A “Szent Ferenc Box Akadémia” dickensi világa: Böjte Csaba arra használja az árvákat, hogy bokszolókat neveljenek Orbánnak

Lassan a XIX. századi angol árvaházak dickensi világa tárul fel Böjte Csaba dévai árvaházhálózata körül. Böjte a Transindexnek adott interjújában úgy adta elő, hogy nevelési célzattal küldött 150 gyereket bokszolni. Mint mondta: “Azért teszem, mert az élet ilyen. Küzdeni kell. A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.” Ez is szörnyen hangzik, de a valóság ennél sokkal sötétebb. A gyerekeket azért bokszoltatják, hogy “10 éven belül világversenyeken” fellépő bokszolókat neveljenek belőlük.

Kizárt, hogy 150 gyerek bokszolni akarjon, vagy alkalmas legyen a bokszolásra Böjte árvái közül. Hány bokszoló vagy bokszolni vágyó van ezer ember között? Kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve rendelik őket a ringbe, mint a gladiátorokat, hogy egymás fejét verjék, és Orbánnak szerezzenek majd dicsőséget. Böjte azért fogdossa össze az árvákat, hogy bokszolót csináljanak belőlük az Orbán által alapított bokszoló akadémián. Az árvagyerekeket arra szemelték ki, hogy bokszolók legyenek. Mire alkalmas egy utcagyerek, ha nem verekedésre?

Ez a filozófia áll a “Szent Ferenc Box Akadémia” koncepciója mögött. Önmagában ez a név is blaszfémia, tragikomédia, hogy “Szent Ferenc Boksz Akadémia”. A madarakkal beszélő, szelíd Szent Ferencről elnevezett Box Akadémia. A bokszról bebizonyították, hogy agykárosodást okoz. Ezeket a szülő és gondviselő nélküli árvákat kicsi koruktól arra tréningezik, hogy egymás fejét verjék, ami agylágyulást okoz. De ezek a gyerekek azok, akikért nem kár, akikért senki nem fog szót emelni. Akinek vannak szülei, az menjen focizni, akinek nincs, az legyen bokszoló. Ennyit érnek.

Ennek a szorítóba kényszerített szőke kisfiúnak biztos bokszolónak kell lennie? Nem félelem van a szemében? Ha lennének szülei engednék ezt? Ha kikap, ha kiütik, Böjte neki is elmondja, hogy gyenge, selejt, “fonnyadt alma, amiből pálinkát főznek”? Nem szakad meg az ember szíve?

Az fel sem merül, hogy ezek között a gyerekek között a jövő könyvtárosai is meglapulhatnak. Az árvaságukat arra használják fel, hogy bokszolókat neveljenek belőlük, és pénzt termeljenek Orbán rendszerének és embereinek. Lesz egy csomó gyerek, akiből nem lesz világbajnok, csak éveken át szétverik a fejét, és vadállatot nevelnek belőle. A képlet tökéletesen megfelel azoknak a filmeknek, amelyekben az ilyen kiszolgáltatott gyerekekből janicsárokat, gladiátorokat, cirkuszi mutatványosokat csinálnak, és pénzt keresnek velük. Eszközökké silányítják, tárgyiasítják őket.


bojte-okolvivas.jpg



Orbán a futballakadémiák mintájára szeretne kitenyészteni bokszolókat is, erre hozták létre Gyergyószentmiklóson a boxoló központot, amelyhez Orbán 452 millió forintot adott az adófizetők pénzéből. Böjte Csaba “testvér” nemcsak az árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hanem az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont tiszteletbeli elnöke is. Orbán adja hozzá a csarnokot, Böjte szállítja le az emberanyagot, az árva gyerekeket. Az alapkövet Bajkai István Fidesz-képviselő, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke fektette le, aki az Orbán család ügyvédje is.

