A kanadai mobilszolgáltatóknak kötelező lehet a telefonok szolgáltatófüggetlenítése, ha életbe lép az országban az új, távközlési jogokat szabályozó törvénytervezet. Szabályoznák a felmondási díjakat is.
A Canadian Radio-television and Telecommunications Commission arra a kéri a nyilvánosságot, hogy február 15-ig véleményezzék friss tervezetüket. Eddig 3500 hozzászólás és 600 fórumbejegyzés érkezett a témával kapcsolatban.
A legtöbben azt kérik, hogy az ügyfelek kapjanak egy összefoglalót, amely tartalmazza szerződéseik legfontosabb pontjait, valamint hogy a díjak és egyéb feltétlek hogyan változnak a hűségidő alatt. Magyarországon is bevett gyakorlat, hogy a szolgáltatók adott időre szóló kedvezményeket adnak, például a percdíjból, így az ügyfél egyszer csak azt veszi észre, hogy drágábban telefonál – minderről pedig a jogszabály szerint nem kell külön értesítést kapnia, hiszen nem a percdíjak emelkedtek, hanem az eddigi kedvezmény szűnt meg. A szolgáltatók hajlamosak nem felhívni a figyelmet, hogy a szerződéskötéskor kedvezményes percdíjakról van szó.
Egy másik óhaj, hogy a szolgáltatók észszerű féltelek mellett legyenek kötelesek függetleníteni a telefonokat. Ez a megoldás teljesen ellentétes irányt mutat azzal, ami az Amerikai Egyesült Államokban történik: ott éppen tegnap vették ki az eddigi törvényből azt a kivételt, ami megengedte a függetlenítést, így az mostantól bűncselekménynek számít.
A fogyasztók azt is szeretnék, ha az pluszköltséggel járó szolgáltatásokat sokkal követhetőbben lehessen igénybe venni, a keret túllépése után pedig a szolgáltatók tiltsák le ezeket. A tervezet szerint a mobilszolgáltatók továbbra is hirdethetnék korlátlanként csomagjaikat, de el kell majd magyarázniuk, valójában hol vannak az ilyen csomagok korlátjai.