

Nagykanizsa: Horváth Jácint, MSZP, DK, Jobbik, LMP-Zöldek, Momentum, ÉVE, 47,86)

Nyíregyháza: Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP, 45,9)

Pécs: Péterffy Attila (MSZP, DK, Pécs Jövőjéért Egyesület, Forum Sopianae, Momentum, 46,05)

Salgótarján: Kreicsi Bálint (Fidesz-KDNP, 46,76)

Sopron: Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP, 50,84)

Szeged: Botka László (Összefogás Szegedért, 67,75)

Székesfehérvár: Cser-Palkovics András (Fidesz, 74,11)

Szekszárd: Berlinger Attila (Fidesz-KDNP, 54,03)

Szolnok: Győrfi Mihály (MSZP, DK, Jobbik, Párbeszéd-Zöldek, Momentum, Agóra Egyesület, Tegyünk Szolnokért Egyesület, 39,90)

Szombathely: Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület, 64,92)

Tatabánya: Szücsné Posztovics Ilona (MSZP, DK, LMP-Zöldek, Párbeszéd-Zöldek, Nép Pártján, Momentum, Többségben Tatabányáért, 50,14)

Veszprém: Porga Gyula (Fidesz-KDNP, 47,56)

Zalaegerszeg: Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP, 73,08)

00.07 A megyei jogú városok közül a győri Pintér-Dézsi csúcsmeccs mellett a feldolgozottsági adatokat böngészve már csak Érden (93,75 százalék), Nagykanizsán (92,50), Salgótarjánban (94,59), Sopronban (98), Székesfehérváron (92,47) és Szolnokon (98,57) kell belehúzniuk a szavazatszámlálóknak.

23.59 Sokakat megtévesztett a posztjával Pintér Bence, aki időközben az élre állt Győrben. Surranó pályán már a TSZV, LMP–Zöldek, Momentum polgármesterjelöltje vezet 31,20 százalékkal, megelőzve a kormánypárti Dézsi Csaba Andrást (30,37). A feldolgozottság 95,88 százalék, immár 465 voks a különbség, Pintér javára.

23.51 Újabb megyeszékhelyeken lobog a kockás zászló: 100 százalékos feldolgozottságnál az első helyen intették le a már ismert győzeteseken túl az alábbi jelölteket:

  • Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület, Dunaújváros) 67,78 százalék
  • Botka László (Összefogás Szegedért, Szeged) 67,74
  • Papp László (Fidesz-KDNP, Debrecen) 48,39
  • Kámánné Bari Bernadett (Fidesz-KDNP, Baja, 47,95)
  • Porga Gyula (Fidesz-KDNP, Veszprém) 47,55
23.35 Vidéken változatlanul minden szempár Győrre szegeződik, de Pintér Bence (TSZV, LMP–Zöldek, Momentum) már tudhat valamit, legalábbis sokat mondó poszttal jelentkezett közösségi oldalán.

23.02 Továbbra is korai lenne bárkinek örülnie Győrben: 83,51 százalékos feldolgozottság mellett Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP – 30,58 százalék, 14 710 szavazat) kapaszkodik a polgármesteri székbe, de a tarkóján érzi Pintér Bence (TSZV, LMP–Zöldek, Momentum – 30,36 százalék, 14 603 szavazat) leheletét. Olyan nagyon a botránya után függetlenként visszatérő Borkai Zsolt sincs lemaradva: a várost 2006-tól 2019-ig irányító egykori olimpiai bajnok és sportvezető 27,63 százalékon áll, 13 293 vokssal a háta mögött.

