Hírek Lázár János: ki kell szorítani a külföldi kiskereskedelmi láncokat

A kormánybiztos szerint önellátó, patrióta mezőgazdaságra és kiskereskedelemre volna szükség.

Interjút adott a Portfóliónak Lázár János korábbi kancelláriaminiszter, jelenleg a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. A fideszes politikus szerint a koronavírus-járvány és az energiaválság alatt is szembesült Magyarország azzal, hogy bármikor veszélybe kerülhet az ország ellátása.

Mint mondja, fontos lenne, hogy a „21. század első évtizedében az önrendelkezés mellett az önellátását is visszaszerezze Magyarország”. Lázár kifejti, hogy a függetlenség ma azon múlik, „kitől vesz föl hitelt, kitől vásárolja az energiát és az élelmiszert napi szinten” az ember, illetve az állam. Éppen ezért, állítja, „nagy volumenben jó minőségű alapanyag-termelésre van szükség, például a sertéshús és tejtermelés területén önellátónak kell lennünk, erre ma az ország nem képes, egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat”.

Lázár kifejti, hogy az államnak patrióta módon kellene beavatkoznia az élelmiszer alapanyag előállításba, illetve a kereskedelembe is.
„Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak” – fogalmaz a kormánybiztos.

Hozzátéve, hogy szerint az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Lázár szerint „A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben - a vasárnapi boltzár mellett.” A magyar üzleti szereplőknek pedig fel kellene ismerniük, hogy „ami jó a Spar, a Lidl vagy az Aldi tulajdonosának, annak jónak kell lennie a magyarnak is”. A kormánybiztos megjegyzi, a lengyelek ezen a téren határozottabbak voltak, „ezt a vitát megnyerték”, mint mondja, éppen ezért van az ő élelmiszeriparuk jobb helyzetben, mint a magyar.
A fenntartható gazdálkodással kapcsolatban a kormánybiztos kitér a jövőben várható kihívásokra is.

„A következő évtizedekben nem a gáz és olaj, hanem az édesvíz lesz a legfontosabb stratégiai kincs” – állítja Lázár.
Márpedig szerinte a Kárpát-medence olyan édesvíz és termőföld-készlettel rendelkezik, amilyennel „más térség nem büszkélkedhet”. Ráadásul az élővizeink turisztikai adottságai sincsenek kihasználva, erre pedig a miniszterelnököt is figyelmeztette egy közös tiszai süllőebéd elfogyasztása közben.

tesco.jpg
 
A kisebb boltokban is szívesen vásárol az ember, ha a magasabb árat ellensúlyozza más: az egyedi minőség, a hely, a körülmények, az egyénre szabott kiszolgálás, a különleges szolgáltatások.

Ha a hely mindig tiszta és gusztusos, ismered pl. a pékségben az alkalmazottakat, ha le tudsz ülni kicsi társasággal megenni valamit, s hozzá egy jó kávét inni vagy mást, ha tudsz rendelni saját célra, elvitelre nagyobb tételt, és időben a kezedbe adják, ha elkészítik neked, amit kérsz pl. egy ünnephez, mindig friss és jó ízű az áru, beszélgetnek veled, udvariasak, időt szánnak rád, az esetleges kifogásaidat is elmondhatod, azaz "kiszolgálnak" - akkor sokan hajlandóak többet is fizetni.
 
Ilyen boltról még nem is hallottam.
Ha kicsibe járok ott akkora a tömeg hogy örülök hogy mindnél hamarabb megszabadulok onnan.
 
