Hírek Bakondi György elmondta, miért engedett el a kormány több mint 2 ezer embercsempészt

Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadóját Tusnádfürdőn arról kérdezték, véleménye szerint van-e annak biztonsági kockázata, hogy a kormány elengedett több mint 2 ezer embercsempészt.

„Mi úgy gondoljuk, hogy jogszerűen járunk el. (…) Sokkal nagyobb volna a biztonsági kockázat, ha több ezer embert, mondjuk azért, mert autóval vitt valakit, börtönben tartanánk hosszú ideig, ezáltal börtönzsúfoltságot idéznénk elő” – felelte. Ezt követően azzal folytatta:

Akik súlyosabb cselekményeket követtek el, például megpróbáltak elgázolni valakit, vagy fegyvert használtak, azokat nem fogják szabadon engedni. De az RTL munkatársának volt még más kérdése is Bakondi György felé.

Arra szeretett volna választ kapni, miért döntött úgy a migráció ellen küzdő kormány, hogy pont az embercsempészeket engedik szabadon. A kormányfő belbiztonsági tanácsadója viszont erre érdemben már nem válaszolt, elsétált a kérdés elől.

Korábban egyébként Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának is feltettek néhány kérdést, aki Magyar Péterről egyebek mellett azt mondta: „Semmilyen módon nem megoldás Magyarország problémáira”.

Koós AlexandraSzerkesztő

1721925701861.jpeg
 
Nemán!
De így, ez alapján akkor már erthető a csempészek elengedése .
Ó persze!
Egyszándékos bűncselekményt elkövetőt, elkövetőket engednek ki, hogy ne legyen "túlzsúfolt" a börtön. De mivel az, felkészül: piti csaló mondjuk egy milliárd alatt, erőszakos garázda, ha csak kése volt...
Marhaság ez az indoklás.
( Csak megjegyzem szintén elhangzott ott a táborban, hogy az afgán titkosszolgálat szervezte, rendezte a migránsok utaztatását....akkor a sofőr csak sofőr vagy más is lehet?)
 
Ó persze!
Egyszándékos bűncselekményt
Miért lenne az?
Ezek az "áldott jó emberek" csak segítették a tudásukkal mások boldogulasát. :)
elkövetőt, elkövetőket engednek ki, hogy ne legyen "túlzsúfolt" a börtön. De mivel az, felkészül: piti csaló mondjuk egy milliárd alatt, erőszakos garázda, ha csak kése volt...
Figyelmetlen vagy. A jelzők fordított irányt vettek. A piti csalás 1 milliárd felett van. Bezzeg, ha egy nyugdíja a boltban kiflit lop, na az már...
Marhaság ez az indoklás.
Ez nem indoklás (komolyra fordítva nincs is indokolasi kötelezettsége az államnak), csupán a szokásos bakondihanta.
( Csak megjegyzem szintén elhangzott ott a táborban, hogy az afgán titkosszolgálat szervezte, rendezte a migránsok utaztatását....akkor a sofőr csak sofőr vagy más is lehet?)
Erre sajnos nem tudom a választ, mert bár jogsim van, de embert még nem csempésztem es afgán titkosszolga sem voltam még.
 
Egyre jobb hírek onnan....

Semjén hangosan hahotázott azon, hogy a sajtó miért kérdezi olyan nevetséges témáról, mint a nem működő kórházi klímák​

Orbán Viktor "békemissziójához” képest nevetséges témának tartja Semjén Zsolt, hogy a magyar kórházakban sorra romlanak el a klímaberendezések.
percekig elemzi, hogy a magyar betegek és az orvosok élet- és munkakörülményei mennyire jelentéktelen kérdést jelentenek Orbán Viktor háborúkoncepciójához képest.
"ebben a háborúban egymillió ember halt meg. Meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött, vagy nem működött?"
1722004586043.png

nesze nektek kedves rajongó tábor....)
 
Amikor kásler azt nyilatkozta, hogy ő 30 évvel ezelőtt 50 fokos műtőben műtött, arra gondoltam, hogy na, végre, teljesen kimerítették a hülyeség/ostobaság és az aljasság tárházát. De nem, sajnos.
Ekézitek itt a Kaslert, de meg nem kérdeztétek, hogy véletlenül nem-e az Amerikából kapott ajándék fahrenheites hőmérőjét nézegette anno? (Ebben a korban már nem minden apróságra emlékszik az ember.)
 
Nem vagyok egyáltalán agresszív, de ezt a Semjénnek nevezett férget szájon tudnám vágni minden lelkiismeret-furdalás nélkül. A büdös disznónak kellene 34 fokos kórteremben feküdnie hatalmas friss sebbel! A legkondi hiánya miatt elmarad a rákos betegek életmentő kezelése, műtétek tömkelege, ez a pedofilnak látszó ócskaság meg röhécsel. Tényleg kihozzák az emberből az állati indulatokat.
 
