Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.

A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
NAgyon radikalisnak tetszik lenni. Gy.F. ha felfuggesztik a halal buntetest akkor se tudta volna egy birosag se halalra itelni . Hogy letezik hogy tobb rendor serult meg mint a hoborgok?
Ilyen borzalmas allapotokat latva egy nonek se kell setalni ha terhes ha nem. Normalis ember ki se dugja az orrat ilyen balheba. Mi a netten neztuk a kocka kovek felszedeset a tv szekhaz, autok felgyujtasat szoval akarhogy nezed ilyen randalirozast egy rendorseg se tur, es hogy mivel allitjak meg ez fugg a cselekmenyek sulyatol. Gyujtogatni sehol nem lehet.
Ergo elitelni nem tudta a birosag GY.F. mert neki annyi dolga volt hogy a rendorsegnek szolt allitsag helyre a rendet. Ez a kotelessege is egy MIniszter ELnoknek. Te meg ugy gondolod ki is nyirhatnak ha lenne halalbuntetes. NAgyon elvakult vagy es nem sok minden ragat rad immar 30 eves demokraciabol.
Tudod regota ez a GYurcsanyozas egyre jobban nem dolgozik . A fideszen belul is az ertelmesebb latja milliardokat kolt el ORban a lejaratasara megis a DK egyre tobb taggal szimatizaloval bir. Szoval nem dolgozik ez a gyulolet kampany.

Engem csak karon lőttek gumilövedékkel, három év múlva tűnt el a nyoma.
Mit is kerestel ott? gyujtogatni akasztani embereket indultal? Lehet ha ez nalunk tortenik ugy elvertek volna a rendorok hogy a mamad se ismert volna rad. Rombolni gyujtogatni tankkal demonstralni szoval a pucsban resztvevok nem csak egy zuhanyt kapnak a rendoroktol.
Forradalmat krealni demokraciaba fogalmi zavar lehet . A radikalizmus nem szimpatikus senkinek, ha a rendorrel allnak szembe es nekik mennek igen komoly ugy van belole. A rendor a rend fenatartasaert van.
Vegul ma ennyi ev utan meg mindig ezt szajkozni mint a papagalyok felesleges mert a multon valtoztatni nem lehet , azaz el kell menni szavazni es ott eldol ki az akit a legtobben elfoganak.
Minden Gyurcsanyozas reklam is egyben es csak azert is egyre tobben tamogatjak hisz a legnagyobb ellenzeki part. Jo lene ha minket megkimelnel hogy allandoen errol keljen beszelni .
A jovovel kell foglalkozni nem a multtal.
 
Normalis ember ki se dugja az orrat ilyen balheba.
Igen, ezt kellett volna tennie annak az egészségügyi dolgozónak is, akit ezek a vadbarmok félholtra vertek.
Otthon kellett volna maradnia, nagy ívben szarni hivatástudatra meg munkabeosztásra, és a televízióból nézni egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében hogy verik agyon azokat a rendőröket, akik végül őt nyomorították meg egy életre.
És mindezt miért? Azért, hogy valaki, aki vezetésre teljesen alkalmatlan, megtarthassa a hatalmat.
 
Mi a netten neztuk a kocka kovek felszedeset a tv szekhaz, autok felgyujtasat szoval akarhogy nezed ilyen randalirozast egy rendorseg se tur, es hogy mivel allitjak meg ez fugg a cselekmenyek sulyatol. Gyujtogatni sehol nem lehet.
Sokmindennek egyet lehet érteni abbol amit irsz, de azt nem teljesen értem, mért kellett tobb mintegy honapot várni az autok felgyujtasa és a tvszekhaz elfoglalasa utan a rend helyreállitasaig, és a tvszekhaz elfoglalasaert a szemek kiloveseig.
 
Nincs igazad - 1990-ig messze kevesebb ember élt olyan szegény körülmények között, mint most, s az éhezésnek ez a szintje is ismeretlen volt.
Nem mondom, hogy az volt a Kánaán, egyáltalán nem, de ismeretlen fogalom volt az éhezés. Ma nem az.
Nem volt banán, és várni kellett az autókra 2-3 évet, esetleg télen nem volt paradicsom?
Szerintem a lakosság jelentős része a létbiztonságát teszi első helyre, nem a gépkocsit, nem a mangót és társait.
Az a rendszer azért szűnt meg, mert fenntarthatatlan volt!
Az idő már soha nem jön vissza, bárki bármit is ígérjen!
Lehet még 3,60 a kenyér, de nem forintban, legfeljebb euróban!
 