Az Aldi Magyarország tovább bővíti magyar beszerzésű termékei körét: az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, jövő év elejétől pedig az üzleteiben kapható tojás is csak magyar forrásból érkezik – jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
 
Ilyen boltról még nem is hallottam.
Ha kicsibe járok ott akkora a tömeg hogy örülök hogy mindnél hamarabb megszabadulok onnan.
Gyerekkorom boltjait "vágytam" vissza ...
S nemcsak az egy darab eladóval, s egy segéddel dolgozó élelmiszerboltról van szó, hanem az azóta is üzemelő cukrászdáról, ahová ismerősként megyünk, bár már sokkal ritkábban.
De jelenleg is van az életünkben jó kereskedő, pl. a saját tejtermékeit áruló, aki szintén garancia a minőségre - igaz drágább, mint az üzletlánc. Persze kérdés, hogy drága-e az, ami jó minőségű (végül is megesszük!), finom, s tartós is, pl. a tej nyersen is simán kitart 1 hétig, nyáron is.

Meg lehetne ezt csinálni "nagyban" is, gondolom, jó kereskedőkkel, és minőségi árukkal.
 
A kisebb boltokban is szívesen vásárol az ember, ha a magasabb árat ellensúlyozza más: az egyedi minőség, a hely, a körülmények, az egyénre szabott kiszolgálás, a különleges szolgáltatások.

Ha a hely mindig tiszta és gusztusos, ismered pl. a pékségben az alkalmazottakat, ha le tudsz ülni kicsi társasággal megenni valamit, s hozzá egy jó kávét inni vagy mást, ha tudsz rendelni saját célra, elvitelre nagyobb tételt, és időben a kezedbe adják, ha elkészítik neked, amit kérsz pl. egy ünnephez, mindig friss és jó ízű az áru, beszélgetnek veled, udvariasak, időt szánnak rád, az esetleges kifogásaidat is elmondhatod, azaz "kiszolgálnak" - akkor sokan hajlandóak többet is fizetni.
Egy jól működő pékséget nem tud a multi kiszorítani, a magasabb árai ellenére sem. A pékségben a hosszú sor nekem ugyanazt jelenti, mint az orvosnál: ugyan, ki megy szívesen olyan orvoshoz, akinek mindig üresen kong a váróterme?
 
Meglepődsz,ha azt mondom a jelenséget egyoldalúan következteted le.
Mert van egy koncepciód és ahhoz kerested a példát.
Ez amit írsz hogy jól működő pl. pékség és minőség
Megállja a helyét.De nézd másképp
Persze én is kívánatosnak tartom
De ugye nem gondolod hogy néhány jól működő pékség és minőségi áru, kiszorítja a diszkont láncot
Nem nem gondolod azt inkább vallod: A felfogásán fog módosítani hosszútávom
Mint Gumelig példájában a Svájci Aldi lemond a filléres hús árusításáról

De amit, még nem látsz (talán)
Miért veszik a rosszabb diszkont minőséget?
Hát mert az ára miatt és a jövedelmek miatt(Magyarország)
A jövedelmek igen átrendeződése, kell ahhoz: hogy luxus árú pékség
Előtt sorok álljanak.
Ugyanakkor a diszkont meg már üres legyen.
A szegények fognak menni, a diszkont minőségen aluli áruiért
A luxus pékséget pedig, a kisebb számú megfizetni tudók látogatják
Ami végén nem biztos hogy a multi szemlélet váltása következik be
Az orvosi példás hasonlatot felejtsük el
A nélkül is belátható: két egymástól nagyon távol lévő jövedelmű rétegre szakad egy ország akkor mindkettőt el kell látni
Mind kenyérrel mind egészséggel
 
kevered a szezont a fazonnal a sajat termeket arulo az SOHA nem volt kereskedo o a termelo
Bizony sokan árulják a saját termékeiket, vagy azt is.
A cukrászda előállít és elad, a "tejboltos" is előállít (húsárut is, csak én azt nem veszek) és elad, de a fabrikett gyártója is folytat kiskereskedelmet (s így jobb áron lehet nála közvetlenül vásárolni, mintha a barkács-multinál tennénk). Környezetbarát mosószert is a gyártótól veszek. Nincs úgy agyusztálva, mintha a boltban venném, de ez nem érdekel. Az itteni kertészetek szintén saját terméket árulnak nagyobb részt.
Vagy nem erre gondoltál?