22.58 Újabb megyei jogú városokban került pont a küzdelem végére, lássuk, kiknek emelik a magasba a kezét:

  • Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg) 73,08 százalék
  • Szücsné Posztovics Ilona (Tatabánya) 50,14
  • Porga Gyula (Veszprém) 47,55
  • Kovács Ferenc (Nyíregyháza) 45,9
22.46 Öt vidéki fellegvárban nem pusztán eldőlt a küzdelem, hanem végeredményt is hirdethetünk, miután elérte a 100 százalékot a szavazatok feldolgozottsága:

  • Hernádi Ádám (Esztergom) 70,33 százalékkal nyert;
  • Szarvas Péter (Békéscsaba) 61,73-mal;
  • Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely) 55,11-gyel;
  • Berlinger Attila (Szekszárd) 54,03 százalékkal;
  • Szita Károly (Kaposvár) pedig 52,10-del.
22.36 Ahol viszont a rendelkezésre álló adatok birtokában nem termett babér a kormánypártoknak, a megyei jogú városok szintjén a következők:

  • Dunaújváros (Pintér Tamás, Rajta Újváros! Egyesület)
  • Érd (Csőzik László, Szövetség Érdért)
  • Hódmezővásárhely (Márki-Zay Péter, Mindenki Magyarországa)
  • Nagykanizsa (Horváth Jácint, MSZP, DK, Jobbik, LMP-Zöldek, Momentum, ÉVE)
  • Pécs (Péterffy Attila, MSZP, DK, Pécs Jövőjéért Egyesület, Forum Sopianae, Momentum)
  • Szolnok (Győrfi Mihály, MSZP, DK, Jobbik, Párbeszéd-Zöldek, Momentum, Agóra Egyesület, Tegyünk Szolnokért Egyesület)
  • Szombathely (Nemény András, Éljen Szombathely! Egyesület)
  • Tatabánya (Szücsné Posztovics Ilona, MSZP, DK, LMP-Zöldek, Párbeszéd-Zöldek, Nép Pártján, Momentum, Többségben Tatabányáért)
22.19 A nagy csataterek közül eldőlt Miskolc és Eger is időközben. A borsodi megyeszékhelyen 90,70 százalékos feldolgozottságnál Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP – 40,27 százalék) ünnepelhet, Hevesben pedig Vágner Ákos (Fidesz-KDNP) örülhet (35,11 százalék), utóbbinál 90,48 százalék a feldolgozottság.

22.14 Vidéki fellegvárak, amelyekben minden bizonnyal a Fidesz-KDNP vagy támogatottja győzelmét hozza választás, azaz kormánypárti polgármestere lesz a következő öt évben is: a 25-ből 15 ilyen van, jelen állás szerint a győri Dézsi Csaba Andráson múlik, lesz-e 16.

  • Baja (Kámánné Bari Bernadett)
  • Békéscsaba (Szarvas Péter)
  • Debrecen (Papp László)
  • Eger (Vágner Ákos)
  • Kaposvár (Szita Károly)
  • Kecskemét (Szemereyné Pataki Klaudia)
  • Esztergom (Hernádi Ádám)
  • Miskolc (Tóth-Szántai József)
  • Nyíregyháza (Kovács Ferenc)
  • Salgótarján (Kreicsi Bálint)
  • Sopron (Farkas Ciprián)
  • Székesfehérvár (Cser-Palkovics András)
  • Szekszárd (Berlinger Attila)
  • Veszprém (Porga Gyula)
  • Zalaegerszeg (Balaicz Zoltán)
21.45 Dráma Győrben! Jelen állás szerint (63,92 százalékos feldolgozottság) nem a függetlenként visszatérő Borkai Zsolt a fő kihívója Dézsi Csaba András polgármesternek (30,73), hanem Pintér Bence (30,21). Pár száz szavazaton belül van a TSZV, LMP–Zöldek, Momentum polgármesterjelöltje, az eddigi részeredmények alapján 10 849 voks szerepel a neve mellett, míg Dézsi 11 034 szavazatot számlál.

21.33 Kereken 45 százalékos feldolgozottságnál Nagykanizsán vereségre áll a kormánypárti polgármester. Horváth Jácint (ÉVE, DK, Jobbik, LMP–Zöldek, MSZP, Momentum) 46,76 százalékkal pályázik a város vezetésére, míg Balogh László (Fidesz–KDNP) 43 százalékkal fut utána.

21.23 Megvannak az első győztesek! A papírformát igazolva minden emberi számítás szerint hozta Békéscsabát Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba), 61,68 százaléka van 86,76 százalékos feldolgozottságnál. Hódmezővásárhelyen pedig Márki-Zay Péternek áll a zászló (55,10 százalék) – 92,10 százalékos feldolgozottság mellett. Innen nincs visszaút a kihívóknak.