Igen, ezt kellett volna tennie annak az egészségügyi dolgozónak is, akit ezek a vadbarmok félholtra vertek.
Otthon kellett volna maradnia, nagy ívben szarni hivatástudatra meg munkabeosztásra, és a televízióból nézni egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében hogy verik agyon azokat a rendőröket, akik végül őt nyomorították meg egy életre.
És mindezt miért? Azért, hogy valaki, aki vezetésre teljesen alkalmatlan, megtarthassa a hatalmat.
1635684706769.png

1635684778791.png

1635684828693.png

1635684891409.png

1635684967078.png

1635685106914.png

1635685240083.png

1635685304457.png

1635685380790.png

Jól látszik, hogy a Fidesz nagygyűlés résztvevői átsétálnak a zavargások felé, holott felszólították őket, hogy NE menjenek arra!

S lehet nem egyetérteni azzal, amit írok, de ha felszólítanak, hogy ne erre, hanem a Blaha és a Kálvin tér felé, látom, hogy rendőrök vannak hosszú tömött sorban előttem, akkor személyes felelősségem is, hogy mit csinálok.
 
Utoljára módosítva:
Ennek mind semmi köze ahhoz, hogy a munkába igyekvő ápolónőt félholtra verték, és megvakították!
Tudom, van, akit persze ez nem érdekel.
Maradjatok meg az áldozathibáztatásnál.
Végül is az ő baja, minek lakott ott, amikor máshol is lakhatott volna?
 
Ez nem igaz, ez nem áldozathibáztatás, csak egy kalap alá veszed az ápolónőt a kövekkel dobálózóval.
A rendőr parancsot teljesít, ha parancsot kapott, olyan mint egy gép.
Aki azt várja tőlük, hogy elkezdenek szortírozni ebben az esetben, az nem méri föl jól a helyzetet.

Nagyon sajnálom azokat, akik belekeveredtek ebbe vétlenül, de én nem a rendőröket hibáztatom, hanem azokat, akik tankot indítanak el egy tömeggel teli utcán, akik Molotov-koktélokkal készülnek egy "békés tüntetésre", stb.

Itt a különbség, függetlenül attól, hogy a rendőri túlkapások kivizsgálása megtörtént, és jogosan.
Ugyanakkor a rendőrök rendfenntartók, ma is, holnap is azt várom tőlük, ha valaki autókat gyújt fel, garázda, támadó, azt fékezzék meg.
 
Utoljára módosítva:
A rendőr parancsot teljesít, ha parancsot kapott, olyan mint egy gép.
Aki azt várja tőlük, hogy elkezdenek szortírozni ebben az esetben, az nem méri föl jól a helyzetet.
Ez a csak "parancsot teljesítettem" már fél évszázaddal ezelőtt sem volt mentség, felkutatták és simán felkötötték a parancsot buzgón teljesítőket is, azokkal együtt, akik kiadták azt a parancsot.
 
Ez a csak "parancsot teljesítettem" már fél évszázaddal ezelőtt sem volt mentség, felkutatták és simán felkötötték a parancsot buzgón teljesítőket is, azokkal együtt, akik kiadták azt a parancsot.
Szerintem feleslegesen magyarázkodsz.
Ha egy orszagban az szamit öszinteségnek mikor azt mondja valaki: hazudtunk, az számit eredménynek ha kimondja : elkurtuk...és aki ezt nem latja be az egy fidesznyik csurhe, qakkor kár minden szóért
 
