Hírek Nem is azért büntették meg Magyarországot, amit a kormány állít?

Egyes sajtóértelmezésekkel szemben az Európai Unió Bíróságának június 13-i ítélete nem kötelezi Magyarországot sem illegális migránsok befogadására, sem az ország jogszerű határvédelmi intézkedéseinek feladására - közölte az Európai Bizottság pénteken.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot. Az ítélet szerint Magyarország nem teljesítette a bíróságnak a - befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatban - 2020 decemberében hozott ítéletben foglaltakat. Magyarország
"a lojális együttműködés elvének megsértésével szándékosan kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint az EU-ban jogellenesen tartózkodó, unión kívüli országok állampolgárainak kitoloncolására vonatkozó szabályok alkalmazása alól" - írták.
Az Európai Bizottság pénteki közleménye szerint az ítélet valójában azt állapította meg, hogy Magyarország nem hozott meg több olyan intézkedést a menedékkérők kérelmeinek elbírálási eljárása és a jogellenesen tartózkodó nem uniós országok állampolgárainak visszaküldése vonatkozásában, amelyek meghozatalára a tagállamok által közösen elfogadott és más nemzetközi megállapodásokra is épülő uniós jogszabályok kötelezik az országot.
Az uniós bizottság magyarázata szerint

  • Magyarország nem tette lehetővé, hogy nemzetközi védelemre jogosultak az említett megállapodásokban és szabályokban előírt módon folyamodhassanak a magyar hatóságokhoz védelemért.
  • Nem tette lehetővé, hogy a nemzetközi védelemért folyamodók kérelmük elutasítása és ezzel szembeni fellebbezésük esetén a fellebbezés jogerős elbírálásáig meghatározott esetekben Magyarországon maradjanak.
  • Továbbá nem alkalmazta az uniós jogszabályok által előírt eljárásokat a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldése során.
Az uniós bíróság azt is megállapította, hogy Magyarország kötelezettségszegése, amely a fenti körben a többi tagállamra hárítja az uniós jog betartásának felelősségét - ideértve a pénzügyi vonatkozásokat is - súlyosan sérti a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elvét - emlékeztetett közleményében az Európai Bizottság.

1718371525214.jpeg
 
Naprakész adatokat nem látok.
2021-2027 között 43 000 Millió Euró "jár" nekünk.
Ha végig fizetni kellene a napi 1 Milliót, akkor ennek kb. a 3%-a veszne el.
Nem túl hatékonyak ezek a büntetések, ettől még biztosan nem ijed meg a magyar kormány annyira, hogy ezután normálisan viselkedik.

Magyarország összesen 30,1 milliárd eurót kap a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetés részeként.
- 11,9 milliárd euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból,
- 3,4 milliárd euró a Kohéziós Alapból és
- 4,8 milliárd euró az Európai Szociális Alap Pluszból származik

Ezek a források feltételekhez vannak kötve, különösen a jogállamiság területén.
Magyarországnak intézkedéseket kellett hoznia az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálása érdekében, hogy megkapja ezeket a pénzeket.
2023-ban, a befagyasztott összegből "előlegként" 10 milliárd eurót fizetett ki az EU, és szeretné látni, hogy a korrupció ellenőrzés működik
 
Ugy gondolod csak ennyi minusz van?
A valódi mínusz az, hogy a felzárkózásra kapott hatalmas összeg finoman fogalmazva is többnyire hülyeségekre ment és megy el.
Mai hír szerint a fogyasztás tekintetében már Bulgária is megelőzött minket.
EU pénzből megy rögtön az ámítás:
A fogyasztásnak semmi köze a szegénységhez, az kizárólag Brüsszel és Soros szégyenletes csúsztatása.
A magyarok családok nem költekeznek felelőtlenül, hanem nagyon helyesen megtakarítanak ebben a nehéz helyzetben, amikor háború dúl a szomszédunkban.
Ez egy nagyszerű erény/eredmény az agytröszt szerint . . .
Mindig figyelem a szóvivőket ilyen esetekben.
Olyan kiváló a szereplő válogatás, hogy még egyik se röhögte el magát a nyilatkozata közben.
 