Amerikai Nepszava



bojte-boksz-gyerekek-e1629427522611.jpg


Böjte ezt úgy adja elő, hogy ez a “kitörési lehetőség” a gyerekeknek, valójában visszaélnek a helyzetükkel. A legjobb kitörési lehetőség az lenne, ha tanulnának, de ehelyett a bokszot ajánlják nekik. “Erdély bokszbajnokait” akarják kinevelni belőlük, akik világversenyeken is bokszolhatnak majd. A bokszcsarnok elkészült, a megnyitóra az orbáni nagyzolás szellemében Mike Tysont akarták meghívni. Böjte pedagógiai elvei, miszerint meg kell tanulni győzni, és az erősebb életben marad, a gyenge elpusztul, csak egy irányt jelöl ki Déván egy árva gyereknek: a szorítót.


Azt nem tudjuk, hogy Erdei Zsolt, aki magyar részről az erdélyi bokszolás egyik mozgatója, mit tud arról, hogy Böjte árvái milyen presszió, pszichikai ráhatás, kiszolgáltatott helyzet következtében mennek bokszolni. Vajon maguktól is akarnának-e bokszolni? Van-e választási lehetőségük, milyen más alternatíva létezik számukra? Milyen életfilozófiát hallanak, ami a kötelek közé viszik őket? Böjte azt állítja, hogy ezzel “embert nevelnek” belőlük, de ez vajon csak boksszal lehetséges? Aki nem bokszolt, abból nem lett “ember”?


Ennél súlyosabb, megalázóbb visszaélést nehéz elképzelni árvákkal szemben. Megrázó, mit művelnek ezekkel a gyerekekkel. Ennél még az is jobb lenne, ha zsebtolvajlásra tanítanák őket, mert az legalább nem okoz maradandó sérülést. Böjte, ez az ember az “árvák jótevője”, a “szent”, aki Orbán fasiszta rendszerének átadja az árvákat, hogy a kötelek közt verjék szét a fejüket. Azért, hogy a NER fasiszta szellemének megfelelően, kineveljenek a többszáz gyerekből egy bajnokot Orbán dicsőségére, és majd megfejjék őket, ha pénzt is keresnek velük. Szent Ferenc nevében.
 
A Maszolnak is van egy külön listája a kastélyról,én is egy másik listáról írtam....
Kicsit ez engem a jereváni rádió magyar adására emlékeztet :)
Igen a hir igaz, deeeee.... nem Orbántól kapta, és nem Böjte Csaba, hanem a Szent Ferenc alapitvány...

"
A Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez köthető Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta tulajdonrészét a gyergyószárhegyi Lázár-kastély egyik örököse, így az alapítvány lett az építészet műremekének újdonsült többségi tulajdonosa – jelentette be csütörtökön a Hargita megyei önkormányzat. A gyergyószárhegyi Lázár-kastély az egyetlen várkastély Hargita megyében, az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása.

Lipthay Antal örökös a kastély 13/24-ed részét adományozta az alapítványnak. A volt tulajdonos abban reménykedik, hogy ezzel az épület ismét megnyithatja kapuit a látogatók előtt, és "újból a szárhegyi népet, Székelyföld történetét és hagyományait szolgálja" majd.

A kastélyt az után zárták be, hogy a másik két tulajdonos egyike beperelte a létesítményt bérlő Hargita megyei tanácsot, és olyan magas bért követelt, amelyet az önkormányzat nem tudott kifizetni. A vita kialakulása előtt a létesítmény kulturális központként működött...."




1
 
..és egy masik, egészen friss hir ami kastély és Böjthe Csaba:

A székelyhídi önkormányzat úgy határozott, eladja a tulajdonában lévő Stubenberg-kastélyt. A város központjában álló hatalmas épületben Böjte Csaba működtet gyermekotthont, és alapítványa meg is vásárolná, fel is újíttatná az ingatlant.

Belülről zajlottak felújítások, hogy az otthon működhessen benne, de kívülről is sürgős beavatkozásra lenne szükség | A szerző felvételei
 
Kicsit ez engem a jereváni rádió magyar adására emlékeztet :)
Igen a hir igaz, deeeee.... nem Orbántól kapta, és nem Böjte Csaba, hanem a Szent Ferenc alapitvány...

"
A Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez köthető Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta tulajdonrészét a gyergyószárhegyi Lázár-kastély egyik örököse, így az alapítvány lett az építészet műremekének újdonsült többségi tulajdonosa – jelentette be csütörtökön a Hargita megyei önkormányzat. A gyergyószárhegyi Lázár-kastély az egyetlen várkastély Hargita megyében, az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása.