Melitta #181

Remélem utoljára 2006-ról, hisz mások is írnak róla. Gagamail nagyon jól összefoglalta, köszönet érte!
Csodálkozom rajta, hogy nem tudtad: forradalmak idején nem nagyon üzemel a bíróság intézménye.
Lehetséges un. forradalmi bíróság, nagyon gyorsan dolgoznak. Ezért hangsúlyoztam ki az időt.
Nem, nem tüntetni, köveket felszedni, autót felgyújtani, vagy akasztani mentem, abban az időben nem is nagyon érdekelt a politika. A kb. 50kg-os barátomat kísértem el, aki mint leírtam egy legyet nem tud agyoncsapni, mivel nem tudtam lebeszélni róla hogy odamenjen. Elmentem vele, hogy "vigyázzak rá" amennyire tudok. Nem sikerült. Hat - nyolc egyenruhás alak rohant el a kapubejáró mellett, ahova behúzódtunk, kettő visszaugrott és odavágtak egy párat. Nekem, a radikális kísérőnek csak zúzódásaim lettek, a barátomnak két helyen tört el a karja, a fejére is kapott, szerencsére a viperának majdnem hogy csak a fogantyújával.
Úgy kell neki, igaz?! A hülye, idióta, rasszistafasiszta barom, minek megy el egy okt. 23-i felvonulásra, csak mert esszét kell írnia az ünnepi megemlékezésről, megérdemelte amit kapott!
Ahogy a volt osztálytársam is. Mit képzel, van pofája terhesen az Andrássy úton lakni, és egy egyébként békés, gyülekező tömegen keresztül átmenni a szomszéd utcába, szintén terhes barátnőjéhez, hogy aztán hazainduljon, még mindíg nyugiban. Félúton járt, mikor jött a balhé. A rasszistafasisztacsőcselékből azonnal körülvette öt-hat ismeretlen neonáci, akik védték a tömeg sodrásától, a falhoz kísérték, és igyekeztek biztonságban eljuttatni hazáig. Nekik sem sikerült, megjelentek az egyenruhás hősök, és pillanatok alatt szétverték őket, a láthatóan terhes nőt sem kímélve. Mondjuk megértem őket, világéletében nagyon félelmetesnek, veszélyesnek nézett ki, kb mint az ereje teljében lévő Audrey Hepburn.
Vannak ismerőseim katonakoromból a tényleg balhésok közül is. Eddig nem említettem őket, mert sem akkor, sem most nem tudom elfogadni a hozzáállásukat. De az ott tomboló azonosítatlan "rendőrök", gyf-el, és az akkori főkapitányukkal együtt szemerkényit sem különbek egyiküktől sem.
 
Néha csak abbol lehet megkulonboztetni az embereket, hogy a gumibot melyik oldalán állnak. A mentalitas sokszor ugyan az!
 
Szerintem feleslegesen magyarázkodsz.
Ha egy orszagban az szamit öszinteségnek mikor azt mondja valaki: hazudtunk, az számit eredménynek ha kimondja : elkurtuk...és aki ezt nem latja be az egy fidesznyik csurhe, qakkor kár minden szóért
Orbán se jobb semmivel. Sőt, annyival veszélyesebb, hogy ő még ráadásul népszerű is tudott maradni. Annyira mindenképpen, hogy maradjon még pár cikluson kersztül.
 
Ez a csak "parancsot teljesítettem" már fél évszázaddal ezelőtt sem volt mentség, felkutatták és simán felkötötték a parancsot buzgón teljesítőket is, azokkal együtt, akik kiadták azt a parancsot.
Szerintem feleslegesen magyarázkodsz.
Ha egy orszagban az szamit öszinteségnek mikor azt mondja valaki: hazudtunk, az számit eredménynek ha kimondja : elkurtuk...és aki ezt nem latja be az egy fidesznyik csurhe, qakkor kár minden szóért

Ne takarózzatok ártatlan áldozatokkal, akik belekveredtek a kopaszok által generált balhéba.

Elég furcsa dolog felhasználni őket, miközben bűncselekményeket elkövetőket védtek!
Tehát, ha valaki a reggeli dugóban felrobbantja magát, akkor csak az a fontos, hogy igaz célért tette-e?

Nem számít, hány embert kever bajba, esetleg hányat öl meg, hányan sérülnek, mert ő az igazsága miatt harcolt??

Én igenis bűnösnek tartom azt, aki szándékosan szembemegy a törvénnyel. Aki ilyen garázda módszereket választ.

Kormánytváltani választáson lehet, nem utcakővel, Molotov-koktéllal a kezekben.

Melyik országban éltek, ahol nem ez a törvény?
 