21.18 Átlát a szitán Kaposvár: a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke 52,58 százalékkal vezet. Szita Károlyt (Fidesz–KDNP) Pintér Attila (DK, Jobbik, MSZP, Momentum – 21,77) követi, mindez 72,88 százalékos feldolgozottságnál.

21.07 Na de mi a helyzet Győrben? Borkai Zsolt (Borkaival Közösen A Jövőnkért) továbbra is csak harmadik (27,51), Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP – 31,17) mellett Pintér Bence (TSZV, LMP–Zöldek, Momentum – 28,79) is jobban áll a Rába partján (30,93 százalékos a feldolgozottság).

21.03 Nézzük az újdonsült megyei jogú városok közül Baját! A halászlé fővárosában a kormánypárti Kámánné Bari Bernadett – 12,50 százalékos feldolgozottságnál – meggyőző teljesítménnyel vezet (49,32), a második hely Nyirai Kláráé (MARÉG – 37,55).

A budapesti agglomerációra pillantva, Érden azt látjuk, nagyon vezet (60,67 százalék) Csőzik László (Szövetség Érdért), a Fidesz–KDNP-s Kardosné Gyurkó Katalin egyelőre nem tudja megszorongatni (32,88). Beszédes adat, a feldolgozottság ugyanakkor még csak 14,58 százalék.

20.56 A hajdúsági megyeszékhelyen Papp László (Fidesz–KDNP) jól áll (49,28 százalék), Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum Debrecen Egyesület) tisztes távolból követi (23,15). Igaz, a feldolgozottság még nem éri el a 20 százalékot sem (19,71).

A napfény városában Botka Lászlóra (Összefogás Szegedért) süt a nap: 25,23 százalékos feldolgozottságnál 68,36 százaléka van, Fidesz–KDNP-s kihívójának, Fülöp Lászlónak ezen a ponton 23,37 százalékkal kell beérnie. Ne feledjük, Botka 2002 óta (!) vezeti Szegedet.

20.49 A vásárhelyi részeredményeknél jóval szerényebb feldolgozottság mellett az alábbi adatok is figyelemre méltóak:

  • Győrben a nagy visszatérő Borkai Zsolt (Borkaival Közösen A Jövőnkért) 2,07 százalékos feldolgozottságnál még vezetett, 14,43 százaléknál viszont már csak harmadik volt (28,43). Ekkor nemcsak Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP) előzte meg (31,47), hanem Pintér Bence is (TSZV, LMP–Zöldek, Momentum – 28,79)
  • Pécsett a regnáló városvezetőnek, Péterffy Attilának (Pécs Jövőjéért Egyesület) áll a zászló (45,62 százalék), Fidesz–KDNP-s kihívója, Csizmadia Péter (36,07) egyelőre tisztes távolságból követi (9,40 százalékos feldolgozottság)
  • Egerben a kormánypárti Vágner Ákos áll az élen (34,68 százalék), az eddigi polgármester, Mirkóczki Ádám (CKE) 27,97 százalékkal követi őt (19,05 százalékos feldolgozottság)
20.27 Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa) meggyőző fölénnyel vezet Hódmezővásárhelyen. 37,25 százalékos feldolgozottságnál 52,03 százalékon áll, míg kormánypárti kihívója, Grezsa István (Fidesz–KDNP) 40,96 százalékon áll.

20.11 Megnéztük, a legnagyobb vidéki városok – eddigi – vezetői milyen várakozásokat fogalmaztak meg, miután leadták a maguk voksát.

Papp László (Debrecen) „Ma Magyarország és Debrecen jövője a tét! Fejlődés, stabilitás, biztonság. A Fidesz–KDNP mindezeket garantálja. Én már leadtam a voksom. Minden szavazatra szükség van, kérem, támogassák a kormánypártot és jelöltjeit!”

Botka László (Szeged) „Szeretjük, építjük, megvédjük Szegedet.”

Veres Pál (Miskolc) „Ma Miskolcról is döntünk.”

