C
CanadaHun
Vendég
Minimum négyes átlag – ezt várja el egy kanadai sztriptízbár a táncosaitól, ha már egyszer kifizetik a tandíjaikat.
Egy kanadai sztriptízbárban gondoltak egy nagyot, és hogy ne csak a ruhájuk legyen fényes a táncosoknak, hanem az elméjük is, az állás mellé főiskolai tandíjat is ajánlanak.
A táncoslányok akár 1700 dollárt, vagyis nagyjából 400 ezer forintot költhetnek tanórákra, de szigorú feltételhez kötötték: nem lehet csak úgy kamuzni, figyelni kell, és legalább négyes átlagot kell hozniuk. Van, amelyik lány nővérnek tanul, de többen üzleti órákat vesznek, vagy gyógymasszőrnek tanulnak.
A sztriptízbár tulajdonosa beismeri, hogy nem új a nap alatt a találmánya, hiszen sok egyetemista kereste már meg nála a tandíjra valót. „Egy bolgár lány itt kezdte a karrierjét, most nővér a Los Angeles-i kórházban” – nyilatkozta Barry Maroon a Toronto Sun című lapnak. „Ha író akarsz lenni, a vetkőzés nagyon jó élettapasztalat, de ha szociológiát tanulsz is, nagyon jó kiegészítés, mert egy különleges csoportját tanulmányozhatod az embereknek vetkőzés közben” – mondta egy korábbi sztriptíztáncoslány, Sheila Hageman.
Akár több borravalót is kaphat egy iskolás táncoslány a tulajdonos szerint. „Sok vendég szeretne többet tudni a lányok hátteréről, és ha kiderül, hogy a táncoslány főiskolára jár, azt több borravalóval honorálják” – teszi hozzá a tulajdonos. Mi azért halkan megjegyezzük, hogy a vendégek nagy része nyilván nem a lányok iskolai papírjaira kíváncsi, ha sztriptízbárba megy…