Hírek Az Orbán-Hszi megállapodás szerint arcfelismerő térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra a kínaiak

A Magyarország és Kína közötti megállapodások része lehet az is, hogy Kína fejlesztette MI-funkciókkal ellátott, akár arcfelismerő szoftverrel is felszerelt térfigyelő kamerákat telepíthet magyar területre – írja a VSquare hírlevelében a kínai-magyar kapcsolatokban jártas forrásra hivatkozva.

Az oknyomozó portál szerint ez még akkor is aggodalmat kelthet Magyarország szövetségesei között, ha az intézkedés célja elsősorban a kínai cégek, beruházások és személyek megfigyelése. A lap szerint félő, hogy a nyugati szankciók alá eső kínai vállalatok is érintettek lehetnek a rendszer kialakításában, amely bonyodalmat okozhat Magyarország és a NATO kapcsolatában.

A VSquare megkereste a kormányt, amely nem kommentálta az értesülést, ehelyett a rendőrséghez irányította át a lapot, akik közölték, hogy a kínai rendőrök önállóan semmilyen intézkedésre vagy nyomozásra nem lesznek jogosultak. A térfigyelő kamerákkal és a mesterséges intelligenciával használatos kérdésekre nem érkezett válasz.

hvg

1716495080906.jpeg
 
Ahogy azt mar a jo kummunista megmondta az '50-es években: szakmaisagra hivatkozni nem egyeb uri huncutsagnal ...asszem Révai Jozsef
 
Nem sok az egy kicsit?
ehhhhh
9.100.000 foto be van scannelve? :)
A nagysagrend volt a lenyeg nem a pontos szám

Egyebkent sem ertem mi gond lenne még akkor sem, ha mindez meglenne :)

Az elmult 8-10 évben rengetetg konteo volt arrol, hogy hogy figyel le minket Billy Gates meg a tobbi, meg mit oltanak belenk, meg hasonlok
Ezt sem erzem masnak
 
Engem nem érdekelt sem Bill Gates, sem a többiek, még csak az sem mit tartalmaztak az oltások! Akinek az élete a rettegés az nem él!
 
ehhhhh
9.100.000 foto be van scannelve? :)
A nagysagrend volt a lenyeg nem a pontos szám

Egyebkent sem ertem mi gond lenne még akkor sem, ha mindez meglenne :)

Az elmult 8-10 évben rengetetg konteo volt arrol, hogy hogy figyel le minket Billy Gates meg a tobbi, meg mit oltanak belenk, meg hasonlok
Ezt sem erzem masnak

Van ott több is, csak gyűjteni kell. Mennyi fotót is pakol fel a nép az instagramra, facebokra és egyébb alkalmazások tucatjaira. Hányszor adod meg mindenféle alkalmazásban a személyes adataidat. Mindenki a zsebében cipel egy eszközt ami közvetitheti amit beszél és megadja apontos helyzetét. Minden csak egy program kérdése, hogy ezt ki kontrolálja. Továbbá nem tudnom mennyira van összehuzalozva az EU különböző országainak személyigazolvány és utlevél adatbázisa.
 
inden marhaságra ugrotok, ha a kormanyt lehet támadni :)

Egy arcfekismero rendszernek csak kis része a hardver!%
Egy iszonyatosan nagy adatbázis kell mogotte álljon, ami lehetoseget ad a felismerésre!

Azzal, hogy bekameraznak egy teruletet, csak a kozbiztonsag nő!
Hol? Kínában?
Egy szó nem hangzott el arról, hogy a magyaroknak hozzáférése lesz az adatbázishoz.
Amúgy ha a kamerákat kínai vállalkozások területén használnák, attól hogy nő a közbiztonság?
Atcfelismero rendszereket hasznalnak a reptereken,. azokon a nyilvanos helyeken, ahol számitani lehet bunozok, terroristák felbukkanasara.
Tehát kis hazánk egy nagy kínai repülőtér lesz ...
De lehet meglepo egyeseknek, Las Vegas az egyik szulohazaja!
A casinok kezdtek el ezeket a rendszereket hasznalni a svindlerek kiszurésére!
Csakhogy a svindlerekről csak kaszinó felv3telek készültek. Olyan nem, hogy pl. moziba étterembe megy és mit néz meg, mit eszik...
Mellesleg amikor kezdett elterjedni, hogy a boltok ajtajátra kiraktak fotókat, hogy "X.Y. itt lopott", úgy megbüntették a boltot, hogy csak úgy füstölt. Merthogy személyiségi jogai még a bűnözőknek is vannak.
Erdekes, mikor a google auto bejarta a vilagot, és rogzitett mindent, senki nem sirt!
És hány ember arcát, vagy autó rendszámát látod a térképen?
Ha idejon agy kinai, akko bezzeg..