Péterffy Attila (Pécs) „Én már szavaztam a Pécs Jövőjéért jelöltjeire. Ma minden szavazatra szükség van, az önére is számítok. Ne feledjék: pécsiség mindenkor. Ma különösen.”

Dézsi Csaba András (Győr) „Nagy a tét: Győr további fejlődése, biztonsága, békéje.”

19.35 Ez itt már a finis, a 18.30-as részeredmények alapján mutatjuk, a megyei jogú városokban hányan szavaztak. Fél órával a célvonal előtt Hódmezővásárhelyen és Szombathelyen voltak a legaktívabbak a választópolgárok, míg az 50 százalékos részvétel ekkor már csak Miskolcon váratott magára.

  • Hódmezővásárhely – 65,56 százalék
  • Szombathely – 61,60
  • Érd – 59,53
  • Győr – 58,47
  • Veszprém – 58,25
  • Székesfehérvár – 58,13
  • Szekszárd – 57,50
  • Eger – 56,90
  • Kaposvár – 56,62
  • Sopron – 56,62
  • Zalaegerszeg – 55,53
  • Baja – 55,45
  • Békéscsaba – 55,45
  • Szolnok – 54,20
  • Dunaújváros – 54,11
  • Kecskemét – 53,57
  • Nagykanizsa – 53,44
  • Nyíregyháza – 52,68
  • Szeged – 52,67
  • Debrecen – 52,46
  • Esztergom – 52,24
  • Pécs – 51,20
  • Salgótarján – 50,55
  • Tatabánya – 50,42
  • Miskolc – 49,93
19.25 Öt évvel ezelőtt a megyei jogú városok közül Békéscsabán volt a legegyértelműbb a polgármester-választás kimenetele: a független, de kormánypárti támogatást élvező Szarvas Péternek 69,12 százalékpontos előnye volt a második helyezettel szemben. A Fidesz–KDNP részéről magabiztosan nyert Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg, 47,08 százalékpontos fór), Papp László (Debrecen, 40,23), Cser-Palkovics András (Székesfehérvár, 27,39). Míg az ellenzéki oldalon feltűnő volt Botka László dominanciája Szegeden (Összefogás Szegedért Egyesület, 24,15), illetve Márki-Zay Péteré Hódmezővásárhelyen (MMM – Tiszta Vásárhelyért Egyesület, 14,6).

Gyöngyösi Balázs

1717984382267.jpeg
 
Meglepődtem Karácsony győzelmén a személyes kisugárzás ismét nyer.
És a sok bántás ami érte első pillanattól inkább megerősíthette mint gyengítette.Tanulság nem kell annyira erőltetve lejáratni valakit.
 
Elnézegetem az eredményeket azt látom hogy a ˝régi˝ellenzéki pártok leszerepeltek. Az ÚJ meg szépen kezdi átvenni a vezetést (amit nem hittem) de, úgy látszik hogy az embereknek elfogyott a türelmük.
 
Meglepődtem Karácsony győzelmén a személyes kisugárzás ismét nyer.
És a sok bántás ami érte első pillanattól inkább megerősíthette.
Még újraszámlálás lesz.
De, sokan telefonáltak hogy meglepődtek hogy Karácsony ilyen szoros eredményt ért el hisz azt hallották hogy borzasztóan rossz város vezető.....ugyan ez van Márki-Zay esetében is meglepődtek hogy-hogy újra választották...
Most épp magyar tv műsorát nézem eddig Magyar Péter-t nem nagyon emlegetik....
 