Ebben maradhatunk kar minden szoert.
Itt is voltak sokszor tuntetesek sot volt olyan aki szervezte a tuntetoket $50 ajangatott.
Felhergelt tomegbe ha valaki belekeveredik , azonnal ki akar szallni ha nincs semmi koze a demonstraciohoz.
GYujtogatnak es orjongenek a semmiert mert csak a garazda buncselekmenyek pucskiserletbe, kaphatok en is az eroszakbol, azt lehet panaszkodni hogy bantottak .
Az Orban igazat nem szol libernyakbol mamar szelsojobbos lett addig mennyit hazudott? Videok sokasagat tettuk fel ahol o maga cafolja az elozo nyilatkozatat.
GY. az Mszp akarta felrazni es helyre tenni , hogy tele voltak arulokkal ma is ossze vissza tudnak beszelni es lassan az 5% se tudjak megugrani.
Eddy ha ma azert mert hazudik egy politikus fel kell gyujtani a felorszagot?
Erteni velem a kemeny mag mast se csinal mint GYurcsanyozik mert a fonok kiadta ukaszba. Felnek oRbantol hisz tole kapjak a zset.
MItol is kulonb ORban? HAzudik. lop, vesztebe viszi az orszagot.
GY.F. nem tudtak raverni semmi lopast nincs Tiborc nincs Meszaros az o regnalasa alatt.
KUlpolitika az orszagnak , a naci ideologia elott kell MaIrine La PEn t allamfoi protokollal fogadta, most akkor naci szemleletet ulteti el hiveinek? VAgy mar senki nem all szoba vele csak ezek a nacik? Ez jo lesz az orszagnak?
Intelligens ember nem okoljoggal akarja kivivni tekintejet, hanem feher asztal mellett megtargyalja vitait.
Orbant az Eu ugyeszsege nem szamoltathatja el , ugy gondolja ...micsoda tevedesben van. Hogy nem faj a szivuk milliardnyi eut nem kapnak meg , vagy dafke nem veszik fel mert el kell szamolni mire is koltottek igy az orszag jar rosszul mikor ezer helye lenne a penznek hogy gyarapodjanak az emberek.
Eddy te helyesnek talalod hogy a Norveg alapot nem vettek fel? mert nem szolhattak volna bele a civil reszbe inkabb nem kell, pedig de jo lenne ha megoldodna az ehezes a megfagyas a szegenyek tel viz idejen stb.

Tobbek kozott ezert sem megyek szavazni otthon ,mert az iranyt nektek kell eldonteni nem a kint elo magyaroknak. Lehet maradni es tartani nyugatnak de lehet a nacik fele menni, azt meg rank fognatok ha elkenik a szatokat megegyszer.
 
Jó, akkor leirom mivel van problémám!

Legyen elszamoltatas.
Csukjak börtönbe Orbant, Meszarost, Tiborcot és a többi vállalkozot.

Amire kivancsi lennek: ki fog munkat adni a Mészáros szállodákban dolgozo embereknek!
Ki fogja fizetni azokat akik az épitovallalatoknal dolgoznak.
Ki fog fizetest adni majd az összeszerelokben dolgozoknak?

Mi lesz a sorsuk az általatok fidesz kozelinek minositett vállalatoknak?
Államositják őket?
Igen ebben mar van gyakorlat! Láttuk mi lett az eredmeny!

Baromira nem érdekel kit csuknak be, mert nekem nincs mitol felnem!
De ki fogja elvégezni azokat az állami beruhazasokat amik miatt most támadjak a kormányt?
Elarulom!
Azok a kulfoldi vallalatok, amik ugrasra készen várnak egy politikai fordulatra.
Igen, az eu majd fog penzt adni..nekik! Mert ok kapjak majd meg!
A magyar vallalkozo ugyan ugy tokeszegeny eladosodott vallalkozo lesz mint volt 2010 elott!
Engem ez zavar!
Az zavar, hogy noincs valasz ezekrre a kerdesekre, vagy ami van az elkeserito!
Jon a szabadsag ugye?
Az a fajta szabadsag, ami nemet, francia, hollandf és ehhez hasonlo vallalkozoknak adja vissza majd a terepet.

Hat ezt nem szeretnem!
Nem szeretnek teljesen fuggni egy a sajat vallalkozoit tamogato, magyarorszagot csak vadászterepnek tekintett politikatol!
 
Melitta #197

Azt hihettük, hogy Gyurcsány tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal​

Becstelen brigantinak nevezett egy másik embert. Tökmindegy kit.

Köszönöm Melitta, megnevettettél!
 
Eddy56 #198

Eddy jókat írsz, de valami elkerüli a figyelmed.
A baloldalnak már nem létezik magyarország, csak eu, hatalom, meg mézes/zsírosbödön.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene
Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,989
Üzenet
4,513,601
Tagok
597,544
Legújabb tagunk
Wanda1990
Oldal tetejére