Hírek Kamala Harris

1. Kamala szanszkrit nyelven lótuszt jelent, és egyben a sokkarú, bőséget osztó Laksmi istennő másik neve.

2. Bár a hivatalos (aka PC) meghatározás szerint” afroamerikai”, pont afrikai van a legkevesebb benne: anyaja indiai tamil, apja jamaikai származású. Mindketten Amerikában jártak egyetemre, a kaliforniai Berkeley-n ismerkedtek meg. Anyja rákkutató, apja közgazdász, akik Kamala 7 éves korában elváltak.

3. Ő az USA történetének első női alelnöke, szintén az első színesbőrű alelnök, és az USA történetében a valaha legmagasabb hivatalt betöltött nő.

4. Politikatudományi-, közgazdász- és jogi diplomája van, mielőtt szenátor lett, jogászként dolgozott. Előbb San Franciscoban kerületi ügyész volt, majd Kalifornia állam főügyésze lett. San Francisco-i idejének első három évében 52-ről 67%-ra emelkedett a vádsikerességi mutató a kerületében. (Vagyis hogy hány vádemelésből lett elítélés.) Főügyész korában ismerkedett meg Beau Bidennel, az akkori alelnök, jelenllegi elnök fiával, aki akkor Delaware állam főügyésze volt - innen az ismeretség Joe Bidennel. Bár Beau addigra már meghalt, a barátság szerepet játszott abban is, jogy Joe Biden 2020-ban Harris kérte fel alelnök-jelöltnek.

5. A főügyészi kampányát Donald Trump 5000 dollárral támogatta. (Ez mai áron kb. 1.8 millió forint.)

6. Öt éve elindult a demokrata elnökjelöltségért, de még az előválasztásig sem jutott el, 2019 decemberében befejezte a kampányt. Fél évvel később kérte fel Biden alelnökjelöltnek. Alelnökként nem volt valami népszerű, ami azt illeti, többnyire még Bidennél is népszerűtlenebb volt. Egészen addig, amíg az vissza nem lépett az újbóli indulástól. Akkor viszont az addig kétségbeesetten pánikoló demokraták úgy megkönnyebbültek, hogy hirtelen beleszerettek, és ő (politikai értelemben) két nap alatt megszerezte a jelöltséget meg egy raklapnyi pénzadományt. (Nagyon sokat.)

7. Férje Doug Emhoff ügyvéd, 2014-ben házasodtak össze és együtt nevelik a pali első házasságából való két gyerekét. (A faszi akkora jazz-rajongó, hogy mindkét gyerekét egy-egy jazz-zenész után nevezte el: lánya Ella Fitzgerald miatt lett Ella Emhoff, a fia pedig Cole Porter után Cole Emhoff.)

8. Ő maga is szereti a jazzt, bakelit-lemezeket gyűjt, a jazzen kívül főleg R&B-t hallgat. Az első dal is, amit immár elnökjelöltként a kampányban felhasznált, Beyoncé egyik száma, a Freedom volt. Na de azért – U2 szál – januárban beugrott a férjével Vegasba az Achtung Baby 30 koncertre, ahol Bono üdvözölte őket. Kedvenc könyvei között említette egyszer a Papírsárkányok című regényt Khaled Hosseinitől, valamint Richard Wright: Meghajszolt vad, Amy Tan: A mennyei örömök klubja, Toni Morrison: Salamon-ének és C.S. Lewis Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című könyvét.

9. Gyűjti a Converse cipőket, leginkább a klasszikus Chuck Taylor dorkókat.

10. A főzés a hobbija, állítólag egy időben a New York Times össze receptjét megfőzte. A San Francisco 49-ers amerikaifoci-csaptának drukkol. (Férje meg a másik kaliforniai csapatnak, a Los Angeles Rams-nek, ami okozott némi nehézséget, amikor két éve a két csapat egymással játszotta a konferenciadöntőt.)