Ehhhh
Végülis igazad van.
Nem leszünk gyarmat... Ha idejösz, nem veheted el a magyarok munkáját...
Csak a béke...
Mind felszínes, hazug lózung.
Megtehetik, megcsinálják.
Mi meg hagyjuk.
 
És hány ember arcát, vagy autó rendszámát látod a térképen?
Ugye tudod, hogy most butaságot kérdeztél !
A google streetviewben nem a nmemzeti hatosagok takarjak ki ezeket a dolgokat, hanem a google!
Az eredeti felvételeken az arcok, a rendszamok, a kritikus dolgok nincsennek kitakarva!
Vagy szerinted olyan specialis hiper szuper kamerakat hasznaltak, amik eleve lefedik ezeket? :p
 
Vagyis a Google legalább ennyit tesz.
És a kínaiak?
A hivatalosan bevallott, legalább 250 millió köztéri kamera alapján még bünteti/jutalmazzza is a kínai állam a polgárait.
Visszatérve a Google-ra (ami egy magánvállalkozás és ott korlátozzák az államok, ahol csak tudják), vajon az ő adatbázisukhoz ki fér hozzá?
 
például Londonban
Egy szó nem hangzott el arról, hogy a magyaroknak hozzáférése lesz az adatbázishoz.
Amúgy ha a kamerákat kínai vállalkozások területén használnák, attól hogy nő a közbiztonság?
de még az is fikció, hogy szóbakerültek a térfigyelőkamerák
És hány ember arcát, vagy autó rendszámát látod a térképen?
attól függ milyen szintü a hozzáférésed ... még azt is tisztán látják, hogy a biztonsági öved be van-e kapcsolva
Végülis igazad van.
Nem leszünk gyarmat... Ha idejösz, nem veheted el a magyarok munkáját...
csak ami ami senkinek sem nem kell
az a legfontosabb, de van aki a fegyverszállításban, lőszerszállításban érdekelt, ezek aháborupártiak
Mind felszínes, hazug lózung.
nem, nem ezek vannak a táborok zászlóira tűzve, ezek alá gyülekeznek a választók
 
Feltetted az egymillio forintos kérdést, amit én igyekeztem elkerulni!
Vajon ki?
Az NSA esetleg?

Áááááááá dehogy..... :p
Hivatalosan, engedéllyel?
Mert a nem hivatalos a téma szempontjaból irreleváns. (Itt ugyanis állítólag az van, hogy a kormányfők aláírtak valamilyen nem nyilvános biztonsági szerződést, amely állítólag a kínaiaknak lehetőséget ad kamerák telepítésére Magyarországon hivatalosan.)
 
Ja értem!
Az NSA az állam az államban, azt tresz amit akar, és nem elszamoltathato.

Igy mar mas.
Merkeléket is véletlenul hallgattak le, a manus a feleségét akarta, csak rossz szamot figyelt :p
 
például Londonban
Ezt megmagyaráznád? Hogy növelik London biztonságát a Magyarországon telepített kínsi kamerák?
de még az is fikció, hogy szóbakerültek a térfigyelőkamerák
Azért amit hivatalosan a kormánykörökben tagadnak, az általában igaz.
attól függ milyen szintü a hozzáférésed ... még azt is tisztán látják, hogy a biztonsági öved be van-e kapcsolva
De azt nem látják, hogy mi a szigszámom, merre jártam, kivel találkoztam... Amiket egy AI-vel megtámogatott rendszer a kisujjaból kiráz.
csak ami ami senkinek sem nem kell
Ezt meg a külföldi munkások kapcsán írod.
Ami persze nem igaz, hisz pont a külföldiekkel törik le a hazai béreket.
az a legfontosabb, de van aki a fegyverszállításban, lőszerszállításban érdekelt, ezek aháborupártiak
Értem. Várpalotán a lőszergyár azért üzemel három műszakban, mert béke pártiak vagyunk.
nem, nem ezek vannak a táborok zászlóira tűzve, ezek alá gyülekeznek a választók
Hát akkor a jobboldali (csak a béke, hazug...)
 
