Hírek Nyomoz a rendőrség Magyar Péter Ötkertes incidense kapcsán

Sajtóhírek szerint biztonsági emberek vezették ki Magyar Pétert az egyik közismert belvárosi éjszakai klubból péntek hajnalban. Az atv.hu megtudta, hogy a rendőrség nyomozást indított. Magyar Péter a Facebookon reagált a történtekre, „Ember vagyok, hibáztam” – írta, de cáfolta, hogy bárkit zaklatott volna.

A Ripost szerint Magyar Péter az éjszaka folyamán agresszíven, garázda módon viselkedett egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Szemtanúkra hivatkozva azt írják, hogy a Tisza Párt alelnöke több vendégbe belekötött, hangoskodott és egyre minősíthetetlenebbül viselkedett.
A bulvárportál úgy értesült, hogy Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza-párti politikus viselkedését. Egy videót is közzétettek, amin a szórakozóhely biztonsági emberei fizikai erőszakot alkalmazva kivezetik a politikust.
A Tisza Párt alelnöke először Facebookon posztolt a szórakozóhelyen történt incidenséről, de aztán hamar eltűnt a tartalom a közösségi média platformról. A Media1 egyik olvasója azonban még annak eltávolítása előtt megörökítette a tartalmat:

„Jót buliztunk volna, de Tóniék nem szerették volna hagyni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Hajrá Steve Klorrár, hajrá Megafon…” – írta.
Portálunk megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya a következő tájékoztatást adta:
„A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudunk adni.”
Magyar Péter: Ember vagyok, hibáztam

Magyar Péter a Facebookon reagált a sajtóban megjelent hírekre. „Tegnap este több tucat fiatal társaságában jó hangulatú buliban táncoltunk a belvárosban, amíg egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az esténket. Ez a férfi már a korábbi estéken is követett minket. Egy célja volt, hogy csapdába csaljon. Külön hangsúlyozta, hogy ő lesz az, aki engem tönkre fog tenni” – írta, és hozzátette: a „provokátor” először a pult mellett állt, onnan kamerázott.
„Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt”.
Állítólag Magyar Péterék hiába kérték, hogy hagyja abba és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá. „Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat” – írta, és hangsúlyozta: sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek.
„Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam” – zárul a poszt.

1718980920496.jpeg

Mindennél fontosabb pillanatnyilag, hogy ettől a mostani rablóbandától megszabaduljunk
Pillanatnyilag egyedül Orbánon múlik, hogy meddig van kedve hozzá.
Ma már egyszer írtam, hogy nem mindig az történik amit szeretnénk.

M. P. legfeljebb egy halovány îgéret.
Rejtély, hogy egy populistát miért akartok egy másikra cserélni.
Annyit lehet tudni, hogy szinte mindent úgy csinálna mint a példaképe Orbán.
Csak a zsozsót az ő gázszerelője őrizné.
 
Na és? Nem az igazmondásáért támogatjuk, hanem azért, mert talán képes lesz megpuccsolni a NER-t. Majd utána számon lehet kérni rajta, hogy "emlékszel az ötkeres bulidra, na annak kapcsán nem mondtál igazat". Oszt jónapot. Kit érdekel?

Ha hazugságokkal éri el, hát úgy éri el.
Mindennél fontosabb pillanatnyilag, hogy ettől a mostani rablóbandától megszabaduljunk, mielőtt kikúrnak bennünket az Unnyóból.
Ha egy dologban hazidik, másban is, ami hiteltelenné teszi.
Legalábbis nálam.
 
Ha egy dologban hazidik, másban is, ami hiteltelenné teszi.
A hazugság politikusnál erény.
Az egyik többször is kijelentette, hogy még soha nem hazudott.
M. P. többi jellemhibája sokkal problémásabb.

+

Holnap hajnalban a TISZA Párt és a magyar emberek képviseletében Kijevbe utazom. Apaként nem tehetek másként. A tegnapi szörnyű orosz rakétatámadás a kijevi gyermekkórház ellen mindenkit megdöbbentett. Nincs háborúzó gyerek. Ők nem tehetnek semmiről. Még esélyük sem volt az életre” – posztolta a Facebook-oldalán Magyar Péter, a párt alelnöke.