Miért veszik a rosszabb diszkont minőséget?
Hát mert az ára miatt és a jövedelmek miatt(Magyarország)
A jövedelmek igen átrendeződése, kell ahhoz: hogy luxus árú pékség
Előtt sorok álljanak.
Ugyanakkor a diszkont meg már üres legyen.
A szegények fognak menni, a diszkont minőségen aluli áruiért
A luxus pékséget pedig, a kisebb számú megfizetni tudók látogatják
Ami végén nem biztos hogy a multi szemlélet váltása következik be
Az orvosi példás hasonlatot felejtsük el
A nélkül is belátható: két egymástól nagyon távol lévő jövedelmű rétegre szakad egy ország akkor mindkettőt el kell látni
Mind kenyérrel mind egészséggel

Annyit reagálnék: én itt is, ott is vásárolok, pedig nem vagyunk gazdagok. Még jómódúnak sem mondanám magunkat.
Inkább arról van szó, hogy az élelmiszerre nagyobb hangsúlyt fektetek.
(Egyszerűen ezt fontosabbnak tartom, minthogy pl. okostelefonom legyen. Arra nem költenék, de értem azt, aki másképp gondolja.)
Bár, közvetlenül az előállítótól vásárolni nem jelent annyival drágább árat, ami megfizethetetlen lenne. Nem luxus ár, csak magasabb, mint a hasonló bolti. (A tej pl. 250-300 Ft/l)

Spórolni lehet a ruhán, a benzinen, az áramon, a vizen, a háztartási cikkeken, a telefonhasználaton stb., de az élelmiszeren nem, ha a minőség sokkal rosszabb, esetleg hosszú távon gondot is okoz, hiszen ebből vagyunk.
E szerint próbálok vásárolni.

De igazad van, a bérek alacsonyak, s a kényszer nagy úr.
 
Meglepődsz,ha azt mondom a jelenséget egyoldalúan következteted le.
Mert van egy koncepciód és ahhoz kerested a példát.
Ez amit írsz hogy jól működő pl. pékség és minőség
Megállja a helyét.De nézd másképp
Persze én is kívánatosnak tartom
De ugye nem gondolod hogy néhány jól működő pékség és minőségi áru, kiszorítja a diszkont láncot
Nem nem gondolod azt inkább vallod: A felfogásán fog módosítani hosszútávom
Mint Gumelig példájában a Svájci Aldi lemond a filléres hús árusításáról

De amit, még nem látsz (talán)
Miért veszik a rosszabb diszkont minőséget?
Hát mert az ára miatt és a jövedelmek miatt(Magyarország)
A jövedelmek igen átrendeződése, kell ahhoz: hogy luxus árú pékség
Előtt sorok álljanak.
Ugyanakkor a diszkont meg már üres legyen.
A szegények fognak menni, a diszkont minőségen aluli áruiért
A luxus pékséget pedig, a kisebb számú megfizetni tudók látogatják
Ami végén nem biztos hogy a multi szemlélet váltása következik be
Az orvosi példás hasonlatot felejtsük el
A nélkül is belátható: két egymástól nagyon távol lévő jövedelmű rétegre szakad egy ország akkor mindkettőt el kell látni
Mind kenyérrel mind egészséggel
Szó nincs luxuspékségről, csupán egy kisvárosi pékségről meglehetősen nagy választékkal, ahol kenyérből mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelőt. A legolcsóbb fehér kenyér ára kb. a tesco-lidl szintjén van, emellett persze megtalálható a bagett, sokmagvas stb. kenyér mellett a rétes, pizza, édes, sós és száraz sütemények. Mindemellett pár asztalka székkel, hogy a reggeli kávédat a croissanttal ne állva az üzlet előtt zacskóból kelljen elfogyasztanod.
 
