CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Ki mer átmenni az új svájci völgyhídon?

  • 5,986
  • 12
Elkészült a svájci Tamina-völgyben fekvő Pfäfersben Európa egyik legnagyobb ívhídja.

Az építmény 260 méter hosszú, és némi bátorság azért biztosan elkel majd azoknak, akik átsétálnak rajta.

image.aspx


svajci hid.jpg

A magyar London

  • 3,775
  • 30
Magyar megszállás Britanniában? Hazafelé a gépen a hölgy mellettem magától értetődő természetességgel kérdi, enyhe dunántúli nyelvjárásban: ugye, mi is magyarok vagyunk?

Két és fél év munka után utazik haza, férje már korábban hazatért. Berci nyolc hónapja, Áron fél éve dolgozik Londonban. Véletlenül föllelt szegedi földim, Ágnes idestova egy éve takarít a szállodában. Emese még újnak számít: alig egy hónapja felszolgáló a külvárosi kávézóban.

Kétszázezer honfitársunk dolgozik Londonban.
Magyar megszállás Britanniában?

Jó néhány év után újra itt, a téglavörös és palaszürke víziók csodás varázsú városában: alighanem ez a legfeltűnőbb. A korábbi ittlétekkor is látszott, milyen sok az egykori gyarmatokról idetelepült-ideszármazott indiai, pakisztáni, fekete-afrikai – ami viszont újdonság: magyarok, lengyelek, litvánok, románok, tömegestül. (Állítólag lengyelből van a legtöbb, 6-700 ezret emlegetnek. Mindenesetre a néhai szovjet gyarmatbirodalom igen erős képviselettel bír...

Kavicsokból épített magának palotát a postás

  • 3,229
  • 9
A francia férfi 33 évet építkezéssel töltött, miután megálmodta, hogy egyszer saját palotája lesz.

Tizenöt évvel azelőtt, hogy belevágott volna élete legnagyobb kihívásába, az egyszerű francia postás, Ferdinand Cheval álmot látott. "Arról szólt, hogy a saját két kezemmel hatalmas palotát építek magamnak" - emlékezett vissza később, majd hozzátette, az álomról ezt követően évekig senkinek sem beszélt, mert attól rettegett, hogy ismerősei és barátai bolondnak nézik.

Kis híján el is felejtettem a dolgot, amikor 15 évvel később, munka közben kis híján hasra estem egy nagyobb kőben. Lehajtoltam, hogy felvegyem, de annyira megtetszett a színe és a formája, hogy nem dobtam el. Inkább hazavittem." Ferdinand nem sokkal később az ilyen, és ehhez hasonló ritka alakú, formájú, színű kövekből egész gyűjteményt halmozott fel otthonában, mire nagy sokára eldöntötte, hogy az álmának megfelelően, palotát készít belőlük. Méghozzá saját kezűleg...

Vagyonokat fizetnek a tetovált malacok bőréért

  • 6,232
  • 18
Amerikában kezdett disznókat tetoválni a belga művész, de az állatvédelmi törvények miatt Kínába települt.

Ezer dologra jó a levágott sertések bőre: sütve, főve meg lehet enni, kiváló kocsonya alapanyag, és cipőt, kabátot, táskát is lehet varrni belőle. A húsért rengeteg disznót vágnak le nap, mint nap világszerte, a bőr ára így nem túl magas. Mégis sokan vannak, akik akár ötvenezer angol fontot (több mint húszmillió forintot) is hajlandóak fizetni egy disznó bőréért. Persze csak azokért, amiket Wim Delvoye, belga képzőművész, és kollégái kitetováltak.

A művész az Egyesült Államokban kezdett el disznókat tetoválni 1997-ben, de az állatvédelmi törvények szigorodása miatt jó ideje már Kínában dolgozik. Az üzlet annyira jól megy, hogy már nem is egyedül: Delvoye...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok valakinek nincs véletlen Yorki kutyus mintája?
vandorcsillag wrote on Kicsi Fecske's profile.
Örökre eltávozott....:dr_33:
Flört wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon várom, hogy tudjam olvasni a fordításaidat. Úgy látom a hozzászólásokból, hogy te leszel az új legjobb barátom köszönet a munkádért.
Dimre66 wrote on Sir John's profile.
Szia! Bocs, de nem találok semmit. Mit küldtél? köszi, Imre

Statisztikák

Témák
36,544
Üzenet
4,417,366
Tagok
592,257
Legújabb tagunk
Fecsu1943
Oldal tetejére