Hírek Az EU és a NATO mostantól együtt irtja az Ukrajnát érintő álhíreket

Megkezdte munkáját az Ukrajnát érintő dezinformáció elleni szervezet.

Megkezdte munkáját az Ukrajnát érintő dezinformáció leleplezésére létrehozott szervezet, az Ukrán Kommunikációs Csoport (Ukraine Communications Group) hétfőn Varsóban – jelentette be a lengyel külügyminisztérium.

A szervezet lengyel és amerikai kezdeményezésként jött létre. Több partnerország is csatlakozott: Finnország, Franciaország, Kanada, Lettország, Litvánia, Németország, Olaszország és Szlovénia. Részt vesz benne a NATO és az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) is.

A lengyel külügyminisztérium közlése szerint az UCG célja, hogy növelje az orosz dezinformációval szembeni közös fellépés hatékonyságát.
A Kreml “rendszeresen hazugsághoz és manipulációhoz folyamodik, hogy aláássa a hazáját védő ukrán nemzettel vállalt (nemzetközi) szolidaritást” – írták.

1718054931300.jpeg
 
Kérdés mi alapján cenzuráznak. Mert pl. Zelenszkij szerint pár hónappal ezelőttig 31 e halottat vesztettek. Ha valaki azt mondja ez nem igaz az már álhír vagy nem? Ha az oroszok azt írják ki, hogy elfoglaltak egy várost, de az ukránok meg azt, hogy nem, mert a közigazgatási határon belül még tartanak egy fasort a mezőkön, akkor kinek adnak majd igazat? Továbbá mindkét oldal hazudok mint a vízfolyás a másik veszteségeiről. Az ukrán állhíreket ki fogja ellenőrizni?
 
Engem nagyon érdekelne a technikai háttér. Mert egy független, objektív bizottság a megfelelő civil felügyelettel el tudja dönteni, hogy mi az álhír. Legalábbis a kánon szerint. De ha pld. egy hírre azt mondja a bizottság, hogy az álhír, akkor hogyan tovább. A sajtószabadság és a független hírek mellett kiálló felületek (legyen a példa a Meta) simán letiltják a saját felületükön. Esetleg egyes dezinformációkat közlő orosz (majd a többi ország) hivatalos oldalait is lehet valami szinten blokkolni. De hogyan tovább? Az információ áramlás nem csak ezeken keresztül történik, egyre többen használnak antidemokratikus felületeket, ahol vagy kisebb az ellenőrzés, vagy nincs is hatásköre az új szervezetnek, mert a lokalizációja más területre (arab országok, india, délamerika stb.) esik. Oké, majd a tiktok-ot "betiltják" (ha nem adja el magát megfelelő cégnek) akkor mi van? Lesz másik. A legtöbb állami blokkolást csak azért is kikerüli pár hozzáértő és másnap már mindenki ismeri a kerülőutat...
Tételezzük fel, hogy az Interneten valami nagy újítással le tudják blokkolni az összes olyant, amit akarnak. Na és? Hogy klasszikust idézzek :) Nem csak a nyílt internet létezik, amit már egyre többen felismernek, és használnak az a DarkWeb néven ismert hálózat. Ott már nehezebb dolga lesz az új ügynökségnek.
 
Attól, hogy leszűrik a többségét és ott marad némi morzsa, akkor mi van? Túlságosan végletes az érvelésed, aki turkál darkweben az minden szennyet megtalál. Nyilván az ellen próbálnak tenni, hogy ha az átlag -a többség - felhasználó körülnéz a közösségi oldalakon, ne dezinformációval uralják le. Nyilvánvalóan több-kevesebb sikerrel teszik majd.
 
Utoljára módosítva:
Kérdés mi alapján cenzuráznak. Mert pl. Zelenszkij szerint pár hónappal ezelőttig 31 e halottat vesztettek. Ha valaki azt mondja ez nem igaz az már álhír vagy nem? Ha az oroszok azt írják ki, hogy elfoglaltak egy várost, de az ukránok meg azt, hogy nem, mert a közigazgatási határon belül még tartanak egy fasort a mezőkön, akkor kinek adnak majd igazat? Továbbá mindkét oldal hazudok mint a vízfolyás a másik veszteségeiről. Az ukrán állhíreket ki fogja ellenőrizni?
Szimonyjan (orosz propagandista újságíró) nyilatkozta, hogy 600 csatornájukat (telegramm, yt,...) zárták be egy nap alatt, de nem érdekes, mert kétszer annyit nyitottak azonnal.
Hiszek neki.
Olginóban (Szentpétervár mellett) már 2014-ben 3500 hivatásos (azaz állami fizetésért dolgozó) troll dolgozott a világ több nyelvén, így magyarul is. Azóta ez a szám valószínűleg triplázódott.
Putyin maga nyilatkozta, hogy a népszerű orosz bloggereket államilag támogatják, mert ez a "haza érdeke".
Fel tud ilyet mutatni Ukrajna? Vagy másik demokratikus ország?
Ezek alapján szerintem elég behatárolható az ukrán álhíreket terjesztők köre
 
Kérdés mi alapján cenzuráznak. Mert pl. Zelenszkij...
A kérdésed is kijelentő mondat, ami olyan ellentmondásos mint az érvelésed. Lehet bagatellizálni, védeni- megmagyarázni az orosz dezinformációs nyomulást, de szerintem tényleg problémás.