Bár, közvetlenül az előállítótól vásárolni nem jelent annyival drágább árat, ami megfizethetetlen lenne. Nem luxus ár, csak magasabb, mint a hasonló bolti.
Még ez sem igaz minden esetben, mert pl. az akácmézet olcsóbban megveszem a környékbeli méhészektől, mint az üzletből, és az eredetében is biztos lehetek.

u.i. és Bogdán László sem élt hiába. Több környékbeli, többségében cigányok által lakott település önkormányzata hirdetett mostanában a facebookon hagymát, krumplit, paprikát, most pedig savanyúságokat. Gondolom, a helybéli közmunkából élő asszonyok kezemunkáját dícséri.
 
Utoljára módosítva:
Annyit reagálnék: én itt is, ott is vásárolok, pedig nem vagyunk gazdagok. Még jómódúnak sem mondanám magunkat.
Ha megnézed mire reagáltál rájössz.
Vagy nem rólad írtam vagy a igazamat országos összefüggésben és átlagosan kell elfogadni
Természetesem a luxus gazdagok megengedhetik bármi árú pék árut vegyenek szemrebbenés nélkül.
És természetesen van olyan is ki délután megy a Lidl be mert akkor 10 Ft-t is kap kiflit
Az én állításom más volt.
A luxus áruk boltjaiba is mennek és a csóró áruk boltjába is.
A Lidl és a kiárusítások közönsége közt is van átjárás
De ettől még igaz hogy az a pékség aki nem az olcsóságával hódítja el a közönséget hanem a minőséget adja
Nem hódít el semmit.
Persze nagy átlagot nagy statisztikát nézve
Nem is fogja késztetni a diszkontláncot semmire.
Míg elég sokan vannak kik az diszkont és kiárusítást keresik
Ettől még te ide is oda is járhatsz nem fogod átjárásoddal felborítani azt a törvényt:"amíg elég sokan csak az olcsót keresik"
Majd Svájc esetében mit írt Gumelig
Ha megfordul az arány és a többség a drágább, de minőségit veszi, lesznek igényei és meg is tehetik
Majd akkor lesz ráhatása a diszkontláncok üzletpolitikájára
És a pékáru nem is eléggé jó példa mer élelmiszer
A turkálók és a minőségi ruházati boltok példáját már jobban értené mindenki
 
Utoljára módosítva:
Még ez sem igaz minden esetben, mert pl. az akácmézet olcsóbban megveszem a környékbeli méhészektől, mint az üzletből, és az eredetében is biztos lehetek.
Na én ezt elhiszem
Kivételes és nem tézis értékű esetekben
Mert a méhész is tájékozódik nem akar olcsón adni ha olcsón ad azt rászorultságból teszi
A diszkontlánc jobb beszerzési árat ér el
Lehet pont attól a méhésztől.(Veszi áron alul de nagy tételben)
És ezért tud jobb eladási árat is kiírni
De méhész, akkor ad feléd olcsóbban, mint amennyiért a multi átveszi
Ha nagyon leszorították az árát.
És még akkor ha nagyon eladó neki (ennek ezer oka lehet)
Nem ér rá házalni tovább átvevőért
Ezért a példád ismét nem közgazdaági átlag
Egyedi esetek és oka van
 
Utoljára módosítva:
Még ez sem igaz minden esetben, mert pl. az akácmézet olcsóbban megveszem a környékbeli méhészektől, mint az üzletből, és az eredetében is biztos lehetek.
Már válaszoltam rá.
De a pékségre és a diszkontra vonatkozó példádat nem győztem cáfolni
még Gagamail is azt hitte az alacsony keresetekről beszélek
De nem
A pékség esetén is azt vallom kívánatos hogy úgy legyen

De most eszembe jutott egy közmondás mi jól világítja meg amit jelent a pék ügyed és közönsége a diszkont vonatkozásában
Egy fecske nem csinál nyarat
És a megállapításaimra meg igaz, a kivételek erősítik a szabályt.
 