+ 1 Mától hivatalosan is ő a Demokrata Párt elnökjelöltje, miután az online szavazáson megkapta a jelöltté váláshoz szükséges szavazatokat. (Hivatalosan majd a Demokrata Nemzeti Konvenció fogja elnökjelöltté avatni augusztus 19-21 között.)
Persze támadni fogják majd azért, hogy nem a szokásos rendben választották jelöltté. De, lássuk be, senkinek sem lehet megtiltani, hogy visszalépjen (mi már csak tudjuk), vagy, horribile dictu, meghaljon (ami azt illeti, az elmúlt hetekben ugyebár ez is majdnem megtörtént). A jelöltté válása törvényes, bár valóban szokatlan.
Biden visszalépésével új kampány kezdődött, éy az új kampányban gyökeresen új helyzet áll elő: Trump, aki eddig arra építette a kampányát, hogy riválisa, Biden öreg és hülye, egy nála két évtizeddel fiatalabb jelölttel áll szemben, ő maga pedig a történelem legidősebb elnökjelöltje.
A demokraták az ügyész és az elítélt bűnöző, a puccsista és a szabadság harcaként fogják tálalni a küzdelmet.
Ha nyer, ő lesz a történelemben az első női elnök. De addig – bár csak 95 nap – még hosszú az út.

1722845795376.jpeg
 
Csatolás megtekintése 2010462
Én drukkolok neki.
Trump az egy nagyképű bohóc, az Amerikai Lázárjani.
 
Én is nagyon drukkolok az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy egy megfelelő elnököt találjanak és ezt a kettő közül én ki tudnám választani.
A választásnak nem csak Amerika hanem az egész világ számára jelentősége van ezért nem vagyok közömbös.

Szubjektívan igy jellemezném Donald Trump-t illetve Kamala Harris-t:

Donald Trump:
Felkészültség:
Trump üzletemberként és televíziós személyiségként szerzett hírnevet, politikai tapasztalat nélkül lépett be a Fehér Házba.
Elnökként sokan kritizálták a részletek iránti érdeklődésének hiánya miatt, de támogatóinak szemében eredeti megközelítése és döntési stílusa hatékony volt.

Lojalitás:
Trump rendkívül lojalitást vár el környezetétől, de sokszor az a benyomás, hogy saját érdekeit helyezi előtérbe.
Gyakran cserélte ki a kabinet tagjait, ha azok nem értettek egyet vele.

Megbízhatóság:
Megítélése e téren megosztó; támogatói szerint kiszámítható és célorientált, míg ellenzői úgy vélik, hogy változó álláspontjai és retorikája miatt nehéz megbízni benne.

Kamala Harris:
Felkészültség:
Harris jogi háttere erős, Kalifornia állam főügyészeként, majd szenátorként szolgált.
Ezen szerepeiben bizonyította politikai és jogi felkészültségét, különösen a bűnüldözés és az igazságügyi kérdések terén.

Lojalitás:
Harris lojalitása elsősorban a demokrata párthoz és annak alapelveihez kötődik.
Alelnökként Biden elnök támogatását is prioritásként kezeli, de függetlenségét is megőrzi, különösen egyes kérdésekben.

Megbízhatóság:
Harris-t sokan megbízhatónak tartják szakmai hozzáértése és következetessége miatt, bár néhányan kritizálják azért, hogy politikai ambíciói olykor pragmatikus döntésekhez vezethetnek.
 
Harris jogi háttere erős, Kalifornia állam főügyészeként, majd szenátorként szolgált.
Annyira erős, hogy ezeket a pozíciókat nagyhatalmú szerető(inek) segítségével szerezte... És ügyészi pályafutása tele van furcsa anomáliákkal. De a legnagyobb gond vele (ami belharc forrása a pártban), hogy nem alkotmányosan került abba a pozícióba, hogy az elnökségért indulhasson. Ugyanis nem lépett életbe a 25. kiegészítés, tehát még mindig Biden az elnök, akkor viszont előválasztásnak kellett volna eldöntenie (ami végsősoron a szavazók kezébe adja a választást), hogy ki indul majd Trump ellen. Trump sem automatikusan lett jelölt ugyebár...
 
Az azért érdekes, hogy mennyivel lazább az amerikaiak hozzáállása, mint az európai.
Nálunk egy középvezetői posztra több körös válogatáson szűkül le a jelöltek száma a végső 2-3 esélyes személyre, mire eldöntik hogy ki legyen a befutó.
Maximum ha átmeneti időre, kisegítő takarító személyzetre van szükség, akkor bólint rá a vezetés az első önként jelentkezőre.
Odaát egy elnökjelöltség megy ilyen pikk-pakk. :D
Minek ezt túlbonyolítani, nem igaz?
 