Szégyen ez a pasas, annak a ténynek az ismeretében, hogy korábban magasrangú határőr-tiszt, a határőrség országos parancsnok-helyettese volt. Ezzel a szánalmas magyarázattal úgy rúgja fel a Büntető törvénykönyv idevágó szakaszait, hogy azt már elrettentő példaként lehet felhozni a felső-oktatásban. Amikor a fidesz valamely megnyilvánulója azt említi, hogy "magyarország érdeke", az kb. 1.8 millió rájuk szavazót jelent.
Az embercsempészettel kapcsolatban beszúrok egy tanulságos fejezetrészt, ami azt mutatja, hogy nyilatkozataival miképpen is lövi lábon saját magát a fidesz...
embercsemp bünti.jpg
 
Ezeknél a fideszes senkiházi embereknél mocskosabb nincs is Magyarországon.
Gyurcsány meg a többi baloldali sehol sincs mellettük aljasságban.
És 2 millió birka szavaz rájuk ! Meg áll az ész !

Szégyen ez a pasas, annak a ténynek az ismeretében, hogy korábban magasrangú határőr-tiszt, a határőrség országos parancsnok-helyettese volt. Ezzel a szánalmas magyarázattal úgy rúgja fel a Büntető törvénykönyv idevágó szakaszait, hogy azt már elrettentő példaként lehet felhozni a felső-oktatásban. Amikor a fidesz valamely megnyilvánulója azt említi, hogy "magyarország érdeke", az kb. 1.8 millió rájuk szavazót jelent.
Az embercsempészettel kapcsolatban beszúrok egy tanulságos fejezetrészt, ami azt mutatja, hogy nyilatkozataival miképpen is lövi lábon saját magát a fidesz...
Csatolás megtekintése 2009308
Hisz az O1G szállóige kitalálója, akkoriban APEH elnök, megmondta, kis hazánkban mindenkinek alanyi joga hülyének lenni.
 
Egyre jobb hírek onnan....

Semjén hangosan hahotázott azon, hogy a sajtó miért kérdezi olyan nevetséges témáról, mint a nem működő kórházi klímák​

Orbán Viktor "békemissziójához” képest nevetséges témának tartja Semjén Zsolt, hogy a magyar kórházakban sorra romlanak el a klímaberendezések.
percekig elemzi, hogy a magyar betegek és az orvosok élet- és munkakörülményei mennyire jelentéktelen kérdést jelentenek Orbán Viktor háborúkoncepciójához képest.
"ebben a háborúban egymillió ember halt meg. Meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött, vagy nem működött?"
Csatolás megtekintése 2009152
nesze nektek kedves rajongó tábor....)
Meg. Valószínűleg. Amikor a rokonom - idős asszony - életmentő műtét után elkapott egy kórházi fertőzést - MACI szuperbaktériummal -, és 40 fokos lázzal feküdt a 44 fokos szobában, elkülönítve, antibiotikumokkal kezelve, ahová a lányának kellett bevinnie egy ventilátort, és a lánya megkérdezte az orvost, hogy miért nem viszik vissza az intenzívre, ahol hűtötték, és a válasz kapacitáshiány volt, és a néni két nappal később már halott volt, feltételezhető, hogy klimatizált körülmények között a szervezete legyőzte volna a betegséget. Ezt már persze sosem tudjuk meg. De amikor Semjén ezen csak röhög, akkor tényleg reménykedem benne, hogy egyszer majd valamilyen - földi vagy égi - ítélőszék elé kerül, és a pokolra jut, ahogy mindazok is, akiknek szerepe volt és van a magyar egészségügy lezüllesztésében, szétrombolásában.
 
a kormány elengedett több mint 2 ezer embercsempészt.

„Mi úgy gondoljuk, hogy jogszerűen járunk el. (…) Sokkal nagyobb volna a biztonsági kockázat, ha több ezer embert, mondjuk azért, mert autóval vitt valakit, börtönben tartanánk hosszú ideig, ezáltal börtönzsúfoltságot idéznénk elő” – felelte.
Lehet hogy mégis a kerítés a megoldás?
Hiszen a bevándorlók gyermekei is bekattanhatnak.
Nem mintha a helyi populáció jobb lenne.
Pl:
Szörnyű következményei lettek a hétfőn, a Liverpooltól 27 kilométerre fekvő Southportban elkövetett késes mészárlásnak, amelyben három kislány vesztette életét és ötöt még most is kritikus állapotban ápolnak kórházban. Kedden a feldühödött tömeg megostromolt egy helyi mecsetet, majd megütközött a kivezényelt rendőrökkel, a rendfenntartók közül tizenegyet súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.
A rendőrség rövid időn belül letartóztatta a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves fiatalt, aki már Nagy-Britanniában, Cardiffban született ruandai bevándorlók gyermekeként.
A merseyside-i rendőrség főnökhelyettese, Alex Goss a történteket gyomorforgatónak nevezte. „Kedd este a rendőreink életük legnehezebb próbatételével szembesültek. Miközben a rend fenntartásán dolgoztak, támadás érte őket. Sokukat törött orral, egyéb sérülésekkel kórházba szállították, több rendőrautót felgyújtott a tömeg. Mélységesen elítéljük a történteket” – áll a rendőrség közleményében.

