Hírek Megkérdeztük Navracsicsot Magyar Péter Dobrevet minősítő durva kijelentéséről

“Ahol én mozgok, ott nem használnak ilyen fordulatokat” - nyilatkozta az atv.hunak a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Péter által tett, Dobrev Klárát durván sértő kijelentéséről.

Navracsics Tibor a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nem tartja veszélyesnek pártjára nézve a Magyar Péter-jelenséget, és nem találkozott még olyan Fidesz-szavazóval, aki „emiatt megingott volna a támogatásban”.

Miután Magyar Péter néhány napja Szokolyán, a POLIP Közéleti Táborban politológushallgatók előtt azt mondta: “Dobrev Klára ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék vagy gyerekem lenne, lehet, nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben”, megkérdeztük Navracsics Tibort egy NKE konferenciáról távozóban Magyar Péter sértő, izléstelen kijelentéséről, amin a DK felháborodott, elemzők pedig arra utaltak, hogy Varga Judit volt férje ezen a stíluson szocializálódhatott, ahol forgott.

Navracsics Tibor a kérdésünkre, hogy ő találkozott-e ilyen minősítéssel/megfogalmazással, jellemző-e ez a NER felső köreiben vagy a Fideszben: azt nem tudja, Magyar Péter hol mozgott.

“Ahol én mozgok, nem találkoztam ilyen fordulatokkal, ott nem használnak ilyen mondatokat”

1714497394815.jpeg
 
Mondjuk erről nincs miért Navracsicsot kérdezni, ...neki annyi is elég ha mosolyogva széttárja a karját! Inkább azt kérdeztem volna tőle hogy Deutsch Tamással mi a tervük? Valóban a huxit levezénylése?
 
Mondjuk erről nincs miért Navracsicsot kérdezni
Nem releváns egy ideje mióta itthon van és átült a KDNP-be.
Persze most használja a Fidesz ismét erre.

Inkább azt kérdeztem volna tőle hogy Deutsch Tamással mi a tervük? Valóban a huxit levezénylése?
Eme dologtól Ő messze áll. Nincs rákötve ez orrára. Valamikor fontos ember volt.
 
Elém került egy leírat az ominózus kijelentésről amit Molnár Csaba nem túl elegánsan de a főnökasszonyára húzott rá. Lelke rajta...

„Ugye mi nem százmilliárdokat költünk ilyen óriásplakátokra, nem ilyen vizuális szennyezéseket követünk el a környezet ellen. Nem tudom, mikor jártatok Budapesten, még itt a Deák téren csak autóval, és egészen elképesztő, ahogy kinéz, ott lógnak a plakátok, mint a ’90-es években, amiről már leszoktunk, és a világörökség egyik része úgy néz ki, mint valami bazári nem is tudom micsoda, Szentkirályi Alexandra és a többiek ott lógnak ilyen különböző színekben, Dobrev Klára ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék vagy gyerekem lenne, lehet, nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben.”
 
Ne meselj felre mert Molnar Csaba az aki kikerte mganak hogy ilyen mocskos sertegetesek engedjen meg maganak Magyar Peter.
A fidesz propagandat ne itt nyomasd mert nem vagyunk ra kivancsiak.
Kulonben fent van az eredeti a tik tokon es tobb megosztora feltett Magyar Peter szovege.
 
Utoljára módosítva:
Ne meselj felre mert Molnar Csaba az aki kikerte mganak hogy ilyen mocskos sertegetesek engedjen meg maganak Magyar Petert.
A fidesz propagandat ne itt nyomasd mert nem vagyunk ra kivancsiak.
Kulonben fent van az eredeti tik tokra es tobb megosztara feltett Magyar Peter szovege.
Mi abban a fidesz propaganda, hogy a választási plakátrengeteget valaki visszataszítónak látja úgy, ahogy van?
Még ha arról tájékoztatnának ezek a plakátok, hogy hol van a legközelebbi működőképes kórház, szakorvosi rendelő, vagy iskola, ahol van elegendő tanár, és szaktanárok tudnak oktatni minden évfolyamon és osztályban, akkor megérteném, mert valami hasznos információval látnák el a lakosságot.
De ebben a formában, igazat kell adnom Magyar Péternek, csak szemet bántó szemét.
 