Magyar Péter azt írta, hogy a Medspot Alapítvány segítségével egészségügyi és orvosi eszközt juttat el kórházaknak, és hozzátette, hogy magánszemélyként 1 millió forintot ajánl fel az alapítványnak. A Tisza Párt hivatalos közleményt is kiadott az utazásról, azt írták, hogy Magyar Péter a párt képviseletében utazik Ukrajnába szerda hajnalban.
 
Utoljára módosítva:
„Holnap hajnalban a Tisza Párt és a magyar emberek képviseletében Kijevbe utazom. Apaként nem tehetek másként” – írja Magyar Péter.
hétfőn reggel összehangolt támadássorozatot indítottak az oroszok ukrán városok ellen, melynek során a fővárosi Okhmatdyt kórházat, az ország rákos gyermekek fő kezelőközpontját is közvetlen találat érte.
(az oroszok szerint az nem az ő rakétájuk volt az ukrán ellenrakéta)
 
Pillanatnyilag egyedül Orbánon múlik, hogy meddig van kedve hozzá.
Ma már egyszer írtam, hogy nem mindig az történik amit szeretnénk.

M. P. legfeljebb egy halovány îgéret.
Rejtély, hogy egy populistát miért akartok egy másikra cserélni.
Annyit lehet tudni, hogy szinte mindent úgy csinálna mint a példaképe Orbán.
Csak a zsozsót az ő gázszerelője őrizné.
Félreértés ne essék: a világon semmire nem akarlak rábeszélni. Ha neked nem tetszik, ne támogasd. Ha a bizonytalan jövőnél jobb ez a f.stenger, ami most van, akkor támogasd a Fideszt.
Az előbb másoltam ide egy belépési nyilatkozatot, de sajna kimoderálták, de megtalálod a neten.
 
Ha egy dologban hazidik, másban is, ami hiteltelenné teszi.
Legalábbis nálam.
Úgy már nem is jó? Akkor ne is buktasson kormányt? Szórjon hamut a fejére, és hagyja békén Orbánékat? Így, ilyen hiteltelenül nem is kell nekünk az ő kormánybuktatása?
Hű, már tisztára bedurranok ettől a finnyáskodástól. Amúgy is ötven fok van árnyékban.
 
Nana....nincs annyi kb 32-34 fok van árnyékban. Fiatalkoromban sokat jártam Pusztaföldvár felé is Tatársánc felöl.
 
Nana....nincs annyi kb 32-34 fok van árnyékban. Fiatalkoromban sokat jártam Pusztaföldvár felé is Tatársánc felöl.
Aha, a MOL-os úton. Ismerem. Tán csak nem a fúróknál voltál?
A 32-34-re rátesznek a fórumtársak legalább 20 fokot, hogy üssön meg a guta (mármint engem). Ilyen szépelgést ritkán látni, ami itt folyik. Nem értik meg, egyszerűen NEM, hogy egy makulátlan úriembernek nulla esélye lenne a kormánybuktatásra. Ahhoz egy hasonló kaliber kell, mint aki ellen támad.
 
Hű, már tisztára bedurranok ettől a finnyáskodástól. Amúgy is ötven fok van árnyékban.
Eddig csak szájkarate volt.
Ügyesen hazudik, egy nap vagy egy óra alatt "megváltozik" a véleménye, van ilyen.
Átgondolatlanul cselekszik.
Elhallgat lényeges dolgokat.
Hirtelen haragú.
Sértődékeny.
Mindenkit beperel vagy betílt.
Fideszes paneleket használ.
Utólag a megjelenése után átjavíttaja az interjúi szövegét.
Nem bírja, ha nem a propaganda halandzsája a téma.
Orbán a példaképe.
Tininek képzeli magát.
 