Annyira erős, hogy ezeket a pozíciókat nagyhatalmú szerető(inek) segítségével szerezte... És ügyészi pályafutása tele van furcsa anomáliákkal. De a legnagyobb gond vele (ami belharc forrása a pártban), hogy nem alkotmányosan került abba a pozícióba, hogy az elnökségért indulhasson. Ugyanis nem lépett életbe a 25. kiegészítés, tehát még mindig Biden az elnök, akkor viszont előválasztásnak kellett volna eldöntenie (ami végsősoron a szavazók kezébe adja a választást), hogy ki indul majd Trump ellen. Trump sem automatikusan lett jelölt ugyebár...

Levagy maradva, Europai időszámítás szerint ma éjjel Harrist egyértelműen a demokraták jelöltjeként választották meg (06.08.2024 09:55 am)

Kamala Harris indul a novemberi választáson Trump volt elnök ellen. Egy online szavazás egyértelmű eredményt hozott számára.
A Demokrata Párt tájékoztatása szerint a leadott mintegy 4500 delegált szavazat 99 százalékát kapta meg.

Az előválasztások (Primaries), állami szintű választások amiken delegáltak és nem közvetlen a nép adja le a voksát arra, hogy a párt kit támogasson jelöltként.

Nem gondolod, hogy a mocskolódás helyett jobb lenne ha az USA jövőjével kapcsolatos kérdésekkel és a jelöltek programjával foglalkoznánk?

Trump már harmadszor jelenti ki, hogy ha nem ö győz akkor nem ismeri el a választást.
Ezzel megkérdőjelezi a demokratikus rendet, és a rendszer erőszakos megdöntésére bujtja fel az embereket.
 
Utoljára módosítva:
Levagy maradva, Europai időszámítás szerint ma éjjel Harrist egyértelműen a demokraták jelöltjeként választották meg (06.08.2024 09:55 am)

Kamala Harris indul a novemberi választáson Trump volt elnök ellen. Egy online szavazás egyértelmű eredményt hozott számára.
A Demokrata Párt tájékoztatása szerint a leadott mintegy 4500 delegált szavazat 99 százalékát kapta meg.

Az előválasztások (Primaries), állami szintű választások amiken delegáltak és nem közvetlen a nép adja le a voksát arra, hogy a párt kit támogasson jelltként.
Azt lehet tudni, hogy kik voltak a további jelöltek, akik összesen tudtak 1%-ot megszerezni?
 
Biden visszalépése különleges helyzetet hozott létre, ezért volt kénytelen a demokratikus pár egy sürgősségi eljárást leforgatni.
Az ismereteim szerint két favorit volt az indulótárs keresésében: Josh Shapiro és Tim Walz.

A digitális szavazáson Harris volt az egyetlen jelölt - jelölését most már hivatalosan is meg kell pecsételniük a párt vezető szerveinek,
majd a hónap közepén Chicagóban tartandó pártkonferencián ünneplik meg.
 
Trump jelölésénél több kandidátus volt, ami nem véletlen, hiszen az eljárások miatt börtön fenyegeti Donaltot.
Amikor nyélbeütött egy üzletet, hogy Novemberig nem zárják be, az összes kandidátus visszalépet.
 
Ideje lenne talán a választási ígéretekről írni. Már a JB-DT tévés vita sem volt eléggé kihegyezve erre. Én kíváncsi lennék a NATO, a szabadkereskedelem, a fosszilis tüzelőanyagok, de leginkább Ukrajna kérdésére. Mert lehet köztük különbség a jelenlegi állapot két oldalán, de lehet azonos oldalon is (hogy mindketten azonos irányban változtatnának, csak eltérő mértékben).
 
Azon múlik hogy mennyire érdeklik ezeket a témákat az USA választói.
 
Pontosan. Szvsz ez a 4 téma a létfontosságú, globálisan. De mint ahogy a magyar választók sem tartják fontosnak a globális melegítés visszafordítását, úgy a USA választói is tévedhetnek a fontosság kérdésében. Sajnos.
 
Csak hogy az USA polgárai lehet hogy nem globálisan gondolkodnak hanem lokálisan! Jobban érdekli őket a saját környezetük mint egy bizonytalan távoli európai ország háborúja.
A magyar választóknak fogalma sincs (nekem sem) hogy mit takar a globális melegítés fogalom. Vagy azt TE találtad ki?
 