Ertem en . hogy nem akarod erteni.
Rendben van a plakatok nem szepek es nagyon sokba kerulnek
Itt kellett volna pontot tennie a mondandojara, de nem tette. Sertegetes mint nonek nem illik adni mert hiaba jott polgari csaladbol nem ugy nez ki hogy volt gyerekszobaja, vagy ...mar ano is a Karmelitara nezett az ablaka. De mint kollega hamar politikus akar lenni nem illo ilyen szoveget elengedni masik politikusnak.
A mondandojat kritizalja vitazon vele de igy szemelyeskedni nem helyes. Nem fog a hasznara valni.
Aki a feleseget is lerpoloza az maga is prolinak tunik.
Ertem azt is hogy Dobrev Eu parti o meg Orban mintaja kritizalja jo ha nem fogja kivezetni az Eubol az orszagot ha hatalmat kap.
Ez is vita alap de szemelyeskedes megbocsajthatatlan legyen az akar melyik part noi vezetojevel. de mint not kello tisztelettel illik beszelni egy uri embernek hat ettol azert alaposan tavol van.
 
A politikát, különösen manapság, nem az egymással való finomkodás jellemzi.
Egyre aljasabbak lesznek a lejáratókampányok, a szereplőknek ezzel kell szembenézni.
Ennek csak az vethet véget, ha az ilyen eszközökkel kampányolók rádöbbennek, hogy a kampányuk kontraproduktív.
 
Az az igazsag, hogy tenyleg regen nevettem ennyit mint mostanaban.
Sok no teljesen megvaltozott, megvaltoztatta a véleményét.

Számukra már nem gond, nem serto, ha ijesztonek titulalnak egy kozuluk valot, aki ugy nez ki, hogy meg a novesben is megall tole a gyerek.
A fekeségét alpari modon sertegeti.
Folyamatos érzelmi zsarolas :(
Igaz , hogy mar vagy 15 éve ott van a holdudvarban, de keptelen igazi karriert csinalni, mert ahoz azert tehetség is kell

Ennek ellenere istenitik, megmagyarazzak a szavait...

Toltal ugyan az, mint egy regi baratnom, aki egy bugyuta képu bajgunarhoz ment ferjhez. Idonkent apro foltokkal jelent meg. De akkor meg folyamatosan mentegette azt a pasit.
Ma már - a válás után - ki meri mondanmi, hogy nagyon nem ugy volt ahogfyan azt kepzelte, csak kozben szegyelte bevallani.
Detto ugyan ez megy!
 
Elém került egy leírat az ominózus kijelentésről amit Molnár Csaba nem túl elegánsan de a főnökasszonyára húzott rá. Lelke rajta...

„Ugye mi nem százmilliárdokat költünk ilyen óriásplakátokra, nem ilyen vizuális szennyezéseket követünk el a környezet ellen. Nem tudom, mikor jártatok Budapesten, még itt a Deák téren csak autóval, és egészen elképesztő, ahogy kinéz, ott lógnak a plakátok, mint a ’90-es években, amiről már leszoktunk, és a világörökség egyik része úgy néz ki, mint valami bazári nem is tudom micsoda, Szentkirályi Alexandra és a többiek ott lógnak ilyen különböző színekben, Dobrev Klára ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék vagy gyerekem lenne, lehet, nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben.”
Ez a szakasz félreérthető amit írtál
amit Molnár Csaba nem túl elegánsan de a főnökasszonyára húzott rá. Lelke rajta...
Mi az hogy ráhúzott?
Most akkor propagandát csinált belőle de mi a nem túl elegáns Molnár Csabától?
"Ehhhh"
 
Utoljára módosítva:
Ez a szakasz félreérthető amit írtál

Mi az hogy ráhúzott?
Most akkor propagandát csinált belőle de mi a nem túl elegáns Molnár Csabától?
"Ehhhh"
Az értelmezés, az nem túl elegáns.
Mert Magyar Péter egyértelműen a plakáton szereplő fotóra mondta hogy ronda (egy szép nőről is készülhet előnytelen fotó), Molnár értelmezése szerint viszont Dobrev eleve ronda, azért ronda a plakáton is.
 