Eközben a késelést III. Károly király és felesége, a királyné is elítélte.
 
Általában - elvileg - minden erőszakot elítélek, még ha meg is értem az önbíráskodást, és helyeslem az önvédelmet. A legszörnyűbbnek a gyermekek elleni támadásokat tartom, mert ők azok, akiket meg kellene védenünk, akik a legkiszolgáltatottabbak. Sosem fogom megérteni, hogy lehet egy kisgyereket vagy egy kisbabát bántani, igaz, én az állatkínzást sem értem. Beteg ember az, aki más lények szenvedésében leli örömét. Sajnos, ilyet minden bőrszínben, vallásban, nemzetben lehet találni. És sajnos, erre nincs orvosság. Szörnyülködhetünk, hozhatunk törvényeket, ember akkor is embernek farkasa marad/hat.
Ami viszont a fő témát illeti, ha a sofőrt el lehet engedni egy a BTK szerint több évre ítélendő bűncselekmény esetén, akkor ez felmentést ad a betörők, bankrablók, stb. autóját vezető személyeknek is? Csak kérdem.
 
Sosem fogom megérteni, hogy lehet egy kisgyereket vagy egy kisbabát bántani, igaz, én az állatkínzást sem értem. Beteg ember az, aki más lények szenvedésében leli örömét.
Ne keverjük a bántalmazást és az állatkínzást - illetve a nemtörődömséget...
A bulvár folyton összemossa ezeket - remélhetőleg a bíróság nem.
 
Lehet hogy mégis a kerítés a megoldás?
Körbekerited Nagy Britanniát?
Hiszen a bevándorlók gyermekei is bekattanhatnak.
Nem mintha a helyi populáció jobb lenne.
Pl:
Szörnyű következményei lettek a hétfőn, a Liverpooltól 27 kilométerre fekvő Southportban elkövetett késes mészárlásnak, amelyben három kislány vesztette életét és ötöt még most is kritikus állapotban ápolnak kórházban. Kedden a feldühödött tömeg megostromolt egy helyi mecsetet, majd megütközött a kivezényelt rendőrökkel, a rendfenntartók közül tizenegyet súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.
A rendőrség rövid időn belül letartóztatta a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves fiatalt, aki már Nagy-Britanniában, Cardiffban született ruandai bevándorlók gyermekeként.
Ne feledd. A nyugati országok zöme gyarmattartó volt és sok nem anyaországbéli (szolga pl.) származik a gyarmatokrol.
A merseyside-i rendőrség főnökhelyettese, Alex Goss a történteket gyomorforgatónak nevezte. „Kedd este a rendőreink életük legnehezebb próbatételével szembesültek. Miközben a rend fenntartásán dolgoztak, támadás érte őket. Sokukat törött orral, egyéb sérülésekkel kórházba szállították, több rendőrautót felgyújtott a tömeg. Mélységesen elítéljük a történteket” – áll a rendőrség közleményében.

Eközben a késelést III. Károly király és felesége, a királyné is elítélte.
Talán a szabad vallásgyakorlást rendszerét kellene valahogy megreformálni.
 
Körbekerited Nagy Britanniát?

Ne feledd. A nyugati országok zöme gyarmattartó volt és sok nem anyaországbéli (szolga pl.) származik a gyarmatokrol.

Talán a szabad vallásgyakorlást rendszerét kellene valahogy megreformálni.
Azért fogalmaztam óvatosan mert a szemeim előtt van az az ember(?) aki rengeteg fiatalt gyilkol meg.
Tizenhárom évvel a júliusi mészárlás után harmadjára is bíró elé áll a norvég férfi, aki hetvenhét fiatalt végzett ki egy ifjúsági táborban azt követően, hogy pokolgépet robbantott Oslo belvárosában. Anders Breivik lassan tizenkét éve él magánzárkában, még kilenc év van hátra a börtönbüntetéséből, de szeretne előbb szabadulni ebből a helyzetből. A madarait emberekre, a börtönt egyetemre cserélné, miközben a bíróság most is veszélyes embernek tartja.
(itt hol vannak a szülők, szomszédok??? )
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,854,325
Tagok
618,820
Legújabb tagunk
Geletei László
Oldal tetejére