De mint ahogy a magyar választók sem tartják fontosnak a globális melegítés visszafordítását
Ismét eltérek a témától de, Neked válaszolok!!

Tóth Máté energiajogász július 15-én tette közzé videóját a Megafon YouTube-csatornáján, a Patriótán. Az ’Így HAZUDNAK a KLÍMAVÁLTOZÁSRÓL’ című videót azóta több mint 90 ezren látták.

Tóth a videóban nem tagadja a klímaváltozást. Kijelenti például, hogy „nagyon fontos tény a jelenlegi melegedés, nagyon fontos tény az emberi közrehatás is, ami jelentősen megnőtt”. Emellett azonban azt is hangsúlyozza, hogy „kontextusában” kell látnunk, mi történik, és olyan tudományos publikációkat ígér, „amiket a politikai klímaaktivisták nem fognak megmutatni”.
hol csúsztat Tóth Máté, amikor a „klímarettegők” be nem vált világvégejóslatairól beszél.

Ebben a cikkben az energiajogász néhány múltbeli klimatikus eseményre tett hivatkozását elemezzük, konkrétan az alábbi állításokat:
  • “6 ezer éve nem is voltak gleccserek.”
  • “Grönland zöld sziget vol a vikingek idejében.”
  • “Az elmúlt száz évben 98 százalékkal csökkent a környezeti katasztrófákban elhunytak száma.
Tóth szerint többek között ezek az állítások helyezik kontextusba a mai klímaváltozást.
Tóth egy ponton (a videóban 10:45-től) arról kezd el beszélni, hogy „a havi átlaghőmérséklettel való riogatás bombasztikus, de nem releváns”.
amit félrevezetően úgy tálal, hogy „brit tudósok vagy az EU tudósai szerint ez az elmúlt 120 ezer év legmelegebb nyara”. (Az ATV cikke valójában 2023. július hónapjára vonatkozott, amiről az EU Copernicus klímaprogramjának egyik vezetője állította hogy az elmúlt 120 ezer év legmelegebb hónapja volt.)

„Kit ne sokkolna? Hát van szíve, aki erre érzéketlen marad? Ám, sajnos, beárnyékolja, amikor tudjuk, hogy kábé hatezer éve, vagyis az úgynevezett közép-holocén maximum idején nem is voltak gleccserek” – folytatja a videóban Tóth.
Egy tanulmány valóban vizsgálta a gleccserek és jégsapkák visszahúzódását a közép-holocén korszakban, körülbelül 6-7 ezer évvel ezelőtt.

Azonban a tanulmány sem állítja, hogy ekkoriban nem voltak gleccserek, csak azt, hogy nagy részük a mai méreténél kisebb volt vagy teljesen hiányzott. A szerzők továbbá hangsúlyozzák, hogy az északi sarkvidék közép-holocénben látott felmelegedése más okokra vezethető vissza, mint a mai, ember okozta klímaváltozás.

Tóth Máté nem adott meg forrást a kijelentéséhez,
Az nem következik a tanulmányból, hogy 6 ezer éve egyáltalán nem voltak gleccserek.

„Grönland egy zöld sziget volt a vikingek idejében”

„Ha már olvadó gleccserek…” – ezzel az átkötéssel jut el Tóth Máté a 6 ezer évvel ezelőttre vonatkozó állítástól annak taglalásáig, hogy az éghajlat a hozzánk közelebb eső (de még az iparosodás előtti) időkben is sokat változott. Például:

“Grönland, ahogy a neve is árulkodó, egy zöld sziget volt a vikingek idejében, ahol nem voltak jéghegyek sem”

- állítja ebben a blokkban (11:48-tól).

Valójában Grönlandnak a vikingek idejében is csak a déli része volt zöld. A megtévesztő „zöld föld” nevet azért adták a szigetnek, hogy vonzóbbnak tüntessék fel az újonnan betelepülők előtt.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szintén azt állította – az idén májusi EP-listavezetői vitán és később egy interjúban -, hogy Grönland a vikingek idején zöldellő terület volt, és ebből ered a sziget elnevezése.

A Telex tényellenőrzéséből is kiderült, hogy a név valóban a vikingektől származik, pontosabban Vörös Eriktől (Erik Thorvaldson). Eriket három ember megöléséért száműzték Izlandról, ezt követően indult nyugatra, így bukkant Grönland déli részére Kr. u. 982 nyarán.