Utoljára módosítva:
Eddig csak szájkarate volt.
Ügyesen hazudik, egy nap vagy egy óra alatt "megváltozik" a véleménye, van ilyen.
Átgondolatlanul cselekszik.
Elhallgat lényeges dolgokat.
Hirtelen haragú.
Sértődékeny.
Mindenkit beperel vagy betílt.
Fideszes paneleket használ.
Utólag a mejelenése után átjavíttaja az interjúi szövegét.
Nem bírja, ha nem a propaganda halandzsája a téma.
Orbán a példaképe.
Tininek képzeli magát.
Eddig csak szájkarate volt. - Eddig. Dehát nagyon az elején vagyunk, várjuk ki, mi lesz.
Ügyesen hazudik, egy nap vagy egy óra alatt "megváltozik" a véleménye, van ilyen. - Majd csak lehiggad és megfontoltabb lesz, reméljük, mert így támadható.
Átgondolatlanul cselekszik. - Kéne neki egy szervezet, mögé, tanácsadókkal, szakértőkkel. Ha hirtelen mondani kell valamit olyasmiben, amihez nem annyira ért, nem tud még kivel konzultálni válasz előtt.
Elhallgat lényeges dolgokat. - Itt meg szvsz nem akar kapkodni, nem méri fel, mit kell kimondani, mit elhallgatni.
Hirtelen haragú. - Van ilyen. Emberek vagyunk.
Sértődékeny. - Na erről viszont le kell szoknia mihamarabb.
Mindenkit beperel vagy betílt. - Ennek nincs jelentősége, a pillanat hevében vagdalkozik, majd ha megfontoltabb lesz, jobban átgondolja.
Fideszes paneleket használ. - Még nincsenek saját lúzungjai, paneljai, közhelyei. Majd lesznek.
Utólag átjavíttaja az interjúi szövegét. - Ezt talán nem kéne, itt id tanácsadó hiánya látszik
Nem bírja, ha nem a propaganda halandzsája a téma. - Hát ez nem akkora baj.
Orbán a példaképe. Az jó! Így lesz esélye ellene. El kell lesni a módszereit, merthogy azok eddig nagyon is beváltak.
Tininek képzeli magát. Hozzám képest az is :-;)
 
Az összes együtt sok.
De most tényleg, mi a fenéért izgatod magad ezeken? Örüljünk, hogy legalábbis meginog a NER, amire a Méltóságos és Tiszteletre-nem-méltó Nemzethy Ellenzékünk 14 év alatt sem volt képes!
Hátradőlünk és skubizzuk az eseményeket, rosszabb nem lesz, mint eddig volt, a hátralévő másfél évben Orbánék is osztogatnak majd, és aztán lesz egy izgalmas választás, aminek végre lesz tétje.
 
De most tényleg, mi a fenéért izgatod magad ezeken? Örüljünk, hogy legalábbis meginog a NER
Nem izgatom magamat.
A megingás kevés.
Legalább a kétharmadnak véget kellene vetni.
Csibészséggel nem lehet.
Értelmes politizálásra nincs igény.
Olyanra vágytok, aki a csillagokat is lehozza nektek.

Eltelt a drága időből egy hónap.
Megszavaztátok, hogy nem megy ki Brüsszelbe Péter mégis inkább menjen ki.
Nemzethy konzultációt tartott a nektek nagyon fontos ügyben.
Volt egy jelentősebb botránya a tinikomplexusa miatt.
Rendőrségi eljárás indult ellene.
( Brüsszel ---> mentelmi jog )
Összeveszett néhány eddig őt támogató médiával.
Máris betiltaná őket, ha tehetné.
Fel se tudom sorolni kiket perel be, és kiktől kér bocsánatot, ha esetleg akarata ellenére megsértett valakit.
Holnap a röpködő békegalambot követve Kijevbe megy.
 
Betiltaná őket, ha tehetné.
Fel se tudom sorolni kiket perel be, és kiktől kér bocsánatot, ha esetleg akarata ellenére megsértett valakit.
Holnap a röpködő békegalambot követve Kijevbe megy.
Na ezek mind hidegen hagynak. Bízzunk Darwinban, győzzön a természetes szelekció!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,399
Üzenet
4,855,320
Tagok
618,889
Legújabb tagunk
KissBori026
Oldal tetejére