Utoljára módosítva:
Miféle börtönt jóember mivel perelve?
És kik által?
Téged is lehet kérdezni ugyanazzal:
Ki perelne milyen bíróság ítélkezne?
És mik lennének a bizonyítékok?
A behajtást melyik cég intézné?
Lennének foglalások?
Persze tudjuk de tudni nem elég hogy tolvaj.

A föbb vádakat igy lehetne csoportositani:
  1. Autokratikus módon irányítja az országot, korlátozva a demokratikus intézmények működését és aláásva a fékek és ellensúlyok rendszerét.
  2. Az Orbán-kormány korrupt, a kormányközeli vállalkozók és barátok előnyökhöz jutnak közbeszerzések és egyéb állami támogatások révén.
  3. Orbán és kormánya jelentős mértékben kontrollálja a médiát, korlátozva a sajtószabadságot és biztosítva, hogy a kormány narratívája domináljon a nyilvános diskurzusban.
  4. A kormány folyamatosan lebontja a jogállamiság alapelveit, beleértve az igazságszolgáltatás függetlenségét és a demokratikus intézmények működését.
  5. Az Orbán-kormányt elnyomja a civil társadalmat, különösen azokat a civil szervezeteket, amelyek kritikusak a kormánnyal szemben.
  6. Külföldi Befolyás, az Orban kormány túlságosan közel áll olyan külföldi hatalmakhoz, mint Oroszország és Kína, amelyek nem demokratikus rendszerek.
  7. A kormány gazdaságpolitikája hosszú távon nem fenntartható és nem szolgálja az ország egészének érdekeit.
  8. Az Orbán-kormány migrációs politikája, az emberi jogi szempontból aggályos és feszültséget kelt a nemzetközi közösséggel.
 
Ez biztos hogy az utcára hívja az ellenzékét....ja nem.
 
A visszafizetes vagy a meg nem kapott penzek sok sok temaba megtalalhato.
A mostani buntetes sem mai keletu 2020 ota megy a csiki csuki. Ma mar fizetni kell nem mellebeszelni es meselni ....
Tiborc fele lampa ugy volt vagy 13 milliard korul, vissza kellett fizetni amit azonnal megtettek a koltsegvetesbol amit ti kedves Orban szimpatizansok vagy hivok adojabol tortenik.
Bravo ehez mar vastaps kell nektek.
Az Amcsi segetseg se jott meg , de a Norveg alap se kellett se az Eu ingyen kamat mentes penze se.
Most 1 milliardot veszunk eppen fel / a 2026 os valasztasra kell,mert csak nem eleg tapsolni ehez az amokfutashoz mert a koltsegvetes borulna olyan fenyesen all az Orban kormanyzasa. Lassan a funek fanak tartozunk. Mindez azert mert Szemellenzovel vannak ellatva a hivei.
Miert teszi fel a Hatvanpusztai hazat a koltsegvetesbe hogy ne mind hitelt kelljen felvenni.
 
Miért van az hogy amíg adták a pénzt addig nem volt baj most meg hirtelen vissza az egész.
Ja, és miért MI vagyunk a hibásak nem MI adtuk a pénzt.
 
Miért van az hogy amíg adták a pénzt addig nem volt baj most meg hirtelen vissza az egész. Ja, és miért MI vagyunk a hibásak nem MI adtuk a pénzt.
Szerintem fel sem merült, hogy a felzárkózásra adott pénzek ekkora mértékben elvesztik a közpénz jellegüket,
és a jelentős részét ( többek között EU valamint NATO ellenes ) propagandára költik.

Az innováció csimborasszója magyar adóforintokból ámítani a magyar szavazókat, EU-s pénzből pedig az EU-t lejáratni.
 
Ha ennyit sem tudtak akkor nem egy lángész banda...nem csoda hogy lenyúlja őket a FIDESZ.
 
Ez biztos hogy az utcára hívja az ellenzékét....ja nem.
Nyilván nem ez fogja az utcára hívni az embereket, hanem az EU-ból való kilépés okozta rosszabbodások.