Hát számolni ott érdemes ahol kicsi az eltérés
A Vitézyt beveszi szakpolitikusnak már többet nem ronthat el a közlekedésben.
Magyar Pétert akár emlegetik akár nem EP képviselő lett
7 képviselőt is bejuttattak
1717993726429.png

A fővárosi közgyűlésben is jó áll a Tisza olyan mérleg nyelve leszünk mint mondta

1717994052056.png

Fidesz 10, Tisza 10, DK 7
Ez volt az elképzelése Magyar Péternek
Se nem a DK játéktere
Se nem a Fidesz játéktere a kettőjük között ott a Tisza a mérleg nyelve. Magyar Péter is képviselő a közgyűlésben és Vitézy Dávid is
6? női képviselő kerül e Tiszától a közgyűlésbe.
És ott a kedveltem Baranyi Krisztina az Kutyáktól juttatva
 
Utoljára módosítva:
Érdekes lesz. Karácsony lehet jobban járna, ha vesztene, ha lesz újra számolás. Magyar Petiről már sokat tudunk, de a most bejutott képviselők sötét pacik, hisz sokuknak egy nyilatkozata sincs még, fogalmunk sincs pontosan mit is akarnak, hisz kampányban Magyar P. volt a showman, a többiek az árnyékában vannak még. Másrészt Orbán mellett a másik "örök" miniszterelnök aspiráns Karácsony, Magyar P. őt sem kedveli, ha esetleges versenytársnak érzi Karácsony nagyo megszívhatja, hisz nincs többség a Tisza vagy a Fidesz nélkül. Részben ezért mondtam, hogy ezért lenne jobb Vitézy, Ő biztos nem az országos politkát játszaná le Bp-en, hanem a várossal foglalkozna. De majd az idő eldönti.
Hogy országosan lesz e előrehozott választás azt nem tudom, ami biztos az legjobban a régi ellenzéknek fájna, Ilyen listás eredménnyel a fidesz szerintem kiegyezne, sok múlik azon, hogy mit matekoznak ki a vidéki körzetek szavazatai alapján. Vagy most csapnak le, amikor még jók a számaik és nincsenek Magyar P. körzeti jelöltjei, vagy két évet rászánnak arra, hogy lejárassák, vagy ott a sunyi teória, hogy Magyar P. Orbán kijelölt utódja és a Tisza lesz az új Fidesz, ami megkap rengeteg mindent, cserébe a mai Fidesz vezetői kör sértetlenséget kap, mint Putyin esetében Jelcin és köre. Majd kiderül
 
Utoljára módosítva:
Elnézegetem az eredményeket azt látom hogy a ˝régi˝ellenzéki pártok leszerepeltek. Az ÚJ meg szépen kezdi átvenni a vezetést (amit nem hittem) de, úgy látszik hogy az embereknek elfogyott a türelmük.

És arról se feledkezzünk meg, a régi ellenzéki pártok jórésze olyan nagy rakás szerencsétlenség volt, hogy vagy teljesen alkalmatlanoknok voltak, vagy jó volt nekik ez a langyos ellenzékeskedés mint megélhetés, esetleg egy/jórészük lepaktált a háttérben a fidesszel, hogy ilyen balfékek legyenek, cserébe lehetnek a rendszer "hivatalos" ellenzéke.
Én jópár olyan embert ismertem, aki utálta a fideszbagászt mint a ***-t, de azt mondta ilyen impotens álellenzékből ugyan kire szavazzon és jól nem is szavaztak.
Na most ha volt is kifogásuk Magyar személye ellen, legalább egy agilis, politikusként legalább esélyt nyújtó valaki jelentkezett személyében, nyilván eddig nemszavazók elbotorkálak ráadni az X-et.
 
Érdekes lesz. Karácsony lehet jobban járna, ha vesztene, ha lesz újra számolás. Magyar Petiről már sokat tudunk, de a most bejutott képviselők sötét pacik, hisz sokuknak egy nyilatkozata sincs még, fogalmunk sincs pontosan mit is akarnak, hisz kampányban Magyar P. volt a showman, a többiek az árnyékában vannak még. Másrészt Orbán mellett a másik "örök" miniszterelnök aspiráns Karácsony, Magyar P. őt sem kedveli, ha esetleges versenytársnak érzi Karácsony nagyo megszívhatja, hisz nincs többség a Tisza vagy a Fidesz nélkül. Részben ezért mondtam, hogy ezért lenne jobb Vitézy, Ő biztos nem az országos politkát játszaná le Bp-en, hanem a várossal foglalkozna. De majd az idő eldönti.
Hogy országosan lesz e előrehozott választás azt nem tudom, ami biztos az legjobban a régi ellenzéknek fájna, Ilyen listás eredménnyel a fidesz szerintem kiegyezne, sok múlik azon, hogy mit matekoznak ki a vidéki körzetek szavazatai alapján. Vagy most csapnak le, amikor még jók a számaik és nincsenek Magyar P. körzeti jelöltjei, vagy két évet rászánnak arra, hogy lejárassák, vagy ott a sunyi teória, hogy Magyar P. Orbán kijelölt utódja és a Tisza lesz az új Fidesz, ami megkap rengeteg mindent, cserébe a mai Fidesz vezetői kör sértetlenséget kap, mint Putyin esetében Jelcin és köre. Majd kiderül