Maga a DEZINFORMÁCIÓ szó is szovjet eredetű katonai terminus. Vaszilij Mitrohin, egy 1992-ben Nyugatra disszidált KGB-levéltáros KGB lexikonjában a következőképpen definiálja: „1. Hamis információ útján történő félrevezetés; 2. Az aktív intézkedések körébe tartozó hírszerző tevékenység, amely során hamis információkkal, speciális anyagokkal és fiktív dokumentumokkal árasztják el az ellenséges csatornákat, arra ösztönözve az ellenséget, hogy a dezinformálást végző titkosszolgálati szerv terveinek megfelelő, szándékaival összhangban álló lépéseket tegyen.” A dezinformáció tehát egy titkosszolgálati tevékenység, és mint ilyen, békeidőben is folytatható. Egy másik disszidens, a Ceauşescu-rendszerbeli Ion Mihai Pacepa tábornok szerint Sztálin szándékosan adott neki franciás hangzású nevet, hogy azt sugallja, nyugati eredetű gyakorlatról van szó. A francia eredetet cáfolja az is, hogy a Larousse-szótárnak sem az 1952-es, sem az 1978-as kiadásában nem szerepelt, ellentétben a Nagy Szovjet Enciklopédiával. A dezinformációval foglalkozó könyvében (I. M. Pacepa-R. J. Rychlak: Disinformation) Pacepa többek között részletesen leírja azokat a szovjet dezinformációs kampányokat, amelyeknek célja XII. Piusz pápa diszkreditálása volt azáltal, hogy „Hitler pápájaként” mutatták be.
 
Engem nagyon érdekelne a technikai háttér. Mert egy független, objektív bizottság a megfelelő civil felügyelettel el tudja dönteni, hogy mi az álhír. Legalábbis a kánon szerint. De ha pld. egy hírre azt mondja a bizottság, hogy az álhír, akkor hogyan tovább.
Valószínűleg a csatlakozó államok a szolgáltatókon keresztül letiltják az adott oldalt
Bár ez anno a kurucinf9nal sem sikerült teljesen.
A sajtószabadság és a független hírek mellett kiálló felületek (legyen a példa a Meta) simán letiltják a saját felületükön.
Aztán visszaengedik (lásd fidesz oldal).
A telegrammon például nem tiltották le azt sem, ahol orosz katonák egy ukránt kasztráltak.
Esetleg egyes dezinformációkat közlő orosz (majd a többi ország) hivatalos oldalait is lehet valami szinten blokkolni. De hogyan tovább? Az információ áramlás nem csak ezeken keresztül történik, egyre többen használnak antidemokratikus felületeket, ahol vagy kisebb az ellenőrzés, vagy nincs is hatásköre az új szervezetnek, mert a lokalizációja más területre (arab országok, india, délamerika stb.) esik. Oké, majd a tiktok-ot "betiltják" (ha nem adja el magát megfelelő cégnek) akkor mi van? Lesz másik. A legtöbb állami blokkolást csak azért is kikerüli pár hozzáértő és másnap már mindenki ismeri a kerülőutat...
Tételezzük fel, hogy az Interneten valami nagy újítással le tudják blokkolni az összes olyant, amit akarnak. Na és? Hogy klasszikust idézzek :) Nem csak a nyílt internet létezik, amit már egyre többen felismernek, és használnak az a DarkWeb néven ismert hálózat. Ott már nehezebb dolga lesz az új ügynökségnek.
Aki a darkon mászkál azt szerintem legkevésbé az álhírek érdeklik.
 
Attól, hogy leszűrik a többségét és ott marad nemi morzsa, akkor mi van? Túlságosan végletes az érvelésed, aki turkál darkweben az minden szennyet megtalál. Nyilván az ellen próbálnak tenni, hogy ha az átlag -a többség - felhasználó körülnéz a közösségi oldalakon, ne dezinformációval uralják le. Nyilvánvalóan több-kevesebb sikerrel teszik majd.
Én biztos vagyok benne, hogy a "többséget" le tudják kapcsolni :) Majd újra, és újra... és abban is biztos vagyok, hogy a mesterséges intelligencia is segíteni fog, majd heti, napi szinten halljuk az eredményeket.
 
Nem csak a nyílt internet létezik, amit már egyre többen felismernek, és használnak az a DarkWeb néven ismert hálózat. Ott már nehezebb dolga lesz az új ügynökségnek.
Az álhirterjesztés nem arrol szol, hogy csak kevesek által elérheto mediakat céloznak :)
A darkweb másra szolgall!
Rejtett pénzugyi tranzakciok(bitcoin alapon), fegyverek, pedofilia, bunozés támogatása, stb...