A vélhetően tengeri áramlatok által előidézett középkori éghajlatváltozásnak köszönhetően ekkoriban a térség hőmérséklete melegebb volt, mint a korábbi évszázadokban A Northwestern Egyetem kutatói szerint azonban ez csak annyit jelent, hogy a mai 10 fokos nyári átlaghőmérséklethez hasonló volt a klíma a sziget vikingek által belakott déli területein.

Ez értelemszerűen nem eredményezte azt, hogy Grönland teljes egészében zöldellő sziget volt a vikingek korában
 
Csak hogy az USA polgárai lehet hogy nem globálisan gondolkodnak hanem lokálisan! Jobban érdekli őket a saját környezetük mint egy bizonytalan távoli európai ország háborúja.
A magyar választóknak fogalma sincs (nekem sem) hogy mit takar a globális melegítés fogalom. Vagy azt TE találtad ki?
A globális légkört - ha nem vetted volna észre - melegítik, ez a globális melegítés.

Hogy nem én találtam ki, az biztos. Én csak megpróbáltam a visszafordítását segíteni az ALAPALATTI nevű lap 2014. május 4-i számában közölt törvényjavaslattal. (Elérhető az Országos Széchenyi Könyvtárban.)

Amúgy a globális melegítés bűnében részesek sokféle módon próbálják félrevezetni a tájékozatlanokat: 1. az "éghajlatváltozás, klímaváltozás" Láng-féle definíciójával; 2. a "melegedés" szóval; 3. a "fel-" igekötő használatával. Ha a Biden visszavonulásáról szóló cikk #92 (Melitta) hozzászólást olvasni kezded, láthatod, hogy még a legjobb szándék mellett is a megtévesztő terminológia uralja gondolatainkat. Kérdésed alapján a Tiédet is :(
 
Tudod, mit csináltál? Egy globális melegítő félrevezető szózatát közölted jó nagy terjedelemben. Igaz, megcáfoltad, de akkor is ingyen reklámot csináltál neki, amit más globális melegítők majd felhasználhatnak.

Az Instagram biztosít hozzászólási lehetőséget, a youtube nem? Az ilyesmit OTT KELL CÁFOLNI, AHOL MEGJELENT, ha többször is felteszik, többször is.
 
A globális légkört - ha nem vetted volna észre - melegítik, ez a globális melegítés.

Hogy nem én találtam ki, az biztos. Én csak megpróbáltam a visszafordítását segíteni az ALAPALATTI nevű lap 2014. május 4-i számában közölt törvényjavaslattal. (Elérhető az Országos Széchenyi Könyvtárban.)

Amúgy a globális melegítés bűnében részesek sokféle módon próbálják félrevezetni a tájékozatlanokat: 1. az "éghajlatváltozás, klímaváltozás" Láng-féle definíciójával; 2. a "melegedés" szóval; 3. a "fel-" igekötő használatával. Ha a Biden visszavonulásáról szóló cikk #92 (Melitta) hozzászólást olvasni kezded, láthatod, hogy még a legjobb szándék mellett is a megtévesztő terminológia uralja gondolatainkat. Kérdésed alapján a Tiédet is :(
Nagyon rákattantál erre a globális melegítésre. Globális FELmelegedés márpedig van, aminek nagy mértékéért és gyorsaságáért bizonyosan nagyrészt az emberiség felel
Hogy mikor mennyi gleccser volt, a lőtéri kóbor kutyát se érdekli.
 
Nem.

Az igaz ugyan, hogy van, létezik globális felmelegedés, de a kifejezés használata félrevezető, hazug. Ugyanis a "fel-" igekötő BEFEJEZETTSÉGET sugall, amiről szó sincs, épp ellenkezőleg, a folyamat - a fehér felületek sötétté válása miatt - exponenciálisan gyorsuló!!!

Arról már ne is szóljunk, hogy nem az okozat, a melegedés a lényeg, hanem az okozó, a melegítés.

Ishmael, ezt pár napja már kitargyaltuk, nem?
 
Hát bevallom, eszembe nem jutott volna, hogy a felmelegedés az a "fel" miatt befejezett folyamatot jelent És biztosan így van ezzel még pár millió magyar. Ezután azt fogom mondani: folyamatos melegedés Ez korrekt?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,854,225
Tagok
618,815
Legújabb tagunk
Edittusz
Oldal tetejére