Semmi sem indokol a szavazási eredmények miatt előrehozott választást.
Ha netán lesz, akkor az csak azért lenne, mert a fidesz agytrösztje úgy kalkulál, most jobbak az esélyeik, mint 2026-ban.
Ha ezt hozza ki az agytrösztjük, akkor kitalálnak valamit és kiírják az előrehozott választást.
Ha nem ezt hozza a matek és az elemzés, akkor ez szóba sem kerül.
 
Szóba sem kerül, miért is kellene?
Megvan a 2/3 .
Mindenhol narancs. És a legközelebbi választásig még két év van.
 
És arról se feledkezzünk meg, a régi ellenzéki pártok jórésze olyan nagy rakás szerencsétlenség volt, hogy vagy teljesen alkalmatlanoknok voltak, vagy jó volt nekik ez a langyos ellenzékeskedés mint megélhetés, esetleg egy/jórészük lepaktált a háttérben a fidesszel, hogy ilyen balfékek legyenek, cserébe lehetnek a rendszer "hivatalos" ellenzéke.
Én jópár olyan embert ismertem, aki utálta a fideszbagászt mint a ***-t, de azt mondta ilyen impotens álellenzékből ugyan kire szavazzon és jól nem is szavaztak.
Na most ha volt is kifogásuk Magyar személye ellen, legalább egy agilis, politikusként legalább esélyt nyújtó valaki jelentkezett személyében, nyilván eddig nemszavazók elbotorkálak ráadni az X-et.
Szerencsétlenek voltak?
Miben voltak szerencsétlenek?
Nem arra gondolsz hogy a fidesz média mit terjesztett róluk?
 
Szerencsétlenek voltak?
Miben voltak szerencsétlenek?
Nem arra gondolsz hogy a fidesz média mit terjesztett róluk?
Nem arra gondolok a fidesz mit terjesztett róluk, ugyanis kormánypárti hazugságforrásokat se nem nézek, se nem olvasok, legfeljebb amit főcímként néha feldob ilyen-olyan válogatás (egyébként se hinném el amit állítanak).
Pusztán a gyakorlatiasság okán: mit tettek illetve sokkal inkább mit nem tettek.
És ha jóindulatú vagyok és feltételezem azt, maximálisan jószándékú volt mindenki közülük (amit nem hiszek), akkor meg marad az, semmit nem lehet tőlük várni érdemi előrelépést a fideszrezsim lebontása szempontjából, mert vagy az akarat, vagy a képesség/tudás hiányzik belőlük.
 
Szóba sem kerül, miért is kellene?
Megvan a 2/3 .
Mindenhol narancs. És a legközelebbi választásig még két év van.
A kormányváltás az egyik - jelenleg nagy - politikai erő gyűlésein sokszor elhangzott és nagy a gyanúm, hogy sok szavazó picit ebben a tudatban ment el szavazni. Nyilván most már - ha valaki meg meri kérdezni, hogy hogyan is? - meg lesz magyarázva, hogy a kormányváltást nem is úgy gondoltuk, hogy Orbán megy, más jön, hanem úgy, hogy.., Orbán marad, de majd két év múlva, de azért le kell mondania, és orbány takaroggy. mert ledobjuk az atomot rád... Ahogy az előrehozott választásokat kell majd kiírni is mint erősen erős téma volt. Az, hogy miért is, azt nem fejtették ki, de le kell mondania, és előre kell hozni. Mert? Csak! Mert előrehozott választások kellenek, mert... Csak.
 