Ezt megmagyaráznád? Hogy növelik London biztonságát a Magyarországon telepített kínsi kamerák?

Azért amit hivatalosan a kormánykörökben tagadnak, az általában igaz.

De azt nem látják, hogy mi a szigszámom, merre jártam, kivel találkoztam... Amiket egy AI-vel megtámogatott rendszer a kisujjaból kiráz.

Ezt meg a külföldi munkások kapcsán írod.
Ami persze nem igaz, hisz

Ja értem!
Az NSA az állam az államban, azt tresz amit akar, és nem elszamoltathato.
Szerinted az oroszok, németek vagy mi akár szemernyit különbözünk tőlük e téren?
Igen. Ugyanis a magyar kormány már nem csak az orosz hírszerzést legalizálta Magyarországon , de a kínait is (már, ha tênyleg aláírtak ilyen megállapodást).
Merkeléket is véletlenul hallgattak le, a manus a feleségét akarta, csak rossz szamot figyelt :p
Azt hittem neked nem kell magyarázni a különbséget a hivatalos és az illegális között.
 
Ezt megmagyaráznád? Hogy növelik London biztonságát a Magyarországon telepített kínsi kamerák?
felvetették, hogy "Azzal, hogy bekameraznak egy teruletet, csak a kozbiztonsag nő! "... erre rákérdeztél "Hol? Kínában?"

ezért modtam, hogy például Londonban, amely igencsak be van kamerázva kínai térfigyelőkamerákkal.
De azt nem látják, hogy mi a szigszámom, merre jártam, kivel találkoztam... Amiket egy AI-vel megtámogatott rendszer a kisujjaból kiráz.
szerintem ha a rendszámot, a biztonsági övet látják és automatikusan ki tudják küldeni a büntetést, az autóban űlök személyi száma se probléma, a kamerarendszer pedig azért van, hogy nyomonkövethető legyen az a bizonyos rendszámu autó.
Ezt meg a külföldi munkások kapcsán írod.
Ami persze nem igaz, hisz pont a külföldiekkel törik le a hazai béreket.
ugy tudom, hogy harmadik országból csak munkaerőkölcsönző hozhat be munkásokat és van valmi törvény is (megszabja a lézámot és a feltéteket), ami védi a magyar munkavállalókat
 
felvetették, hogy "Azzal, hogy bekameraznak egy teruletet, csak a kozbiztonsag nő! "... erre rákérdeztél "Hol? Kínában?"
Picit maradjunk már a témánál!
Az alapfelvetés, hogy Kína Magyarországon telepít(hét) mesterséges intelligenciával segített kamerákat.
Ebbe London nem fér bele.
ezért modtam, hogy például Londonban, amely igencsak be van kamerázva kínai térfigyelőkamerákkal.
Csak épp az AI hátteret nem Kína adja hozzá.
szerintem ha a rendszámot, a biztonsági övet látják és automatikusan ki tudják küldeni a büntetést, az autóban űlök személyi száma se probléma,
De probléma!
Mi köze van a rendőrségnek a személyi számokhoz. Ők arra jogosultak, hogy a rendszám alapján a gépjármű üzemben tartójának küldjenek szabálysértési bírságot vagy ha komolyabb az ügy, feljelentsék.
a kamerarendszer pedig azért van, hogy nyomonkövethető legyen az a bizonyos rendszámu autó.
Bűncselekmény esetén!
Különben törvénysértő.
ugy tudom, hogy harmadik országból csak munkaerőkölcsönző hozhat be munkásokat
Csoportosan. De egyedileg bárki (3. országbeli) kérhet munkavállalásit.
és van valmi törvény is (megszabja a lézámot és a feltéteket), ami védi a magyar munkavállalókat
Legalább azt olvasd el amit írsz!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,399
Üzenet
4,855,313
Tagok
618,888
Legújabb tagunk
Ancsikocsis
Oldal tetejére