Lipthay Antal örökös a kastély 13/24-ed részét adományozta az alapítványnak. A volt tulajdonos abban reménykedik, hogy ezzel az épület ismét megnyithatja kapuit a látogatók előtt, és "újból a szárhegyi népet, Székelyföld történetét és hagyományait szolgálja" majd.

A kastélyt az után zárták be, hogy a másik két tulajdonos egyike beperelte a létesítményt bérlő Hargita megyei tanácsot, és olyan magas bért követelt, amelyet az önkormányzat nem tudott kifizetni. A vita kialakulása előtt a létesítmény kulturális központként működött...."




1
Ez így nem jó, mert semmi hazugság sincs benne, mint ahogy itt sem volt - #18 - keresztül is szaladt rajta mindenki.
 
Néhány szó a Ferencesekről, vagy kistestvérek rendjéről, hogy kik is ők:

Kisebb Testvérek Rendje. Hivatásunk az Evangéliumon alapul, a szemlélődő tapasztalat táplálja és a testvéri közösségben ölt formát – Jézus nyomdokain, Assisi Szent Ferenc példájára.

A Kisebb Testvérek Rendje 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző társadalmi felelősségvállalásokon keresztül is megvalósul: a ferencesek jelentős részt vállalnak a felnövekvő nemzedékek nevelésében-oktatásában, a kulturális örökség megőrzésében és megismertetésében, szegényeket, betegeket, időseket, fogyatékkal élőket, rászoruló családokat, munkanélkülieket, hajléktalanokat segítenek rendszeresen – a „minoritás”, a kisebb testvériség gondolata, a kitaszítottakkal való együttérzés szellemében, fajra, nemre, nemzetiségre, vallási, politikai vagy bármely más meggyőződésre való tekintet nélkül. Rendházaink, plébániáink, oktatási és szociális intézményeink, alapítványaink, egyéb közösségeink jól szervezett országos hálózatot képeznek. A ferences jelenlét ma országosan mintegy ötven helyszínen valósul meg.
 
A munkásember aki 10-12 órát robotol, éppen ,hogy meg tud élni egyik fizetéstől a másikig.Ezzel szemben az egyház hízik,több millió van az alapítványi számlájukon,terjeszkedik.1% nagyon szeretik .....
Egy olyan épületet ami a képen is van megvenni,úgy felújítani ,hogy hasonló legyen az eredeti állapothoz több száz millióba kerül.....miből van ennyi pénzük?
Még csak annyit a volt munkahelyemet ,megvette a Máltai Szeretetszolgálat,szintén miből???
Örülök,hogy nyugdíjas vagyok....
Fogyatékkal élők vannak az intézetbe, a napközi otthonba és a kihelyezett lakóotthonokba ,belőlük aztán lehet kaszálni ...
 
Utoljára módosítva:
Ha csak szentfazéknak neveznék, de olvastam már olyan irományt is ahol pedofilnak gyerekeket kihasználó fasisztának nevezik. :(
Én első perctől kb.30 éve hogy mutatták tevékenységét
És láttam halottam gyerekekkel (neveltjeivel) beszélni
azonnal egy nagyon jó embernek ismertem fel.
Nem hinném hogy tévedtem.
Nem ingatnak meg!
És érthetetlen miért és kik vannak ellene.
 
Valahol nagyon bosszant amikor egy tiszta embert elkezdenek egyesek csepulni, leszolni :(
Ennek a szerencsetlennek annyi a bune, hogy Orbanek elsimerik a munkajat, és innentol egy szidni valo "szentfazeknak" belyegzett ember lett :(
Nem igaz ez.
Egyenes ember nem tehet olyat.
Aki teszi az maga is becstelen.
Nem rajongok a papokért de a szezetes több a szememben mint egy pap.
Ő maga is folyamatosan áldozatot és munkát vállal a mindennapokban
Ez az ember részt sem vesz a politikában.
Még csak véleményt sem mond.
Életével tesz példát.
Szavai egyszerűek
Nem létezik hogy olyan mocsok lenne a világ hogy Böjte Csabát kikezdjék
 