A jót hamar megszokja az ember, és ugy érzi ez a természetes.
Az orbáni agymosás miatt sok emberben az a látszat, hogy az EU nélkül nem lennének jelentős változások az életükbe.

Ha gonosz lennék azt mondanám, kell az országnak egy pofára esés, hogy végre utánakérdezzenek a dolgoknak.
 
Neked nem mindegy?
Ha az itt lakóknak jó ez akkor dőlj hátra....
 
Ha ennyit sem tudtak akkor nem egy lángész banda...nem csoda hogy lenyúlja őket a FIDESZ.
Azért remélem, hogy többre értékeled azokat, akik segítenek felzárkóztatni az elmaradottabbakat, és nem az orbitális lenyúlás a dicsőség.
Az irracionális hülyeségben nincs semmi logika.
A lenyúlást még úgy-ahogy értem, magyaros kelet-európai megoldás, de az remek ötlet, hogy mindenért is az a hibás aki a rengeteg pénzt adja nekem már sok.
 
Itt a lényeg az hogy mindnél hamarabb kiépítsenek egy hazai erős vállalkozói réteget.
Bármi áron.
 
Neked nem mindegy?
Ha az itt lakóknak jó ez akkor dőlj hátra....
Nézd ha egy embernek sikerül, néhány hónap alatt 1,3 millió embert, akik nem értenek egyet a kormánnyal meg szólítania,
ha látom, hogy mekkora igény van egy "messiásra" akkor abból le szűrhetem, hogy változásokra van szükség.

Nem akarom a történelemből a standard példákat hozni, de ugy a jobb mind a bal diktatúrák támogatói sokáig megvoltak tévesztve

A kormány legnagyobb hibája nem az, hogy anyagilag meglopja az embereket hanem az, hogy félrevezeti öket.
Az érvelésed olyan, mintha a pedofil erőszakot azzal próbálnád szalonképessé tenni, hogy a gyerek a végén ajándékot kapott.

A félrevezetés az önmagában egy bűncselekmény és ez a kormány hazugságokkal tartja fenn a hatalmát.
 
Itt a lényeg az hogy mindnél hamarabb kiépítsenek egy hazai erős vállalkozói réteget. Bármi áron.
A nap legjobb vicce, még Nagy Márton megtakarítós/takarékos/keveset fogyasztó/óvatos/szegény magyarjait is túlszárnyalod.
Milyen vállalkozói réteg az ahol a verseny, a tehetség és a rátermettség helyett csak a megbízhatóság számít?
Az "új hazai erős vállalkozói réteg" jó esetben kiadja albérletbe a munkát azoknak akik valóban értenek hozzá, de így minden legalább 25-30 százalékkal drágább lesz.
Rosszabb esetben megpróbálkozik a munkával saját maga, jól elcseszi, és még nagyobb kár keletkezik.
 
Utoljára módosítva:
A föbb vádakat igy lehetne csoportositani:
  1. Autokratikus módon irányítja az országot, korlátozva a demokratikus intézmények működését és aláásva a fékek és ellensúlyok rendszerét.
  2. Az Orbán-kormány korrupt, a kormányközeli vállalkozók és barátok előnyökhöz jutnak közbeszerzések és egyéb állami támogatások révén.
  3. Orbán és kormánya jelentős mértékben kontrollálja a médiát, korlátozva a sajtószabadságot és biztosítva, hogy a kormány narratívája domináljon a nyilvános diskurzusban.
  4. A kormány folyamatosan lebontja a jogállamiság alapelveit, beleértve az igazságszolgáltatás függetlenségét és a demokratikus intézmények működését.
  5. Az Orbán-kormányt elnyomja a civil társadalmat, különösen azokat a civil szervezeteket, amelyek kritikusak a kormánnyal szemben.
  6. Külföldi Befolyás, az Orban kormány túlságosan közel áll olyan külföldi hatalmakhoz, mint Oroszország és Kína, amelyek nem demokratikus rendszerek.
  7. A kormány gazdaságpolitikája hosszú távon nem fenntartható és nem szolgálja az ország egészének érdekeit.
  8. Az Orbán-kormány migrációs politikája, az emberi jogi szempontból aggályos és feszültséget kelt a nemzetközi közösséggel.
Ernő, azért vedd észre, hogy csak a 2. esete esik a büntetőjog területére és ott sem elég személyes kapcsolatokat emlegetni, a vádnak a vesztegetést kell bizonyítania.