A dezinformacio a nyilt terben jatszodik le.
(mind a ket oldalon!!!)
Ha nem igy van, akkopr ukrajna, és a támogatok valamit nagyon elbaszarintottak!
Van raketa meg puska, meg ágyu, de az egyik leghatekonyabb eszkoz ki lenne felejtve????
A masik, hogy sose felejtsuk el, ukrajna nagyjabol szovjet tagkotraesaság volt.
A doktrina, ami révén harcolnak, kozel ugyan az!

Nem tudom miert kell az egyszeru embnert teljesen hulyenek nezni, miszerint az egyik oldal mindig hazudik, a masik meg kizarolag igazat mond!
 
A világ megint kettészakadt. Megkezdődött (már pár éve) az információs/dezinformációs hidegháború. Ez is évtizedekig fog tartani, ha nem "örökké".

És megint vége egy 1990-es (rendszerváltáskori/a hidegháború-vége-kori) illúziónak: hogy az információk, tények szabadon áramolnak, mindenki számára elérhetők, hurrá.
Ja, csak milyen információk... És milyen tények...
Szar irányba megy ez a kurva emberiség... még akkor is, ha nem számítjuk a globális felmelegedést/nyersanyaghiányt stb. stb.
 
Én biztos vagyok benne, hogy a "többséget" le tudják kapcsolni :) Majd újra, és újra... és abban is biztos vagyok, hogy a mesterséges intelligencia is segíteni fog, majd heti, napi szinten halljuk az eredményeket.
A gon d az, hogy az átlagember nem tudja mit is higgyen el, és mit nem.
De pont ez a cel.
 
"Valószínűleg a csatlakozó államok a szolgáltatókon keresztül letiltják az adott oldalt "

Igen :) Nagyon hatásos megoldás! Mármint hogyan tilt le hatásosan egy oldalt a szolgáltató? Nem kicsi országoknak sem sikerült, akiknek meg igen, azokat most nem igazán sorolnám fel mert nagyon áthallásos lenne a dolog.

"Bár ez anno a kurucinf9nal sem sikerült teljesen."

Picike oldalt nem sikerül blokkolni, akkor egy állami propagandát ezzel a módszerrel valószínűbb.
 
Én biztos vagyok benne, hogy a "többséget" le tudják kapcsolni :) Majd újra, és újra... és abban is biztos vagyok, hogy a mesterséges intelligencia is segíteni fog, majd heti, napi szinten halljuk az eredményeket.
Tehát? Ne csináljanak semmit?
Szerintem, már az is fontos, hogy beszéljenek róla, hogy felhívják a figyelmet: van ilyen is!
Egyébként a magam részéről nem aggódom. Aki hajlandó erőfeszítést tenni, az enélkül is eligazodik, aki meg nem annak anélkül is egy woodoo történés az egész élet! ... és azzal sincs semmi baj. : )
 
"Valószínűleg a csatlakozó államok a szolgáltatókon keresztül letiltják az adott oldalt "

Igen :) Nagyon hatásos megoldás! Mármint hogyan tilt le hatásosan egy oldalt a szolgáltató? Nem kicsi országoknak sem sikerült, akiknek meg igen, azokat most nem igazán sorolnám fel mert nagyon áthallásos lenne a dolog.

"Bár ez anno a kurucinf9nal sem sikerült teljesen."

Picike oldalt nem sikerül blokkolni, akkor egy állami propagandát ezzel a módszerrel valószínűbb.
Van egy ettol nagyobb gond!
Hol kezdodik a dezinformacio, és hol vegzodnek a legalis hirek!

Ehhhh...mikor mon dja azt egy állam, hogy mi majd vigyazunk rad, hogy ne csapjanak be..
Futurisztikus dolog, a cenzura tobzodasa....patriot torveny...mi fér bele az onvédelembe, és mi az ami egy latszoléagos biztonsag helyett a totalis ellenotzes iranyaba megy...

Hajra...
Mint a szocializmusban..letiltjuk, megsemisitjuk, bezarjuk...szep uj vilag :(
 
A dezinformacio a nyilt terben jatszodik le.
igen, de ha elkezdik szűrni a tartalmakat, az arra érdeklődők (és az érdeklődést kiszolgálók) más platformokat keresnek. A meta is nagyon szürni kezdte a tartalmat, átmentek máshova. Ha már ott sem lehet, akkor mennek tovább és tovább...
Egy ideális (mármint az elképzelt jövőben, ami csak az álhiteket blokkolja) maximális szűrésnél egyre jobban eltávolodnak az emberek a nyiltan elérhető tartalmaktól. Ahogy a meta-ról átmentek a telegramra, úgy lépnek majd tovább, ha Durov-ra rájön a hepaj...
 
...és ott ulnek a cenzotok, a mindenhatok, akik eldontik mi az álhir, és mi nem az....
Nem ismeros?
Ha itt éltél '90 elott meglepne ha nem lenne az.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,403
Üzenet
4,856,044
Tagok
618,962
Legújabb tagunk
LelandreupT
Oldal tetejére