Én első perctől kb.30 éve hogy mutatták tevékenységét
És láttam halottam gyerekekkel (neveltjeivel) beszélni
azonnal egy nagyon jó embernek ismertem fel.
Nem hinném hogy tévedtem.
Nem ingatnak meg!
És érthetetlen miért és kik vannak ellene.
Ne felejtsd el, hogy válasz6tások jönnek, és ugy látszik már semmi nem számit csak a hatalom megszerzése!
Aki ezt a cikket irta, az csak rugni akart egyet a jelenlegi kormanyon, és most épp Böjtén keresztul!
Ehhh....
nem irom ujra ami8 eszembe jut errol, mert megsertodnek egyesek
 
Van statisztika arról, hogy mennyi gyereket hagytak el és mennyinek haláloztak el a szülei?
Lehet hogy van de az se számít
A magára maradtság szempontjából.
Ott Romániában is a legtöbb elhagyottság a rendszerváltás környékén a nyomor miatt következett be.
Ez Dickens(Twist) és a nyomorultak óta óta sem változhatott
Aztán az állami intézmények sem működtek abban az időben(1990)
 
Erdei Zsolt sport iskolaba jart es profi tanarok tanitottak . A szent Atya mindenhez ert? altalaban ha a valasz igen akkor semmihez.
Agyrazkodas sorozata eri a boxolot. A google a baratod rengeteg info van MRI felvetelekkel egyutt.
Erdekes nem a gyerek a lenyeg hogy egeszsegesen felnojon , ne kinozzak fejgorcsok es egyeb fejserulesi tunetek hanem ussek verjek egymast hatha felkerulnek valamilyen szintre.
Ez a szent atya evtizedek ota neveli a gyerekeket idobe beleferne boven hogy viritson hany elsportolot nevelt ki.

Az orokbe fogadas kerelemnel 90% nem kotik ki, hogy a gyerek milyen etnikumu. A serul beteg gyereket persze hogy nehezebben fogadjak orokbe.
A szent atyanal serult gyerekek vannak ?akiket lehet utni vagni ugyis mindegy nekik?
Mindez nagyon szép, örökbefogadás meg minden, de az az igazság, hogy azok a gyerekek senkinek sem kellenek és ha Böjte úr nem foglalkozna velük, nem szedte volna össze őket, kint koldulnának az utcán.
 
Mindez nagyon szép, örökbefogadás meg minden, de az az igazság, hogy azok a gyerekek senkinek sem kellenek és ha Böjte úr nem foglalkozna velük, nem szedte volna össze őket, kint koldulnának az utcán.
Meggyöződésem, hogy Böjte úr önös érdekből cselekszik mint bárki más. Az is biztos soha többé nem fogja adóm 1% semilyen célra használni se ő se valamely egyházi szervezet. Nem találtam statisztikát a nyomorról (talán nem is kerestem elég kitartóan) de találtam felmérést a vallás fontosságárol Európában ( 2008/2009 -es) azt linkelem: https://en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Europe#/media/File:Importance_of_Religion_in_Europe.svg
 
Mindez nagyon szép, örökbefogadás meg minden, de az az igazság, hogy azok a gyerekek senkinek sem kellenek és ha Böjte úr nem foglalkozna velük, nem szedte volna össze őket, kint koldulnának az utcán.
Azert 2500 gyerek kozul csak akad akit orokbe lehetne adni. A gyerek erdeke a csaladba kerules es ott felnotte valni. A gyerek letszam nem csokken hanem novekszik, lehet az elszamolas /anyagi/ miatt kell minnel tobb lurko.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Farkas89 wrote on Bálintné's profile.
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni! Mozaik Kiadó 3 osztály környezetünk titkai: Tudásszintmérő geladatlapok-at keresem. Köszönöm.
16. Szeretek olvasni.
17. Szeretem a könyveket.
Sziasztok. Kezdem gyűjteni a 20. hozzászólást. 20.
Sziasztok, tudnátok küldeni 5. osztályos történelem dolgozat feladatlapot. Köszönöm a segítséget.

Statisztikák

Témák
36,878
Üzenet
4,491,823
Tagok
596,063
Legújabb tagunk
regooooo
Oldal tetejére