A szellemi fény mindenkiben ott van, hogy legyőzze a sötétséget - mondta Köves Slomó, rabbi a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján.
A nyolcágú gyertyatartó első lángjának meggyújtásakor a rabbi úgy fogalmazott: a hanuka üzenete minden embernek, zsidónak és kereszténynek az, hogy a szabadság és az öröm együtt kell hogy járjon a lélek szabadságával, és a szellemi
sötétséget fénnyel, szeretettel és bátorsággal, összefogással lehet legyőzni.
Köves Slomó emlékezetett arra: a hanuka a zsidóság, a szabadság, a szellemi elnyomás
feletti győzelem ünnepe.
A nyilvános gyertyagyújtással szeretnék megosztani a szabadság örömét és
gyertyagyújtási hagyományuk üzenetét minden emberrel, vallásra és származásra való
tekintet nélkül, közelebb kerülve így nemzetekhez, népekhez, egymáshoz.
A nyolcnapos ünnepen a zsidóság arra emlékezik, hogy i.e. 165-ben az ellenség által
megszentségtelenített jeruzsálemi templomot újra kellett szentelniük a zsidóknak.
A szentélyben azonban a hívek csupán egy napra elegendő olajat találtak, amellyel
meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát.
A hagyomány szerint ekkor csoda történt:
az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. A hanuka (magyarul felszentelés)
ünnepére emlékezve nyolc napon át minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és azokat olyan helyre teszik, ahol hirdethetik az isteni csodát.