Ez a szakasz félreérthető amit írtál

Mi az hogy ráhúzott?
Most akkor propagandát csinált belőle de mi a nem túl elegáns Molnár Csabától?
"Ehhhh"
Az idézett beszélgetésben a plakátokra tett megjegyzést Magyar Péter, konkrétan is megnevezve Dobrev Klára fotóját! De Molnár mint a kampányfőnök felel azért, hogy visszatartsa a tagságot -lássuk be, okkal- Magyar Pétertől, ezért szándékosan félreértette a kijelentést és felháborodott, hogy Dobrev Klára személyét minősítette. Ezért utaltam rá írónikusan, hogy a cél érdekében Molnár "húzta rá", adta MP szájába, hogy mit'om én milyen a Dobrev Klára személye! Ettől majd a szimpatizánsok felháborodnak, meg akarják védeni...és lásd Melittát, működik is. Dehát ez a kampány.

Ez egy teljesen bevett kampány és propaganda fogás sajnos, hogy szándékosan félre magyarázzák -éppen csak egy kicsit- az ellenfél kijelentéseit, aztán lehet vádaskodni, ilyeneken vitatkozni. A fidesz is naponta alkalmazza sajnos. Nem elegáns, de a saját táborát indulatba tudja tartani vele, mi meg egymásnak esünk, ha nem figyelünk .
 
Utóbbiban igazad van, engem azért nem irritálnak ezek a plakátok és kiforgatott mondatok, mert egyértelmű számomra is, hogy nem én vagyok a célközönsége.
 
Az értelmezés, az nem túl elegáns.
Mert Magyar Péter egyértelműen a plakáton szereplő fotóra mondta hogy ronda (egy szép nőről is készülhet előnytelen fotó), Molnár értelmezése szerint viszont Dobrev eleve ronda, azért ronda a plakáton is.
Szerintem is kapott az alkalmon Molnár Csaba akit pont erre tartanak
A DK Rogánja
Bár Melitta betett egy videót amibe, rossz dugott mobil felvélten gyenge hanggal hallható(?) mit mondanak
Sőt hallik a "De" szónál megvágás
De mindaz a DK tik-tok oldalról hozott.
Nem mellékesen a videó el is eltűnt
Betetsszen én hallja mindenki a csalást mikor megvágnak összeraknak egy felvétel hangját

Nos hát milyenné lett világ.
Megvágva adnak le mindent.Így kerül egy oldalra DK és a Fidesz céljaiban
Azonos Rogáni módszerekkel.
 
Utoljára módosítva:
Ezért utaltam rá írónikusan, hogy a cél érdekében Molnár "húzta rá", adta MP szájába, hogy mit'om én milyen a Dobrev Klára személye! Ettől majd a szimpatizánsok felháborodnak, meg akarják védeni...és lásd Melittát, működik is. Dehát ez a kampány.

Ez egy teljesen bevett kampány és propaganda fogás sajnos, hogy szándékosan félre magyarázzák -éppen csak egy kicsit- az ellenfél kijelentéseit, aztán lehet vádaskodni, ilyeneken vitatkozni. A fidesz is naponta alkalmazza sajnos. Nem elegáns, de a saját táborát indulatba tudja tartani vele, mi meg egymásnak esünk, ha nem figyelünk .
Köszönöm kiegészítő válaszod.
Tényleg jól írtad sz DK fanok ugrottak rá tovább terjeszteni.
Közben nem felejtett el, téged Fidesz szócsőnek nevezni
Ez logikailag sem igaz
a ki érdeke terjeszteni kérdést megválaszolva.Mert ebben az ügyben a DK as Fidesz érdeke ugyanaz.
Ott az Eddy ő képviseli a Fideszt Az M pedig DK érzelmet vagy az MI6 "M"je
Mindkettőnek konkurenciája a Tisza Párt.
Ezért hát még a Navrasics vélemény cikk is ugyanazt szolgálja:
A közös konkurenciát támadni.
Nyilvánvaló kik álltak egyoldalira
 