Ha megnézed mire reagáltál rájössz.
Vagy nem rólad írtam vagy a igazamat országos összefüggésben és átlagosan kell elfogadni
Természetesem a luxus gazdagok megengedhetik bármi árú pék árut vegyenek szemrebbenés nélkül.
És természetesen van olyan is ki délután megy a Lidl be mert akkor 10 Ft-t is kap kiflit
Az én állításom más volt.
A luxus áruk boltjaiba is mennek és a csóró áruk boltjába is.
A Lidl és a kiárusítások közönsége közt is van átjárás
De ettől még igaz hogy az a pékség aki nem az olcsóságával hódítja el a közönséget hanem a minőséget adja
Nem hódít el semmit.
Persze nagy átlagot nagy statisztikát nézve
Nem is fogja késztetni a diszkontláncot semmire.
Míg elég sokan vannak kik az diszkont és kiárusítást keresik
Ettől még te ide is oda is járhatsz nem fogod átjárásoddal felborítani azt a törvényt:"amíg elég sokan csak az olcsót keresik"
Majd Svájc esetében mit írt Gumelig
Ha megfordul az arány és a többség a drágább, de minőségit veszi, lesznek igényei és meg is tehetik
Majd akkor lesz ráhatása a diszkontláncok üzletpolitikájára
És a pékáru nem is eléggé jó példa mer élelmiszer
A turkálók és a minőségi ruházati boltok példáját már jobban értené mindenki
Én azt állítottam, hogy a minőségért fizetek többet, ha kell, de az egyéb árukat ott veszem meg, ahol olcsóbb.
Azért fizethetek többet a minőségért, mert más árut megkapok a diszkontokban, sok esetben olcsóbban.
Tehát nekem szükségem van mindkét eladóra, hogy választhassak.

Akkor is így vásárolnék, ha élére állítva lenne a pénz a szekrényben.
Lamborginit sem vennék, mint Vajna Timike.

Értettem, hogy a kettévált társadalom vásárlási szokásairól írtál, de azért az nem igaz, hogy a diszkontba csak a csórik járnak, megelégedve a vacak minőséggel, mert jobbra nincs pénzük.

Miért fizetne bárki többet, ha kap számára megfelelő minőséget ott is?

A Penny és az Aldi császárzsömléjét nem cserélném el egyetlen pékségéért sem - próbáltam, sokkal jobb, tartós, "van benne anyag".
A diszkontlánc is jó árukat forgalmaz, de ha valakinek még jobb vagy más kell, legyen választék máshol is.

Komoly sznobizmusnak tartom, ha csak azért megy x boltba valaki, hogy azzal dicsekedhessen, hol vásárol.

Azt gondolom, mindkét bolttípusra szükség van, nem kell egyiket megszüntetni a másik kedvéért, hiszen más-más igényeket szolgálnak ki.

Itt most csak élelmiszerekről volt szó, turkálókról nem. Az más tészta.
 
Utoljára módosítva:
A lebukast mindig megelozi az, hogy nem tudnak megalljt parancsolni maguknak.
Most mikor az Eu teljes erovel ellenorzi oket, naponta ujabb es ujabb bugazasok vannak.
MAr az is kerdeses hogy letezik olyan beruhazas ahol nincs jelen a lopas.
 
Tehát nekem szükségem van mindkét eladóra, hogy választhassak.
Nem azt írtam én is?
Mindkét csoportot ki kell szolgálni.
És az üzenetem lényege az volt a nem fogja a multi üzleti szempontjait megváltoztatni (tömegáru) és árverseny miatti túl alacsony irreális ár. E miatt Időnként gyenge minőség.
Az egy fecske amelyik nem csinál önmagában nyarat esete (egy két minőségi bolt egy két Gagamail vásárló)
Adott volt egy pék hol minőségileg is sokkal jobb áruk vannak. (ott ált a sor ami ált)
Ettől az üzletlánc még nem fog megváltozni.
Ha az ország mérhető százaléka elkerüli a diszkontot és a tömött sorok a másik helyen lesznek. Majd ekkor kezd el változtatni a diszkontlánc

Te egy ember vagy én tömegekről beszélek.
 