A többi is bűn, de politikai értelemben.
 
Nézd ha egy embernek sikerül, néhány hónap alatt 1,3 millió embert, akik nem értenek egyet a kormánnyal meg szólítania,
ha látom, hogy mekkora igény van egy "messiásra" akkor abból le szűrhetem, hogy változásokra van szükség.

Nem akarom a történelemből a standard példákat hozni, de ugy a jobb mind a bal diktatúrák támogatói sokáig megvoltak tévesztve

A kormány legnagyobb hibája nem az, hogy anyagilag meglopja az embereket hanem az, hogy félrevezeti öket.
Az érvelésed olyan, mintha a pedofil erőszakot azzal próbálnád szalonképessé tenni, hogy a gyerek a végén ajándékot kapott.

A félrevezetés az önmagában egy bűncselekmény és ez a kormány hazugságokkal tartja fenn a hatalmát.
Nem egészen. A jogalkotással felforgatták a jogállam rendszerét. Ma a csalás csak magánszemélyek között büntetendő, az üzleti vagy a politikai életben nem.
 
S megint kérdem mivel lenne jobb ha más politikus garnitúra venné át a hatalmat?
Bármivel más lenne.(a üzenet végére a jobb is kiderül)
Ha tudott egyre több rosszat, lopásban többet és merészebbet hozni
regnáló rezsimről rezsimre.
Akkor természetes hogy egy másik garnitúra nem ugyanilyen lenne
Elértük a pofátlan merészség csúcsát.A pénz is elfogyott vele.
Ismét közeledhet a NOKIA-s doboz mértékű/mennyiségű pénz
Amikor bőven maradt a kincstárban is
Óhajtott kis mértékű relatív mederben tartott problémák voltak mindössze
Örülnél te ha a legnagyobb visszaélés a Tocsik Márta féle sikerdíj lenne
Ne ennyiben is másabbak a másik rezsimek.
804 millió forintos sikerdíj Csak a 80 millió fölötti rész volt a jogtalan
Te meg csak a szavazókkal jössz állandóan.
Most még be is álltál a csúcslopó pártot védeni(nem lenne jobb a többi sem)
Pedig igen!
 
Utoljára módosítva:
Nézd ha egy embernek sikerül, néhány hónap alatt 1,3 millió embert, akik nem értenek egyet a kormánnyal meg szólítania,
ha látom, hogy mekkora igény van egy "messiásra" akkor abból le szűrhetem, hogy változásokra van szükség.

Nem akarom a történelemből a standard példákat hozni, de ugy a jobb mind a bal diktatúrák támogatói sokáig megvoltak tévesztve

A kormány legnagyobb hibája nem az, hogy anyagilag meglopja az embereket hanem az, hogy félrevezeti öket.
Az érvelésed olyan, mintha a pedofil erőszakot azzal próbálnád szalonképessé tenni, hogy a gyerek a végén ajándékot kapott.

A félrevezetés az önmagában egy bűncselekmény és ez a kormány hazugságokkal tartja fenn a hatalmát.
Értelek. DE, az embereknek ha akarnák utána tudnának nézni hogy mi az ami nem úgy van mint hirdeti a pártközpont.
Csak hogy elfogadják amit kapnak.
TE, ÉN és a többi ember aki itt a száját tépi az kíváncsi hogy mi történik és utána olvas más oldalakon is?
De, vannak akik nem hogy utána nem néznek de, szajkózzák azt amit hallanak.
Önállóságuk annyi hogy saját véleménynek tüntetik fel azt amit a fülükbe rágnak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,399
Üzenet
4,855,320
Tagok
618,889
Legújabb tagunk
KissBori026
Oldal tetejére