A tavalyi évet minden nehezítő körülmény ellenére is rekordméretű gyarapodással zárták a lista élén álló üzletemberek.
660 milliárd forintos becsült vagyonával továbbra is Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere – derült ki A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2023-as összesítéséből. Mészáros után a második helyen Csányi Sándor OTP-vezér és MLSZ-elnök futott be 610 milliárd forintos becsült vagyonnal, míg a lista harmadik helyén Felcsuti Zsolt áll: az MPF Holding többségi tulajdonosának vagyonát 460 milliárd forintra becsülték.
Így fest a gazdagok top 10-es listája, zárójelben a múlt évi eredmény:
Mészáros Lőrinc 660 milliárd forint (480 milliárd forint)
A kiadvány szerint a tavalyi évet minden körülmény ellenére rekordméretű gyarapodással zárták a lista élén álló üzletemberek: egy évvel korábban még csak 460 milliárd állt Mészáros Lőrinc neve mellett, Csányi vagyonát pedig 420 milliárd forintra becsülték. Felcsuti Zsolt pedig 345 milliárd forintról 460 milliárdra hizlalta vagyonát. Ugyanakkor a jelentős növekedésben nem csupán az érintett cégek teljesítménye, tőzsdei árfolyama játszott meghatározó szerepet, hanem a rekorder hazai infláció és a forint korábbi leértékelődése is. Egy év alatt a tíz leggazdagabb magyar vagyona összesen 783 milliárd forinttal, 3560,5 milliárd forintra növekedett.
A 100 leggazdagabb magyar közé idén legalább 14,5 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni. A Top 100-ban összesen két nő szerepel:
A leggazdagabb magyarok összvagyona is nagyot nőtt tavalyhoz képest, hiszen egy év alatt összesen 1431,7 milliárd forinttal tudták növelni vagyonukat, ami így idén 7655,2 milliárd forint. Ez több mint duplája a 2020–2021 közötti vagyongyarapodásnak, amely akkor 636,8 milliárd forintra rúgott. Érdekesség, hogy a 100 leggazdagabb összvagyonának majdnem felét – 3560,5 milliárd forintot – a lista első tíz helyezettje birtokolja, ami szintén rekordnak számít.
A kiadványban a legbefolyásosabb magyarokat is listázzák, és a hangsúlyozottan nem objektív rangsort – amely tíz politikai elemző szavazatain alapszik – évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, őt sorrendben Csányi Sándor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc követi.
A top 10:
Érdekes, hogy Novák Katalin köztársasági elnök, aki tavaly – nyolc helyet ugorva – bekerült a top 10-be, idén csak a 19. helyre került csak. Ott van viszont az első tízben Garancsi István, a 12. leggazdagabb magyarként számontartott vállalkozó. A 100 leggazdagabb magyar közül 15 szerepel a leginkább befolyásosak között.
Hét új szereplővel bővült az 50-es lista: Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a 12. helyre került, Soros György a 22. lett, a hetedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel a 25. helyre, Varga Judit igazságügyi minisztert a 27. helyre, Nagy István agrárminisztert a 29. helyre, Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert a 30. helyre, Orbán Balázst a miniszterelnök politikai igazgatóját a 33. helyre sorolták, míg Barna Zsolt a Magyar Bankholding Zrt. elnök-vezérigazgatója a 45. helyre került fel.
Az ellenzéki politikusok közül csak hárman fértek fel erre a listára: Karácsony Gergely a 36., Gyurcsány Ferenc a 40., Dobrev Klára pedig az 50. helyen áll.

- Csányi Sándor 610 milliárd forint (420 milliárd forint)
- Felcsuti Zsolt 460 milliárd forint (345 milliárd forint)
- Gattyán György 366 milliárd forint (317 milliárd forint)
- Veres Tibor 320 milliárd forint (254 milliárd forint)
- Szíjj László 280 milliárd forint (193 milliárd forint)
- Jellinek Dániel 276 milliárd forint (240 milliárd forint)
- Bige László 233 milliárd forint (201 milliárd forint)
- Széles Gábor 208 milliárd forint (191 milliárd forint)
- Kasza Lajos 147,5 milliárd forint (136,5 milliárd forint)
A kiadvány szerint a tavalyi évet minden körülmény ellenére rekordméretű gyarapodással zárták a lista élén álló üzletemberek: egy évvel korábban még csak 460 milliárd állt Mészáros Lőrinc neve mellett, Csányi vagyonát pedig 420 milliárd forintra becsülték. Felcsuti Zsolt pedig 345 milliárd forintról 460 milliárdra hizlalta vagyonát. Ugyanakkor a jelentős növekedésben nem csupán az érintett cégek teljesítménye, tőzsdei árfolyama játszott meghatározó szerepet, hanem a rekorder hazai infláció és a forint korábbi leértékelődése is. Egy év alatt a tíz leggazdagabb magyar vagyona összesen 783 milliárd forinttal, 3560,5 milliárd forintra növekedett.
A 100 leggazdagabb magyar közé idén legalább 14,5 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni. A Top 100-ban összesen két nő szerepel:
- Hermann Kamilla, az Indotek résztulajdonosa 52 milliárdos vagyonával a 38. helyet foglalja el.
- A családjával együtt a BIF ingatlanfejlesztő vállalkozás 66 százalékos pakettjével rendelkező Schmidt Mária 43 milliárd forintos vagyonnal a lista 46. helyén áll.
A leggazdagabb magyarok összvagyona is nagyot nőtt tavalyhoz képest, hiszen egy év alatt összesen 1431,7 milliárd forinttal tudták növelni vagyonukat, ami így idén 7655,2 milliárd forint. Ez több mint duplája a 2020–2021 közötti vagyongyarapodásnak, amely akkor 636,8 milliárd forintra rúgott. Érdekesség, hogy a 100 leggazdagabb összvagyonának majdnem felét – 3560,5 milliárd forintot – a lista első tíz helyezettje birtokolja, ami szintén rekordnak számít.
Ők a legbefolyásosabbak
A kiadványban a legbefolyásosabb magyarokat is listázzák, és a hangsúlyozottan nem objektív rangsort – amely tíz politikai elemző szavazatain alapszik – évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, őt sorrendben Csányi Sándor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc követi.
A top 10:
- Orbán Viktor
- Csányi Sándor
- Rogán Antal
- Mészáros Lőrinc
- Pintér Sándor
- Szijjártó Péter
- Hernádi Zsolt
- Varga Mihály
- Garancsi István
- Matolcsy György