MILLIÁRDOS ALAPÍTVÁNYT HOZ LÉTRE A MAGYAR KORMÁNY AZ USA-BAN

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
dolcsi.jpg

A magyar kormány 15 millió dollárral azaz közel 3,3 milliárd forinttal hozná létre az USA-ban a „Friends of Hungary alapítványt. Jövőre újabb adományok mennének a “barátoknak”, írja a napi.hu



A kormány elfogadja és támogatja a “diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítése céljából az USA-ban “Friends of Hungary ” elnevezéssel működő alapítvány – olvasható a kormány határozata a mai Magyar Közlönyben. Ez kvázi kormány alapítványként működne, hisz annak létrehozása a közigazgatási és a külügyminiszter feladata, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek pedig elő kell teremtenie 15 millió dollárt vagyis közel 3,3 milliárd forintot, ami az alapító vagyon lesz.






A pénzt az amerikai alapítványnak november 30-ig meg is kell kapnia. A határozat utal arra is, hogy ez csak az első adomány lehet, amit több is követ. A 2013-as adományokról pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter feladata lesz, vagyis nagy valószínűséggel az alapítvány támogatását beépítik a költségvetésbe.


Az alapítván irányító testületének – a “Governing Board” – tagjait a miniszterelnökséget vezető Lázár János feladata felkérni – olvasható az Orbán Viktor miniszterelnök által szignált kormányhatározatban.
 

lucamami78

Állandó Tag
Állandó Tag
na ezt meg MINEK?? Bár, kiváncsi lennék, hogy ennek az összegnek a nagyobb része kinek a zsebébe fog vándorolni az államkasszából... okos, nagyon okos :)
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Megsaccolom, ez áttételesen mindössze Orbán Viktor fényezésére szolgál. Az ő imázsát népszerűsíteni hivatott.

Azaz szaporodik a vízfejű intézmények száma, amik semmi hasznosat nem művelnek.
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Az itthoni alapítványok meg épp, hogy csak megélnek, épp, hogy csak segíteni tudnak. Itthon (is) éhezik sok gyermek.

Annyi, de annyi léhűtő van már ebben az országban, legyen még több, akik aztán olyan helyen dolgoznak, aminek semmi, de semmi értelme. Szép kilátásoknak nézünk elébe! :mad::(
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
MAjdnem 100% nincs szuksege az amerikaiknak magyarorszagi tamogatasra. Lenne otthon hova tenni a penzt sok ehezo gyereknek segiteni , sok hajlektalannak megoldast talalni stb.
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetértek az előttem szólóval. Hozzátennék néhány gondolatot, amelyek most hirtelen eszembe jutottak evvel kapcsolatosan.
Számtalan helye van a pénznek itt e kis hazában. AZ SOS Gyermekfalu alapítvány aztán a Gyermekrák Alapítvány
és még számos helyen van helye a pénznek.
Más oldalról a beteg nyugdíjasoktól elvett rokkantnyugdíjat, a magánnyugdíj
pénztáraktól elsíbolt pénzek kótyavetyélése is ez valahol, nem is folytatom.
Épp ma hallottam totálisan dotálja a magyar állam a Románia területén létesített
Erdélyi magyar egyetem minden költségét, beleértve a személyi kiadásokat, az egyetemi kar bérét is. Itthon pedig tabula ráza van a felsőoktatásban.
Minden esetre furcsa dolgok zajlanak ebben az országban.
 

szavanna

Állandó Tag
Állandó Tag
Erről a magyar médea hallgat.Környezetemben is számtalan családot ismerek,akik napi
megélhetési gondokkal küzdenek, vezetőink meg nagyzolnak külföld felé.
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel.

Csak azt nem értem, ezek után mire vagyunk olyan büszkék mi magyarok?

—Arra tán hogy nekünk van a legszomorúbb himnuszunk a világban? (Szerintem már rég ki kéne vágni a fenébe. Nemcsak szomorú de nekem nem is tetszik).
—Vagy arra, hogy eddig minden szabadságharcunkat sikeresen elveszítettük?
—Arra hogy állandóan a múlton sopánkodunk, ahelyett hogy a jövőbe tekintenénk?
—Hogy egymást marjuk, nincs összetartás közöttünk? (Még külföldön sem. Tapasztaltam itt az USA-ban az itt élő magyarok közt.)
—Hogy ha valakinek van egy jó ötlete, annak ki kell mennie külföldre megvalósítani, mert otthon csak el akarják gáncsolni?
—Hogy legjobb feltalálóink ha megmaradtak Magyarországon, jószerivel éhenhaltak olyan szegényen vegetáltak?