Ott az Eddy ő képviseli a Fideszt Az M pedig DK érzelmet
Mindkettőnek konkurenciája a Tisza Párt.
Ezért hát még a Navrasics vélemény cikk is ugyanazt szolgálja:
A közös konkurenciát támadni.
Nyilvánvaló kik álltak egyoldalira
Azért én nagy elméleteket nem gondolok egy poszt vagy posztoló mögé. Mindenki rezonál valamire... Én elfogadom, hogy mindenki másként, van aki pl. a feleségem is aki reményt, rajongást bizakodást vár, én inkább elemző, értelmező típus vagyok. Dehát ettől szép a politika... nekem legalábbis. : )
 
Utoljára módosítva:
Azért én nagy elméleteket nem gondolok egy poszt vagy posztoló mögé. Mindenki rezonál valamire... Én elfogadom, hogy mindenki másként, van aki pl. a feleségem is aki reményt, rajongást bizakodást, én inkább elemző, értelmező típus vagyok. Dehát ettől szép... nekem legalábbis. : )
De az elemző és rajongó most egy célban egyesülhet
 
Azért én nagy elméleteket nem gondolok egy poszt vagy posztoló mögé.
De a Molnár Csaba egyértelmű mivé tette videót
Van a végleges változát, ahol szinte csak ő kommentál
Az kész propagandaanyag így szokták Rogán tóniék is

Hogy kerültek egy oldalra milyen érdekből a Gy párt és Az O párt?
 
Utoljára módosítva:
Ott az Eddy ő képviseli a Fideszt Az M pedig DK érzelmet vagy az MI6 "M"je
Mindkettőnek konkurenciája a Tisza Párt.
Amennyiben elfogadjuk hogy egy felszemu ostoba torpe alternativaja a kuklopsznak, akkor egyreszt izgalmasabb tortenetté tehetjuk az odusszeuszt, masreszt ...
Ehhhh..nincs masreszt, és nincs alternativa :) :p
 
Tiszta vizet ontsunk a poharba. A Ch nem a fidesz karaktergyilkolasanak helye.
Lenyegtelen ki melyik parthoz tartozik egy norol egy part vezetoirol sem lehet serton nyilatkozni lejaratni es ilyen negativ szinben feltuntetni.
Raadasul nem a munkajarol hanem szemelyeskedve. sarba tiporni.
Sajnalom hogy nalatok nem verte ki a biztositekot.
ELhangzott mondatokat hiaba akarjatok fenyezni , megtortent nem ket ember kozott hanem egy eloadason .
Nem marad hatra mas mint elnezest kerni az otromba megnyilvanulasert.

Ez sajnos nem tortent meg.
Csak tajekoztatlak benneteket nem vagyok DK fan, sot egyik parte se. Mivel az ORbannak van beakadva a DK veluk csinaljak evek ota a karaktergyilkosagot igen felhaborito hogy mar az elofaba is belekotnek legyen az plakat vagy akar milyen tema.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi segítségedet. Azt szeretném kérdezni tőled, hogy le tudnád-e fodítani Zoe Chant könyveit? Szenzációs alakvátós könyvei vannak. Most olvastam tőle a Fire and Rescue sorozatot (0,5-7 könyv), amit itt találtam. Sajnos a többi könyvét nem találom, pedig rengeteg ilyen sorozatot írt. Előre is köszi a segítséget. Éva

Statisztikák

Témák
38,389
Üzenet
4,852,514
Tagok
618,677
Legújabb tagunk
Szabella
Oldal tetejére