A Tisza szavazói tisztában voltak azzal, hogy ma reggelre virradóra is Orbán lesz a miniszterelnök.
Mint ahogy azzal is, hogy nem lehet azzal kampányolni, ha eleve azt hirdetjük, hogy jó nekünk a pár százalékos eredmény is, ha az elegendő a "legerősebb ellenzéki párt" címének elnyeréséhez.
 
A Tisza szavazói tisztában voltak azzal, hogy ma reggelre virradóra is Orbán lesz a miniszterelnök.

Én nem csináltam országos felmérést, így az egész Tisza párt szavazóiról nem tudok véleményt mondani. Elég heterogén, így nehéz is lenne. Én voltam kint pár MP-s rendezvényen, és ott nem nagyon éreztem markánsnak, hogy mindenki tudta volna pontosan ezt :) De ez csak érzés, és a kommunikáció ami a rendezvényeken volt, visszanézhető.
 
A kormányváltás az egyik - jelenleg nagy - politikai erő gyűlésein sokszor elhangzott és nagy a gyanúm, hogy sok szavazó picit ebben a tudatban ment el szavazni. Nyilván most már - ha valaki meg meri kérdezni, hogy hogyan is? - meg lesz magyarázva, hogy a kormányváltást nem is úgy gondoltuk, hogy Orbán megy, más jön, hanem úgy, hogy.., Orbán marad, de majd két év múlva, de azért le kell mondania, és orbány takaroggy. mert ledobjuk az atomot rád... Ahogy az előrehozott választásokat kell majd kiírni is mint erősen erős téma volt. Az, hogy miért is, azt nem fejtették ki, de le kell mondania, és előre kell hozni. Mert? Csak! Mert előrehozott választások kellenek, mert... Csak.
Franciaországban előrehozott választás lesz a szélső jobb EP. választási előretörése, jó szereplése miatt. MP számíthatott arra, hogy ha a FIDESZ lemegy 30 % alá, és ők még jobb eredményt érnek el, pl. 40 %-ot az EP választáson, kikövetelhetik ugyanezt. Persze Orbán nem Macron, és bár az eredményük igazán elismerésre méltó volt, ehhez nem lett elég.
 
Érdekes lesz. Karácsony lehet jobban járna, ha vesztene, ha lesz újra számolás. Magyar Petiről már sokat tudunk, de a most bejutott képviselők sötét pacik, hisz sokuknak egy nyilatkozata sincs még, fogalmunk sincs pontosan mit is akarnak, hisz kampányban Magyar P. volt a showman, a többiek az árnyékában vannak még.
Nézzük ezt is másképp mi a főpolgármester?
Nem mindenható Különben is DK dirigálja mert jelölte.
De a polgármester nem egyedül dönt!!
A közgyűlésnek még egy kinevezést is támogatni illetve elfogadni kell.
Abban pedig kiegyensúlyozottabb a helyzet a fideszesek és az egyéb között
Vagyis én úgy gondolom az elvárás elég nagy lesz hogy Vitézyt ki kelljen neveznie közlekedési szakpolitikussá
És ebben igencsak ott lesz a DK-n kívüli akarat:
Ott a Fidesz és a 10 Tiszás +3 LMP
Én ere tippelek.
Karácsony a kirakat, érdeke talán még a Fidesznek is
Legyen kire kenni mindent.
A munka meg megy
De Vitézy is kijelentette nem hajol be a kormánynak.
Úgyhogy maradhat karácsony de kevés hatalommal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi segítségedet. Azt szeretném kérdezni tőled, hogy le tudnád-e fodítani Zoe Chant könyveit? Szenzációs alakvátós könyvei vannak. Most olvastam tőle a Fire and Rescue sorozatot (0,5-7 könyv), amit itt találtam. Sajnos a többi könyvét nem találom, pedig rengeteg ilyen sorozatot írt. Előre is köszi a segítséget. Éva

Statisztikák

Témák
38,389
Üzenet
4,852,487
Tagok
618,671
Legújabb tagunk
Nvzzfu
Oldal tetejére