Lehet hogy a magyar nem rosszabb nép mint a többi. De hogy semmi alapja nincs annak a fenenagy beképzeltségének, az tuti.
 

erika0601

Állandó Tag
Állandó Tag
a 16 %-os adókulcs azt eredményezte, hogy az összes hazai alapítvány haldoklik... mert a lecsökkent jövedelemadónak ugyebár jóval kevesebb az 1 %-a is amit fel lehet ajánlani... nem inkább ezt a kieső pénzt kellene pótolni? a kinti magyarok körében meg ettől nem fog orbán imázsa emelkedni, hiába erőlködik...
 

bubu

Állandó Tag
Állandó Tag
Zoli_USA! Gondolom te az Atkosban nevelkedtel es kaptad az agymosast.
Latom az USA-ban elsz, hat vegyel roluk peldat, es a szivukre teszik
a kezuket a himnuszuknal. Hogy te nem vagy buszke, nem is csodalom. csak ennyi.;)
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyarok szent Himnuszához ennek semmi köze sincsen.
Ha már ilyen gondolattársítása van a Himnuszhoz, hogy le kellene
cserélni, akkor önnek semmi köze nincsen már az óhazához.
Talán épp ezért hagyta cserben azzal hogy kivándorolt.
(Inkább kibotladozott)
Ha ismerné ennek a sokat szenvedett és tévesen Nyugat-Eu felől
vendégként kezelt népnek a történelmét, ilyen csacsiságot nem állítana.
A magyar nép jelenlegi lelki állapotáért egészen más dolgok a felelősek,
és nem azok a dolgok, amiket itt felsorolt.
Ezek alapján állítom hogy valójában ön már nem is magyar állampolgár, a szívében egészen biztosan.
 

gorg

Állandó Tag
Állandó Tag
a himnuszunk tényleg olyan mint egy nyamvadt gyászzene, az ünnepeink javarészt szintén a gyászon alapulnak
zolinak nagyjából igaza van
meg annak aki itt hagyja ez az ország nem ad semmit csak elvesz és kiszipolyoz
szégyen ez az egész országnak csufolt szemétkupac, fuj
 

tunde79

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez megint csak arra lesz jó, hogy az országból kivigyenek egy csomó pénzt....:(

A Himnusz meg szép-szép, de nagyon kesergős...
 

moremese

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetértek veled Zoli_USA, egy kanál vízben képesek lennének megfolytani egymást "kedves?" honfitársaink. (tisztelet a csekély kivételnek) Egyébként ez a fene nagy büszkeség pont onnan ered, ahol vagy, hiszen miért ne majmolnák az USA-t, ahol még a kerítés is kolbászból van? Ja, hogy igazából nincs mire? Sebaj, lényeg, hogy mivel ott mindenki jól él, akkor csináljuk azt amit ők, legalábbis szövegben, hátha a kedvünk jobb lesz, mert más úgy sem. Nyomjunk még egy pár plakátot arról, hogy "I love BKV" és hasonlók, hátha jobb lesz kicsit a közhangulat, igaz hogy csak a vak nem veszi észre a valóságot. Milyen jó is New Yorkot utánozni nem igaz? Csak a nadrágból kilógó fenekünket ne vegyük észre mi magunk, sebaj, ha mindenki más jót röhög rajtunk, lassan már az albán kecskepásztorok is.
Eddig legalább fordítva próbálkoztak néha, azaz, hogy a gazdagabb külföld szánjon meg minket egy kis alamizsnával, és azok többsége sem magyar vagy magyar származású volt, hanem teljesen idegenek.
A himnusz ezen semmit nem változtat, szerintem kellően tükrözi legfontosabb mondandónkat a világnak: Balsors a köbön, lehangoltság, depresszió, Pató Pál hozzáállás mindenhez, amin még Isten sem tud igazából segíteni, mert ettől a hozzáállástól csak sírva menekülhet.
Egyébként tudsz valami vígabb nótát? Pálinka nélkül?:12:
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves! Aki a "himnuszt" kisbetűvel
írja az épp csak ennyit tud a róla.
Van néhány dolog, amit nem illik szájra venni. Én úgy érzem, az egyik éppen a Szent magyar Himnusz. xD.
 

bubu

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy biztos, hogy Peszimistabb nep nincs a vilagon mint a Magyar!:(
De a Gyurcsay megmonta, akinek nem tettszik menjen el.
 
Oldal tetejére