Utoljára módosítva:
Itt most csak élelmiszerekről volt szó, turkálókról nem. Az más tészta.
Kiszélesítettem a példát hogy jobban értsd.
Mint ahogy te a Lamborgini-re
És nem élelmiszerekről volt szó hanem diszkontlánc árakról és az azzal járó gyakran gyenge minőségről.
Valamint a tömeg vásárlási szokásáról és lehetőségéről
Hisz a cikk maga is: ki kell szorítani a külföldi kiskereskedelmi láncokat
A diszkontlánc is kiskereskedelem és a példának hozott boltok is kiskereskedelem
Amit előtte beszéltünk a termelő és a nagybani viszonyáról
Az is a kiskereskedelem téma
A kisszámú pékség nem fogja kiszorítani a diszkontláncot, sem megváltoztatni.
Bővebben: A kisszámú minőségi, de nem árversenyes bolt. Se fogja kiszorítani.Se megváltoztatni a diszkontlánc üzleti szempontjait.
Mindaddig amíg az el nem éri a tömeges szintet
Mindaddig amíg ennek következtében vissza nem esik a diszkontlánc forgalma
Addig az egy ember mit tesz nem számít
 
Utoljára módosítva:
u.i. és Bogdán László sem élt hiába. Több környékbeli, többségében cigányok által lakott település önkormányzata hirdetett mostanában a facebookon hagymát, krumplit, paprikát, most pedig savanyúságokat. Gondolom, a helybéli közmunkából élő asszonyok kezemunkáját dícséri.
Ezt a szakaszt mint mellékszál eddig kihagytam.
És jó hogy erről tudósítasz mert
Nekem fontos tudnom mi lett Bogdán László művével
Fontos mint cigányság életmód változás.
Talán fontos mint kézműves és talán olcsóbb áru megjelenés.
De nagyságrendje kicsi: Helyileg okoz változást
A Lázár féle kiskereskedelmi országos hálózat kérdésében nem tétel
Országosan a méztermelésben sem tétel akkora de ront
De viszont azonnal látható lesz egy másik gond: a méz túltermelése
A magyar méztermelők gondja a multiknál árusított külföldi méz miről azt írják nem tiszta
Nem felel meg a minősége
Röviden: túl sok méz van a piacon
Mégsem képes lemenni a termelői ár a szabadpiacon kitartják a termelők
Épp mert, annyiért éri meg termelni mondják
Kiszállni már kiszálltak páran.
De ez se oszt, se nem szoroz
Mert a tömeges mennyiséget, az import adja és a diszkont értékesíti.
 
Utoljára módosítva:
Országosan a méztermelésben sem tétel akkora de ront
De viszont azonnal látható lesz egy másik gond: a méz túltermelése
A magyar méztermelők gondja a multiknál árusított külföldi méz miről azt írják nem tiszta
Nem felel meg a minősége
Röviden: túl sok méz van a piacon
Az áruházláncok akácmézként árulták a CBA-üzletekben érdekelt Klenáncz József termékeit, melyekről a Nébih nemrég kimondta, hogy „nem viselhetik az akácméz elnevezést” – írja a 24.hu, hozzátéve, hogy a Tesco és a CBA már visszahívta a legnagyobb belföldi mézeladó kifogásolt termékeit, a Spar viszont még kivár.
Klenáncz József, aki a +Dick Kereskedelmi Kft. cégén keresztül nyolc magyarországi CBA-üzlet tulajdonosa, és a CBA Piros akácmézét is ő gyártja, nem akart nyilatkozni a 24.hu-nak a jogsértéssel kapcsolatban.
Klenáncz akácmézeinek nincs sok köze az akáchoz.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,981
Üzenet
4,512,460
Tagok
597,487
Legújabb tagunk
Lerischa1
Oldal tetejére